Dunakanyar Magazin
Keresés kulcsszó alapján

Sztorik a Váci Fegyház és Börtön kulisszái mögött
No, annyira mégsem a kulisszák mögött, mert bár lehetőségem nyílt közelebbről is megismerkedni a Váci Fegyház és Börtön épületeivel, azért

Irány a Pilis! 3 menő program, nem csak nyáron!
Ha unjátok a városnézést, és nincs is igazán strandidő, itt az ideje bejárni a Pilis legszebb részeit. Persze napokig vitatkozhatnánk

Szállás autó nélkül – vonattal és busszal elérhető szállások
Olyan szálláshelyet kerestek, ahova autó nélkül, akár vonattal vagy busszal is könnyedén eljuthattok, ráadásul a Dunakanyar legszebb részén fekszik? Akár

Turistajelzések – Mit érdemes tudni róluk?
Kirándulásaitok során biztosak találkoztatok már többféle turistajelzéssel is. Ezek nagyon hasznos információkkal látnak el benneteket, ha tudtok olvasni belőlük. Mutatjuk,

Két börzsönyi kisvasút útvonala is megújul rövidesen
Ahogyan arra már az elmúlt évben is számítani lehetett, a közeljövőben megújul két börzsönyi kisvasút útvonala is. Első ütemben a

3 népszerű forrás a Pilisben, elérhető sétatávolságra!
A körülbelül kétszázféle palackozott ásványvíz helyett mi még mindig a friss forrásvízre szavazunk, főleg akkor, ha azzal mi tölthetjük meg

Top 5 pihentető wellness hotel a Dunakanyarban
Kalandos élménymedencék, pihentető szaunák, szédületes masszázsok. Ugye ti is odavagytok a wellness élményekért? Hatalmas kedvencetek a Dunakanyar? Akkor élvezzétek ki

Hegyi Kabin élmény – a vágyott csend és nyugalom
Sokszor eltűnődöm azon, hogy vajon mi készteti az embereket utazásra, új városok vagy éppen ismeretlen országok felfedezésére, hiszen az otthonunkban

Családbarát túra télen – 3+1 úti cél a Börzsönyben
Egy túra télen sokkal megerőltetőbb, mint bármely más évszakban, de az biztos, hogy ilyenkor teljesen más arcát mutatja a Dunakanyar,

Téli sportok Visegrádon – Sí, alpesi bob, korcsolya
Kétféle típus létezik: aki télen inkább bekuckózik a kandalló mellé a jó meleg szobában, és aki alig várja, hogy leessen

5+1 tény, amit eddig rosszul tudtál Visegrád városáról
Úgy gondoljátok, hogy azért, mert ezerszer jártatok már Visegrádon, akkor teljesen sikerült is megismerni a várost? Biztosak vagytok benne? Akkor

Szentendre gyerekekkel – Így tölts el télen 2-3 órát a városban
Szentendre télen-nyáron tárt karokkal vár benneteket, de ezt biztosan tapasztaltátok már, hiszen olyan nem létezik, hogy ebben a városban unatkozzon

3+1 bakancslistás látnivaló Zebegény környékén
Zebegény népszerűsége évről évre egyre csak nő, ami persze nem csoda, a bájos kis település sokkal több érdekességet rejteget, mint

TOP 5 családbarát szállás Nagymaros szívében
Tudtátok, hogy Nagymaroson a hosszabb és rövidebb túrák mellett a vízi sportoknak és a városnézésnek is hódolhattok? Az egyik kedvenc

3+1 izgalmas 1,5 órás téli program gyerekekkel
Szívesen kimozdulnátok otthonról, de a hideg napokon zárva van a legtöbb kalandpark, és hosszú túrákra sem indulnátok szívesen a csemetékkel

Top 3 kilátó télen, ami csak 30 perc gyalog!
Gondban vagytok, mert télen is vágytok egy kis friss levegőre, de nem szeretnétek hozzáfagyni egyetlen turistaútvonalat jelző táblához sem? Máris

Top 5 karácsonyi ajándéktipp Dunakanyar imádóknak!
Elég volt az unalmas, sablonos ajándékokból, amelyekre néhány nap múlva már nem is emlékszünk! A legjobb karácsonyi ajándék mindig személyre

1001 adventi program a Szentendrei-szigeten!
A Dunakanyar legnagyobb szigete mindannyiunk nagy kedvence, annál is inkább, mert nem csak a melegebb napokon tartogat számunkra remek programokat,

TOP 15 karácsonyi vásár és adventi program a Dunakanyarban!
Ahogyan minden évben, úgy idén is bővelkedik karácsonyi programokban a térség, valószínűleg az egész adventi naptáratok megtelik majd, ha mindegyiken

Vásárral és fényfestéssel vár az Advent Szentendrén
A legkisebb túlzás nélkül állíthatjuk, hogy a szentendrei advent egyszerűen varázslatos. Minden évben végigjárjuk az adventi vásárt, tavaly pedig végre

Retikül Hungary – Szentendre bájos ékszerdoboza
Ebben az évben többször sétálgattam Szentendre belvárosában, mint ahány kő fekszik a szentendrei Duna-parton. Mégis, úgy gondolom, talán eddig nem

Top 10 szédületes szállás Zebegény ölelésében
Zebegény a Dunakanyar gyöngyszeme, az egyik legszebb település a térségben, amely évről-évre egyre népszerűbb a kirándulók körében. Bámulatos dunai panorámájának,

10 bakancslistás látnivaló Verőce környékén
Zötykölődtünk a vonaton, százszor, ezerszer is talán Nagymaros felé, és mindig elsuhant mellettünk a Verőce tábla anélkül, hogy Verőcén egyszer

Top 10 novemberi program a Dunakanyarban
Beköszöntött a hideg, és úgy érzitek, nincs kedvetek kimozdulni otthonról? Pedig számos koncert, gasztroélmény, sportprogram, múzeumlátogatás és Márton-napi esemény vár