Dunakanyar Magazin
Keresés kulcsszó alapján

Színes kövek a szentendrei Duna-korzónál!
Az „Üzenj a mosolyoddal!” című pályázatra készült Ficzere Kyru (Krisztina) installációja (színes kövek), amelyet a közösségi interakciókra épülő, kötetlen műfajú,

Megkezdte vándorlását Örs, a fiatal kígyászölyv
Október 1-én kelt útra Afrikába Örs, a kígyászölyv. Magyarországon kevesebb, mint 50 pár költ ebből a ritka madárfajból, ám szerencsére

A Duna illata. Neked mit jelent ez a három szó?
Aki a Dunakanyarban nő fel, vagy szereti a térséget, annak biztosan van néhány emléke, amely a Dunához kapcsolódik. Ezt a

TOP 5 őszi autós túracélpont a Dunakanyarban
Autóba szállunk, hogy kiélvezzük a Dunakanyar szépségeit, felfedezzük a rég nem látott kedvenc helyeket, és ismerősként üdvözöljük a látnivalókat. Van

Márton-napi hagyományok a Dunakanyarban
A Márton-napi hagyományok rengeteg népszokást, és néphitet foglalnak magukba Magyarországon, a Dunakanyarban pedig ilyenkor általában nagy lakomával, felvonulással és közösségi

Dunavirág Vízibusz: mozgó laboratórium a Dunakanyarban
A Dunavirág Vízibusz egy olyan interaktív mozgó laboratórium, amelynek segítségével a gyerekek megismerhetik a saját környezetük vizes élőhelyeit és az ottani változatos

Töltődj fel a Dunakanyarban!
Budapesttől egy órányi autóútra, a Zebegényt követő gyönyörű útszakaszon túl fekszik a Dunakanyar aprócska települése, Szob. Akár hosszabb időt terveztek

Szentendrén is elültetik a Férfi Felelősség Fáját
Újabb projektet indít a Férfiak Klubja, mely keretein belül Szentendrén is elültetik a Férfi Felelősség Fáját. Kárpát-medence szerte valamennyi helységben elülteti a

Hétvégén rendezik meg a háromnapos Rajzfilmünnepet
53 városban, 60 helyszínen, összesen 350 program közül válogathatnak azok, akik ellátogatnak november 3. és 5. között az 5. Országos Rajzfilmünnepre.

Lenyűgözően érdekesek a 2017-es év fajai!
Hazánkban minden évben megválasztják az év fáját, az év emlősét, az év gombáját, az év vadvirágát, az év halát, az

Vasfüggöny-és bunkertúra Esztergomban!
Ha szervezett túrán szeretnétek részt venni a Duna-Ipoly Nemzeti Park területén, tudunk egy remek lehetőséget, melyet bunkertúra Esztergomban névre kereszteltek!

Átadásra került a Prónay-kilátó a Romhányi-hegyen
Október 11-én került átadásra a 26 méter magas Prónay-kilátó a Romhányi-hegyen. A kilátó az Országos Kéktúra útvonaláról rövid kitérővel megközelíthető, minden évszakban és napszakban

70 maratonnal folytatja útját a váci ultrasportoló
A környezetvédelem fontosságára hívja fel a figyelmet Hidvégi-Üstös Pál ultramaratonista (váci ultrasportoló), aki a „70 maraton a Dunáért” elnevezésű program

Erdei kisvasút: a legjobb őszi program!
Ha nem vágytok száguldásra, de szívesen zötyögnétek a Dunakanyar egyik erdei kisvasút vonalán a kedvenc túraútvonalatok felé, akkor járjátok körbe

Őszi felfedeznivaló: megújult a Rezső-kilátó!
Nemrégiben felújításon esett át a Dobogókő közelében található Rezső-kilátó, amely nemcsak a csodálatos panorámájáról híres, de a hozzá vezető út

Hazatérhet Isztambulból Elek, a sérült dömösi gólya
Törökországból hozza haza Eleket Márton Vlad András madármentő, miután egy szigeteletlenül hagyott középfeszültségű oszlopon megcsapta az áram. Elek, a sérült

Piknik Manufaktúra: gasztrozug és közösségi tér Nagymaroson

Fantasztikus élmény volt a 2017-es PirosLábos Fesztivál
Már évekkel ezelőtt beleszerelmesedtünk a szigetmonostori PirosLábos Fesztivál névre keresztelt minifesztiválba, de ez a dolog évről-évre egyre jobban beszippant minket… Mutatjuk

Kezdődjék a várva várt PirosLábos Fesztivál!
Mesetáncház, író-olvasótalálkozó, cipóban sült csülök, elfeledett mesterségek, lepcsáng sütés és Menyegző udvar vár titeket ezen a hétvégén, ha ellátogattok Szigetmonostorra,

Izgalmas legendák a Feneketlen-tó körül
A gödi Feneketlen-tó partja minden kétséget kizáróan fantasztikus hely, ám a tó elnevezésével kapcsolatban azonnal felmerül a kérdés: vajon tényleg

Átadták az első elektromosautó-töltőállomás Vácon
Átadásra került az első elektromosautó-töltőállomás Vácon, szeptember 11.-én, amely a Dr. Csányi László körút 52. szám alatt található Vörösház belső

A Csipkerózsika-torony felújítását tervezik a Dunakanyarban
A Csipkerózsika-torony csendesen és magányosan bújik meg a Dunakanyar szívében, Dömös és Visegrád között, ez idáig arra várva, hogy felfedezzék

A szentendrei V8 lett a helyiek kedvenc fürdője!
Harmadik alkalommal versenyeztek egymással a hazai fürdők, „Az Év Fürdője 2017”, „Az Év Feltörekvő fürdője 2017” és „A Helyiek Kedvenc

Behajózott a Titanic legendája a Dunakanyarba
Számos érdekesség és legenda köthető a Dunakanyarhoz, így talán nem meglepő, hogy a térséghez kapcsolható egy apró szállal a Titanic