Blog

Zebegény

5 zebegényi látnivaló, amit minden évszakban érdemes felkeresni!

Ha van olyan hívószó a Dunakanyarban, ami egész egyszerűen mindig működik, mindig tarol, az bizony Zebegény, és a számtalan zebegényi látnivaló. Mindez persze nem véletlen, hiszen annyira bájos ez a Duna-parti település. Viszonylag közel fekszik a fővároshoz, könnyen megközelíthető és garantáltan egyik évszakban sem fogtok unatkozni, ha ide terveztek egy kiruccanást. Legyen szó spontán „miniszabiról” (Bridget Jones óta imádjuk ezt a kifejezést), vagy éppen egy gondosan megtervezett egyhetes pihenésről, biztosak vagyunk benne, hogy tartalmasan meg lehet tölteni majd a környék vagy a szállás nyújtotta lehetőségekkel. Mutatjuk is hogyan!

Hirdetés

Top 5 látnivaló Zebegényben

Havas Boldogasszony templom

Dunakanyar települések

A főtéren elkerülhetetlen, hogy megcsodáljátok ezt a szecessziós stílusú templomot, mely 1906-1910. között épült Kós Károly, Györgyi Dénes és Jánszky Béla tervei alapján. A magyaros építészeti stílus jegyei kívül és belül is jól megfigyelhetőek a templomon.

Szőnyi István Emlékmúzeum

Szőnyi Múzeum Zebegény
Fotó: I Love Dunakanyar

Akkor sem kell kétségbe esnetek, ha borús időt fogtok ki Zebegényben, ugyanis például a Szőnyi múzeum meglátogatása szerintünk szuper eső program lehet. A nem éppen hagyományos múzeum tárlatain keresztül megismerkedhettek Szőnyi életművével, de még a zebegényi indiánokkal is.

Trianoni Emlékmű és Országzászló

Trianoni Emlékmű Zebegény
Fotó: I Love Dunakanyar

A Kopasz-hegyen található különleges építmény megtervezését Maróti Géza (Zebegény örökös grófja) végezte, az 1930-as években. Bár a megvalósítását elkezdték ugyan, a második világháború közbeszólt. A zebegényi lakosoknak végül úgy sikerült megmenteni az emlékművet a lerombolástól, hogy leleményesen átminősítették kilátóvá.

Kós Károly-kilátó

Kós Károly-kilátó, Zebegény
Fotó: Majdán István

Eredetileg a kilátó elődje 2014-ig a Trianon emlékmű területén állt, ekkor azonban felmerült az igény egy új kilátó létrehozására, a Kálvária domb egy másik pontján. Az új kilátót Csóka Árpád tervezte, mely szemből egy római őrtornyot, alsó része székelykaput, oldalról nézve pedig egy templomot idéz elénk.

Duna-part

Az igazi jolly joker a páratlanul szép, rendezett Duna-part. Bármikor is érkeztek Zebegénybe, ide mindenképp érdemes legalább egy rövidke sétát beiktatni. A Duna illata, a szemközti hegyvonulatok egyszerűen rabul ejtik a szívet és biztosak vagyunk benne, hogy mindig visszavágytok majd ide.

Programlehetőségek Zebegény közelében

Zebegény hajó
Fotó: I Love Dunakanyar

Bár már nagyon sokszor áradoztunk a Zebegény és környéke nyújtotta lehetőségekről, ezúttal is felsorolunk néhány szuper extra program lehetőséget, melyeket érdemes kipróbálni, ha ide érkeztek. Tavasztól őszig a Mahart járatai a zebegényi Duna-parton is megállnak, így érdemes beiktatni egy hajózást, hiszen a Dunáról nézve a legszebb a Dunakanyar, és több zebegényi látnivaló is innen mutatja meg igazi arcát. Garantáltan felejthetetlen élmény lesz, kicsiknek és nagyoknak is. Ha a hajózás nem lenne elég extrém program, akkor több lehetőség is van a közelben, hogy kipróbáljátok az evezés valamilyen formáját a Dunán.

Évszaktól függetlenül az egyik legjobb dolog, amit csak tehettek ide érkezve, hogy bevetitek magatokat a Börzsöny vadregényes erdeibe, hiszen számos zebegényi látnivaló bizony a “vadonban” vár Rátok. Számtalan gyönyörű túraútvonal és látnivaló közül választattok, de talán a Julianus-kilátó és a Remete-barlang, melyeket semmiképp nem érdemes kihagynotok. Izgalmas program szintén a kisvasutazás! Válasszátok akár a Bezina-völgyi Erdei Vasutat (Szob) vagy a Királyréti Erdei Vasutat (Kismaros), az élmény nem fog elmaradni. Ugye már meg is jött a kedvetek az induláshoz?

Zebegényi szállástipp

A Villa Idill vendégház egész évben tökéletes választás, itt ugyanis rossz idő esetén sem kell egy percig sem bosszankodnotok azon, hogy „beszorultatok” a házba. Sőt, éppen ellenkezőleg! Azon fogjátok kapni magatokat, hogy ki sem akartok majd mozdulni a birtokról. Higgyétek el, tudjuk miről beszélünk!

A fűtött medence tavasztól késő őszig működik, de ezen kívül ott a szauna és a jacuzzi, ami a téli hidegben valami imádnivaló, ráadásul a panorámára sem lehet panasz, hiszen gyönyörűen belátni a Dunakanyart innen.

A ház mindennel felszerelt, a kandalló varázslatos hangulatot kölcsönöz a nappalinak, a tetőtéri szobában található panorámás fürdőkád pedig csak arra vár, hogy egy hatalmas forró habfürdőt engedjetek bele és innen gyönyörködjetek a Duna látványában és a szemközti hegyek sziluettjében.

Megosztás:

Összehasonlítás