Leányfalu látnivalói – ezekért érdemes Leányfalura látogatni!
Leányfalu egy csendes kis község a Dunakanyarban, ahol érdemes felfedezni a vízpartot, a parkokat, a hajóállomást és a Pócsmegyeri-rév környékét is. Gyönyörű helyekre bukkanhattok Leányfalu látnivalói között, ahova bármikor jó ötlet ellátogatni egy jó könyvvel, piknikes kosárral vagy biciklivel.
Tartalomjegyzék:
Így keveredtem Leányfalu látnivalói közelébe
Eredetileg azért látogattam el Leányfalura, hogy megismerjem a Ravasz László Könyvtárat. Első látásra beleszerettem az épületbe, ami leginkább egy erdő mélyén rejtőző kis kunyhóra hasonlít. Mivel tudtam, hogy könyvtár működik benne, legalább ezernyi regény jutott eszembe, amelynek a története ebben az épületben játszódhatna. Bevallom őszintén, a Dunakanyarban viszonylag kevés könyvtárban jártam eddig, annak ellenére, hogy a nagymamám a nyugdíjas éveiben Visegrádon a Városi Könyvtárban dolgozott. Napjainkban leginkább kirándulás vagy fürdés céljából keressük fel a Dunakanyart, de annak idején Brum Brum Brúnónak (Csukás István) is legalább ekkora csábereje volt. Ha már Leányfalun jártam, nem tudtam kihagyni, hogy felfedezzem a falu központi részét is, ahol nagyon hangulatos helyekre bukkantam és felfedeztem Leányfalu látnivalói közül többet is.
Az főút túloldalán folydogál a Dóra-patak, mellette pedig egy gyönyörű park kapott helyet. A parkban lévő sétányon végigsétáltam annak az egykori római kori őrtoronynak a maradványaihoz, amelyet Kr.u. 372-73 körül építtetett I. Valentinianus császár erődítményként. Emlékeim szerint ebben a parkban régen egy lugas is volt, de most sajnos hiába kerestem.
El sem tudtam képzelni, hogy Leányfalun ne menjek le a Dunához, ezért a focipálya felé vettem az irányt.
Az önkormányzat mögött lévő játszótéren nagyon sok kisgyermek játszott, ezzel szemben a focipályán csak néhány iskoláskorú fiú focizott. A nagy melegben ők is csak az árnyékban rugdosták egymásnak a labdát. A pálya és a szép, színes játékok egyaránt fantasztikus állapotban vannak, igazán méltó a Dunakanyarhoz. Innen néhány méterre, a hajóállomás épülete mellett a büfékben már kora délután gyülekezni kezdtek a pihenésre vágyó emberek. Arról beszélgettek, hogy milyen jó lenne, ha lenne itt egy kajak- és kenukölcsönző, mert a kirándulók számára különleges szórakozás lehetne.
A hajóállomásnál lévő tábla szerint a pócsmegyeriek régen ladikokkal közlekedtek a Dunán
– az első személyhajó 1861. augusztus 1-én érkezett Budapestről Leányfalura. A gőzösöket „kofahajóknak” is nevezték, mert a falvak lakói rajtuk szállították a terményeiket a piacra. A posta leveleket és hírlapokat is továbbított a hajókon, a fővárosiak pedig ezeken a hajókon utaztak a Dunakanyarban vásárolt nyaralóikba. A kikötőben dolgozott a „stéges”, aki haranggal jelezte a helyieknek a hajó közeledtét. A hajóállomás egykori váróterme fából készült, de azt 1948-ban elmosta a jeges árvíz, a mostani épületet 1949-ben építették. Az állomás közelében, a révnél egyébként több kajak, és egy motorcsónak is várakozott, sokan töltötték a vízparton a délutánjukat.
Olyan hőség volt, hogy még egy teve is kínlódott volna árnyék nélkül, engem pedig nagyon bosszantott, hogy nem hoztam magammal fürdőruhát. Ugyan a falunak tudomásom szerint nincs hivatalos szabadstrandja, a kánikulában nagyon szívesen beálltam volna a vízbe, hogy utána a parton napozzak egy kicsit. Mindez persze csak álom maradt, az egyetlen, akinek ez a luxus megadatott, egy kacsa volt, aki tőlem 10 méterre pancsolt. Tiszta szívemből a sütőbe kívántam őt, mert minden, amire vágytam (a fürdés és az önfeledt napozás), neki mindennapos program.
A bicikliúton sokan kerékpároztak, a gyerekek pedig lábbal hajtós kismotorral falták a kilométereket. Többen érkeztek kutyákkal a vízhez, és voltak, akik lángosért és palacsintáért álltak sorba a büfénél. Igazi nyári strandolós, pihenős hangulat uralkodott a parton, ami nem meglepő a Dunakanyarban. Többek között ezért is szeretjük olyan nagyon a térséget. Ne hagyjátok ki a nyári programból Leányfalut, de fürdőruhát is feltétlenül vigyetek magatokkal!
