Blog

Visegrádi vár panoráma

Visegrádi Fellegvár – könnyed téli kirándulás

Azt hiszem, bátran kijelenthetjük, hogy rajongunk a Dunakanyar rejtett kincseiért és azok felfedezéséért, de talán egyetértetek velünk abban, hogy néha nagyon jó itthon is amolyan „igazi” turistának lenni. Szeretjük időről időre újra felfedezni a közkedvelt úti célokat. Így esett újév első napján a választásunk a Dunakanyar talán legemblematikusabb látnivalójára, ami szerintünk nem más, mint a Visegrádi Fellegvár.

Visegrádi vár erkély
Fotó: I Love Dunakanyar

Mi alapján választottunk úti célt?

  • Ne legyen hosszabb az utazás egy óránál

A karácsonyi és szilveszteri nagy családi és baráti „jövés-menések” után ez bizony fontos szempont volt, ezért is döntöttünk úgy, hogy az út Butapestről a célig férjen bele egy órába.

  • Ne kelljen sokat kirándulni a parkolótól a célig, mégis természet közeli élmény legyen

Valóban könnyed és tulajdonképpen a legtöbbek számára könnyen elérhető és teljesíthető cél lebegett a szemünk előtt. Ezúttal pedig a szerencse is mellénk szegődött, ugyanis a vár alatti parkolóban sikerült szabad helyet találnunk, de a bob pálya melletti hatalmas parkoló is mindössze pár percnyi sétára található a bejárattól. (Megj. – A vár és környéke sajnos nem akadálymentesített, így kerekesszékkel, babakocsival nem ajánljuk.)

  • Legyen zárt/fedett rész és mosdó is

Téli kirándulásokon azért valljuk be, jól jön, ha ennyi komfort akad a kiszemelt úti célnál. A várban pedig adott több kiállító terem is, ahol a nézelődés mellett kicsit fel is melegedhetünk.

A Visegrádi Fellegvár állandó kiállításai:

  • Szent Korona kiállítás
  • Vártörténeti kiállítás
  • Panoptikum (az 1335-ös visegrádi királytalálkozó emlékére)
  • Középkori fegyvertörténeti kiállítás
  • Úri vadászat a középkorban
  • Szabadtéri középkori hadieszköz bemutató

+ 1 szempontunk volt, hogy kicsiknek is élvezhető és izgalmas legyen az út

Ha gyerekekkel vágtok neki a Dunakanyarnak, Visegrád és a Fellegvár minden évszakban jó választás. A gyerekek fantáziája határtalan és nincs is jobb annál, mint úgy végigsétálni a várat, hogy az megtelik mesebeli történetekkel, hercegnőkkel, királyokkal, páncélos lovagokkal. Persze az extra motiváció mindig jól jön, így érdemes valami finomságot is csomagolni a hátizsákokba, ugyanis elég sok a lépcső és emelet, amiket meg kell mászni.

Őszi kampány Roadblock 2024
Hirdetés

A Visegrádi Fellegvár

Visegrádi Fellegvár
Fotó: I Love Dunakanyar

A Panoráma körúton, a Várhegy tetején magasodik a páratlan kettős várrendszer ikonikus építménye, a Visegrádi Fellegvár, ahonnan lélegzetelállító kilátás nyílik az egész Dunakanyarra és az azt körbeölelő hegyekre. Egy kis érdekesség, hogy nem a Fellegvár az első vár, mely Visegrádon épült. A Sibrik-dombon, az egykori római tábor alapjaira épült vár azonban a tatárjárás alatt teljesen elpusztult.

Visegrádi Fellegvár panoráma
Fotó: I Love Dunakanyar

IV. Béla király és Laszkarisz Mária királyné 1250-1260 körül építtette a kettős várrendszert, a királyné hozományából. A vár két toronyból és egy lakópalotából állt, illetve a hegycsúcsot övező erődítésfalakból. Ezek egy része még ma is áll. A várat az évszázadok alatt számos magyar uralkodó bővítette. Károly Róbert uralkodása alatt ide helyezte a birodalom fővárosát, így tovább alakította a már meglevő királyi várat.

Luxemburgi Zsigmond és Mátyás király idején is tovább korszerűsítették és felújították az impozáns épületegyüttest. 1544-ben a vár török kézre került, majd mikor már katonai célra alkalmatlanná vált, a teljesen elpusztult várat elhagyták a törökök. Műemléki helyreállítása csupán az 1960-as években indult meg.

A vár történetéről bővebben olvashattok oldalunkon (nyitvatartás és jegyárak szintén itt).

Ezeket se hagyjátok ki egy visegrádi kirándulós napból!

A bob pálya melletti parkolóból néhány perces sétával elérhető a Zsitvay-kilátó, de tapasztalatból mondjuk, a bobozás is kihagyhatatlan program minden korosztály számára. Kicsit lejjebb ereszkedve pedig érdemes egy sétát tenni a Salamon-toronynál is, mely az egykori kettős várrendszer alsóvárának hatalmas lakótornya volt. Ha pedig beköszöntenek a mínuszok, jöhet a síelés vagy éppen szánkózás a Nagyvillám sípályánál.

Nem készültetek (elég) szendviccsel az útra? Bőven találtok éttermet a városban, ahol jól esik majd megpihenni és feltöltődni az egész napos kirándulás után. Ugye, hogy télen is szuper úti cél Visegrád?

Megosztás: