Dunakanyar Magazin
Keresés kulcsszó alapján

Közel harmincezren az Erdőbarát Rendezvényeken
Április 22., a Föld napja ismét ráirányítja a figyelmet a természeti környezet, az erdők fenntartható használatának problémájára. A Pilisi Parkerdő

Az idei év kiemelt rendezvényeit mutatták be Esztergomban
Április 18-án, kedden az Esztergomi Turisztikai Nonprofit Kft. sajtótájékoztatóján vettünk részt az esztergomi exKomárom állóhajón, ahol az idei év kiemelt

Tavaszi zsongás Vácott
Pattanj kerékpárra, vagy válaszd az elektromos vonatot, de jöhetsz autóval is. Sőt április végétől a szárnyashajó is iderepít. Mindössze fél

Szállás autó nélkül – vonattal és busszal elérhető szállások a Dunakanyarban
Ezúttal egy rendhagyó szállásajánlót hoztunk nektek, ugyanis összegyűjtöttünk 14 különleges szálláslehetőséget szerte a Dunakanyarban, melyeket tömegközlekedéssel is egyszerűen meg tudtok

DunaTwinHouse – Lombház szállásélmény a Dunakanyar egyik legszebb panorámájával
Dömös talán ritkábban kerül reflektorfénybe, mint amennyire egyébként ez a lenyűgöző helyen fekvő kis település megérdemelné. De ezen itt és

Ingázás és helyi lehetőségek Vác állás kínálatában
A főváros agglomerációjában található és attól valamivel kintebb eső települések esetén is releváns kérdés a munkába való ingázás. Ennek egyszerűsége

Lánybúcsút szervezel? – Ezek a legszebb helyszínek a főváros környékén!
Legjobb barátnőd élete legfontosabb napjára készül, a te feladatod pedig az, hogy megtervezd élete utolsó szingli buliját? A lánybúcsú szervezése

Megkóstoltuk Vác legszaftosabb hamburgerét – mutatjuk!
Hiába a folyamatosan felbukkanó új helyek sokasága, ha Vác hamburger kínálatát vizsgáljuk, akkor egy örök kedvenc mindig beugrik a Széchenyi

Sibrik-domb: rejtett látnivaló Visegrádon
A Visegrád környékén található Sibrik-domb területe valószínűleg nem annyira népszerű turista célpont, mint a Fellegvár, vagy éppen a Királyi Palota,

Engedély nélkül ne gyűjtsünk hullajtott agancsot!
Tél vége, tavasz eleje különleges időszak az erdei vadvilág életében. Nagyjából április elejéig tart a szarvasok agancshullajtása. Az agancsok engedély

Várak a Dunakanyarban – Top 5 történelmi úti cél a Dunakanyarban
Szeretjük, ahogy a kislányaink fantáziája kastélyokká varázsolja a várromokat, ahogy a képzeletük élettel tölti meg a régmúlt idők tereit. Egy

9+1 tipp, hogy a téli túrázás valódi élmény legyen
A pandémiás időszaknak “köszönhetően” egyre többen és többen fedezik fel Magyarország természeti kincseit, ezért így év elején a téli túrázás

Akvarell Apartmanház – panorámás élménypont Zebegényben
A Dunakanyar méltán egyik legnépszerűbb települése Zebegény, ahol a lenyűgöző panoráma, a romantikus Duna-part, a számtalan látnivaló, kirándulási – és

Túracipő – milyen típust vegyek fel egy kirándulásra?
Szeretnél minőségi túracipőt vásárolni, és már napok óta böngészed az üzletek kínálatát, dacolva a minőséggel, a legújabb technikákkal és a

Prédikálószék – ez a legkönnyebb túraútvonal a kilátóig
Kétség kívül az egyik legnépszerűbb úti cél a Dunakanyarban a Prédikálószék. Nem is csoda, hiszen azon túl, hogy elképesztően jól

Ajándékozz Dunakanyar szállásélményt karácsonyra!
„Adjanak egymásnak időt! Énszerintem az a legtöbb, amit az ember a másiknak adhat.” (Wolf Kati) Lehet, hogy elcsépelten hangzik, hogy

7 tipp, amivel Te lehetsz idén a karácsonyi ajándékozás sztárja
Unod a kommersz és sablonos karácsonyi ajándékokat? Semmi nem jut eszedbe, hogy mit kérnél, vagy éppen mit ajándékoznál idén? Ezúttal

Advent Szentendrén – Múzeum Korzó
Művészeti, helytörténeti, régészeti séták szombatonként Szentendrén, a Ferenczy Múzeumi Centrum szervezésében. A macskaköves utcákon sétálva fedezhetjük fel a festők városának

Megújult erdei kerékpárutak a Pilisben és a Visegrádi-hegységben
A Pilisi Parkerdő Zrt. az elmúlt években 350 kilométer erdei kerékpárutat jelölt ki a Budai- és a Visegrádi-hegységben, illetve a

Naszálytej – sikersztori a ’70-es évektől napjainkig
A ’90-es évek elején fordulóponthoz érkezett az életem. Akkorára nőttem és erősödtem, hogy egyedül képes voltam kinyitni a család nagy

Kirándulás Budapest környékén – fedezd fel a Dunakanyart!
Gyakran tapasztaljuk utazásaink során, hogy az egynapos kiruccanásaink sokszor bőven felérnek akár egy többnapos pihentető hétvégével. És persze nem is

Felszentelték a Skanzen unitárius templomát
Ünnepélyes istentisztelet keretében október 15-én felszentelték a Skanzen ERDÉLY ÉPÜLETEGYÜTTES Nyárádgálfalvi unitárius templomát. A ceremóniát Kovács István, a Magyar Unitárius

Új fogadóépület a Rám-szakadéknál
A Dunakanyar és azon belül Dömös környéke a Rám-szakadékkal, a Prédikálószékkel, a Vadálló-kövekkel nemcsak a Visegrádi-hegység, hanem hazánk leglátogatottabb természetjáró-látványosságai

Pálos utak a Pilisi Parkerdőben
A Pilisi Parkerdő által kezelt Budapest környéki erdők az ország leglátogatottabb, turistautakkal legsűrűbben átszőtt természeti területei közé tartoznak. Most újabb