Sztorik a Váci Fegyház és Börtön kulisszái mögött
No, annyira mégsem a kulisszák mögött, mert bár lehetőségem nyílt közelebbről is megismerkedni a Váci Fegyház és Börtön épületeivel, azért nem annyira közelről, hogy izzadni kezdjen a tenyerem a nekem kikészített ágy láttán. Azt persze nem állítom, hogy a vérnyomásom végig alacsony maradt, és alaposan leesett az állam néhány esetben.
Saját belső képek nem lesznek, ne várjátok, a fotózás szigorúan tilos volt, és ha az ember ilyen helyen jár, valahogy rögtön 100%-kal megnő a hajlandósága a szabályok betartására.
Tartsatok velünk, bevezetünk benneteket a Váci Fegyház és Börtön kulisszái mögé, ahol nincs aranyból a kerítés, és a Doberdó sincs masniba öltöztetve.
Tartalomjegyzék:
Váci Fegyház és Börtön – Mit keresek én itt?
A válasz igen egyszerű: régóta érdekelt, milyen belülről a váci börtön. Így amint lehetőségem nyílt rá, hogy néhány órán át vezetett sétán és néhány igazán rendhagyó programon vegyek részt, kaptam a kis cipellőmet, és már indultam is a vonattal Vácra. A kisbicskámat nem vittem magammal, mert bár sokszor kisegít, itt – volt egy olyan kósza sejtésem, hogy – nem örültek volna annyira neki.
Mit keresek én itt?
Azért a bejárat előtt tolongva megfordult a fejemben ez a kérdés. Nem készültem beköltözni, sem látogatni, akkor mégis mi az, ami rávehet arra, hogy saját lábamon besétáljak egy intézménybe, amelyet magas falak és kamerák őriznek a nap 24 órájában? Nyilvánvalóan a kíváncsiság hajtott, és a nap végén egyértelműen azt mondhattam, hogy „Na, ezt kár lett volna kihagyni”.
Rendhagyó börtönlátogatás – Speciális programok
A néhány órás látogatás során felkerestük csoportos vezetéssel a Doberdót, utaztunk rabomobillal, és felmentünk a körletekbe is, hogy megnézzünk egy szobát, amelyben rabok laknak. Erősen élt bennem A szökés c. sorozat minden epizódjának képe, ezért nyilvánvalóan elvárásokkal érkeztem a helyszínre, és nem is kellett csalódnom. (De azt azért hozzátenném, hogy a börtön sokkal inkább hasonlított egy közintézményre, mint egy panamai fegyházra.)
A rabomobil csúcs volt, kissé puritán, de ezt elnéztem neki, elvégre nem Dubajba szállítja minden nap az utasokat. Az ablakokon ki lehetett látni, de a lengéscsillapító azért egy kicsit működhetett volna szorgosabban is, mert a kocsi úgy ugrált, hogy a hányingerrel, és a kocsiban lévő 40 fokkal azért rendesen küzdöttünk.
A körletben és a Váci Fegyház és Börtön kápolnájában futólag nézhettünk körül. Valójában két olyan nyolcágyas (vagy tízágyas?) szoba volt, ahova bemehettünk, egy dohányzó, és egy nem dohányzó. Egészen addig kvázi múzeumként tekintettem a berendezésre, amíg az egyik őr azt nem mondta, hogy azok a rabok, akik itt laknak, most egy helyiséggel (értsd: 2 méterrel arrébb) vannak. Vagyis: Igen, bár elzárva, de mellettünk igen közel egy egész folyosónyi rab várakozott az ajtók mögött. A „kukucslyukon” értelemszerűen nem pacsizhattunk velük, de mivel egy másodperc alatt levert a víz az infótól, valahogy nem is vágytam rá.
Ne értsétek félre, szó sem volt arról, hogy féltem volna, vagy ne lettünk volna biztonságban. Az egész hely kulturált volt, tiszta, és rendszerezett, a folyosóra ragasztott irányvonalakkal és a meglehetősen kedves őrökkel együtt. A kedvem azért továbbra sem jött meg a beköltözéshez.
A hírhedt váci Doberdó
A program elején az első csoporttal lehetőségem nyílt tenni egy rövid sétát a Doberdóban, és megismerni, milyen volt az ’50-es években az ÁVH-s részleg. Erről bővebben és teljesen részletesen egy másik írásban szeretnék mesélni, hiszen annyi mindent láttam, amit estig tudnék sorolni. A látogatásom alatt hanganyagot is hallottunk a korábbi vallatásokról, és a rabokról. Erről annyit érdemes tudni, hogy aki szívesebben kerget lepkéket a Duna-parton, mint hogy a börtönben sétáljon, annak a Doberdó nem való.
Nem félelmetes. Nem is gyalázatos. Inkább szomorú és fájdalmas az itt tett rövid séta, látva az állócellákat, a salétromos falakat, és a kommunista rendszer szörnyűségeit.
CSAK ERŐS IDEGZETŰEKNEK!
A lejátszott hanganyagból megtudtuk, hogy a Doberdóban a foglyokat előbb meztelenre vetkőztették, megverték, és hosszú időre állózárkába zárták. Ha ezt túlélték, többféle kínzás várt rájuk, hallucinálni kezdtek, és kevesen kerültek ki úgy, nem őrültek bele az Államvédelmi Hatóság „munkájába”.
A Doberdó tehát – az összes falával, zárkájával és történetével – mély nyomot hagyott bennem, bennünk.
A Váci Fegyház és Börtön elköszön
Vagyis inkább mi köszöntünk el lassan tőle, miután felpróbáltuk a rohamrendőrök pajzsát, és sisakját, illetve megnéztük a rabok által készített kézműves termékeket, főleg kerámiákat.
Nem mondom, hogy fájdalmas volt a búcsú, de kétségkívül izgalmas volt a nap. A börtönudvar, és a más, sétára elkerített területek nagyon hasonlítottak a filmekben látott helyekre, és a szögesdrót jelenléte is kitartóan gondoskodott arról, hogy állandó feszültség legyen a mellkasomban és a gyomromban. Ennek ellenére, vagy éppen ezzel együtt, sajnáltam volna, ha nem látok bele a Váci Fegyház és Börtön szigorú mindennapjaiba. Hogy nem felejtem el soha, az biztos.
Utána azért kergettük egy kicsit mi is a lepkéket a váci Duna-parton.
Borítókép: https://magyarepitok.hu/
