Blog

Prónay-kilátó, Alsópetény

Prónay-kilátó – innen akár 8 emelet magasból is csodálhatod a tájat

Ti is rajongtok a kilátókért? Hát mi bizony így vagyunk vele, ráadásul szeretünk újabb és újabb különleges helyekre is elkalauzolni Benneteket a Dunakanyarban. Ezúttal egy talán kevésbé ismert úti célra esett a választásunk, ami bízunk benne, hogy cikkünk elolvasása után nyomban fel is kerül majd a kirándulás listátokra. Irány a Prónay-kilátó!

Alsópetény
Fotó: I Love Dunakanyar

Alsópetény nem tartozik kimondottan a legismertebb kirándulóhelyek közé, így a tömeget és a nyüzsgést itt biztosan elkerülitek majd. Ha Ti is unjátok már, hogy a népszerű túraútvonalakon gyakorlatilag egymást érik a kiránduló csoportok, ezt a helyet hamar a szívetekbe fogjátok zárni, ezt garantáljuk.

ÉRDEKESSÉGEK A PRÓNAY-KILÁTÓRÓL

Prónay-kilátó, Alsópetény
Fotó: I Love Dunakanyar

A 2017-ben átadott kilátó a Romhányi-hegyen, a Kecske-kő 421 méter magas csúcsán magasodik a fák lombkoronája fölé. A 26 méter magas építményben összesen 128 lépcsőfokot kell leküzdenünk, hogy a kilátó legtetejéről élvezhessük az elénk táruló körpanorámát. Tiszta időben látható innen a Börzsöny, a Selmeci-hegység, a Szanda-vár, a Karancs, a Mátra, a Gödöllői-dombvidék lankái, illetve a Naszály, a Pilis és a Visegrádi-hegység csúcsai is, melyek beazonosításában kihelyezett információs táblák segítenek a kilátó fenti korlátain.

Tetején webkamera is található, így könnyen ellenőrizhetitek is indulás előtt az időjárást és a látási viszonyokat. Esős idő után az útvonal nagyon sáros, ezzel mindenképp számoljatok. Esős, viharos időben pedig tilos a kilátóban és annak 3 méteres körzetében tartózkodni.

Hirdetés

A Prónay-kilátó mellett kihelyezett padok és asztalok is találhatóak, így bátran piknikezzetek egyet ha felértetek a csúcsra. Fontos megjegyezni azonban, hogy tüzet rakni a kilátó mellett tilos, így ne készüljetek szalonnasütésre.

PRÓNAY-KILÁTÓ TÚRALEÍRÁS

Prónay-kilátó, Alsópetény
Fotó: I Love Dunakanyar

Parkolás és megközelítés: A kilátó több útvonalon is megközelíthető. Romhányból vagy Alsópetényből indulva, az Országos Kéktúra jelzését követve érhetitek el a Prónay-kilátót. Mi ezúttal a Nyugat-Cserhát völgyében, a Cserhát dombjai között fekvő Alsópetényből indultunk. A központban már tábla jelzi a kilátó irányát, a kocsit már akár itt is le tudjátok tenni. Mi picit tovább mentünk autóval, és a kék jelzést követve jutottunk el a Béke út és Rákóczi utca sarkán található parkolóig.

Táv: Ettől a parkolótól 6,5 kilométer a túra hossza, oda-vissza. Kényelmes tempóban, ha közben megálltok pihenni, fotózgatni, nagyjából 2-3 óra alatt teljesíthető is.

Prónay-kilátó, Alsópetény
Fotó: I Love Dunakanyar

Jelzés: Túránk során az Országos Kéktúra kék sáv jelzését kell követni, tulajdonképpen végig, Romhány irányába. Az utolsó 410 méteren kell csupán erről az útvonalról letérni balra. Az út végig jól láthatóan és egyértelműen jelzett, így biztosan nem lesz gond a tájékozódással. A túra végig széles erdei úton halad, az első 500 méter azonban kicsit kaptatós. Babakocsival nem javasolt terep.

LÁTNIVALÓ ÚTKÖZBEN – KÉKESI VADÁSZHÁZ

Prónay-kilátó, Alsópetény
Fotó: I Love Dunakanyar

Utunk során elhaladtunk a Kékesi Vadászház mellett is, amit bár zárva találtunk, de a fedett teraszára fel lehet menni. Így itt ha elkapna benneteket az eső túra közben, kicsit meg tudtok pihenni, amíg elvonulnak az esőfelhők. A házikó egyébként nagyon hangulatos, vadregényes helyen, több túraútvonal kereszteződésénél fekszik Alsópetény és Romhány között. Bivakolni alkalmas lehet, de bízunk benne, hogy hamarosan jobbra fordul a sorsa és talán egyszer turistaházként is működhet majd.

Itt az idő tehát a Pilis, a Visegrádi-hegység és a Börzsöny után felfedezni a Cserhát lankáinak rejtett látnivalóit is! Így legközelebb, ha nem tudjátok, merre is induljatok egy könnyűnek mondható, mégis Budapesthez közeli kirándulásra, a Prónay-kilátóban és ebben a túrában biztosan nem fogtok csalódni.

KULLANCSOK ELLENI VÉDEKEZÉS

Minden kirándulás előtt nagyon fontos, hogy megfelelő védelmet biztosítsunk magunk és gyermekeink számára a kullancsok ellen. Az enyhe teleknek köszönhetően Magyarország bizony kullancsok által fokozottan fertőzött terület, így nem feledkezhetünk meg az általuk terjesztett betegségek elleni védekezésről sem!

Tickless Ultrahangos Kullancsriasztó
Fotó: I Love Dunakanyar
Tickless Ultrahangos Kullancsriasztó
Fotó: I Love Dunakanyar

Az agyhártyagyulladás elleni oltás mellett a Tickless ultrahangos kullancsriasztóit ajánljuk nektek, hiszen a Lyme-kór ellen így tudtok hatékonyan védekezni. Ha ultrakönnyű, vegyszermentes megoldást kerestek, melyet biztonságosan használhattok már újszülött kortól is a kicsiknek, akkor a Tickless ultrahangos készülékei lesznek a tökéletes választás. Ráadásul a HUMAN termékeik mellett a kiskedvencekre is gondoltak, így a család minden tagját biztonságban tudhatjátok majd a túráitok során.

A Tickless különös figyelmet fordít a környezet védelmére, ezért fejlesztették ki az ECO termékcsaládjukat. Ezek a készülékek éppoly hatékonyan működnek, mint a többi termékük, azonban ezeknek a készülékeknek a váza biológiailag lebomló anyagból készül, ezzel is csökkentve biológiai lábnyomukat.

Kattintsatok a webshopjukra és olvassatok bővebben az ultrahangos kullancsriasztókról!

A megfelelő túrafelszerelések és kullancsriasztók beszerzése után pedig akár indulhat is a Prónay-kilátó túra!

Képek: I Love Dunakanyar

Megosztás: