Szent András templom – Verőce

Szent András templom – Verőce

INFORMÁCIÓK

Cím

Verőce, Lugosi utca 4.

Telefon

+36 27 350 897

Szent András templom és a kálvária domb

A verőcei katolikus templom (Szent András templom) fekvése egyedülálló az országban, hiszen a templomdombról az egész Dunakanyar látható, varázslatos kilátást nyújtva ezzel az ide látogatóknak.  Az egyhajós, homlokzati tornyos templom 1719-ben barokk stílusban épült. Majd ezt nagyobbítatta meg gróf Althann Károly váci püspök 1943-ig Szent András apostol tiszteletére.

Hirdetés

A templom gazdag faragású főoltárát és a mellékoltárait egyaránt barokk szobrok díszítik a 18. század második feléből, amelyek Szent Andrást, Szent Rafaelt, Szent Vendelt, Szent Annát és Szent Joachimot ábrázolják. A Mária-oltárkép a czestochowai kegykép másolata, a hagyomány szerint a 18. századból való. 1907-ben templom tornya tűz áldozata lett, a rekonstrukció során gótikus mintákat idéző bádogsisakot kapott. A templomdomb egyben egy kálváriadomb is, ugyanis az aljától sorban helyezkednek el a téglából épített, fülkés stációoszlopok, melyek a keresztutat, Jézus szenvedéseit mutatják be. A fülkékben egykor volt bádoglemezre festett képek helyett szögvasból hajlított “plasztikák” találhatók.

Nyitva tartás:

Miseidőben, illetve előzetes egyeztetés szerint a plébánia honlapján megadott elérhetőségeken.

Megközelítés:

Autóval a 12-es úton, majd Verőcére beérve az Árpád úton kell haladni. Ezt követően a Rákóczi útra térve hamar megpillanthatjuk a dombot és a tetején a templomot, mely Verőce központi látványosság. Parkolni a templom környékén, illetve a 6-7 perc sétára lévő vasútállomáson lehet.

A vonattal érkezők az állomást a Faluföle utcán jobbra fordulva kell elhagyják, majd a Szamos utcán sétálva érnek fel a dombtetőre, ahol azonnal megpillanthatják a templomot is.

Település

Térkép

Verőcei programok

Verőcei szállások

További látnivalók Verőcén

Kapcsolódó írásaink

Retrótól a luxusig – ezekkel a strandokkal vár a Dunakanyar idén nyáron

Javában tart a nyári vakáció és végre itt az igazi nyári hőség is, úgyhogy tényleg semmi akadálya, hogy nyakatokba vegyétek […]

Szállás autó nélkül – vonattal és busszal elérhető szállások a Dunakanyarban

Ezúttal egy rendhagyó szállásajánlót hoztunk nektek, ugyanis összegyűjtöttünk 14 különleges szálláslehetőséget szerte a Dunakanyarban, melyeket tömegközlekedéssel is egyszerűen meg tudtok […]

Ajándékozz Dunakanyar szállásélményt karácsonyra!

„Adjanak egymásnak időt! Énszerintem az a legtöbb, amit az ember a másiknak adhat.” (Wolf Kati) Lehet, hogy elcsépelten hangzik, hogy […]

Top 10 augusztusi program a Dunakanyarban

Az idei nyár utolsó hónapjában egy percig sem fogunk unatkozni! Összeszedtük a 10 legizgalmasabb programot, ami a Dunakanyarba érkezve vár […]

Vadonságok, land art, csajos bűbájok, ökotudatos művészet, egyéjszakás kaland

A nyári szezonban a verőcei Gorka Múzeum érdekes alkotói kalandokat ígérő és kreativitással teli programokkal várja a gyerekek különböző korosztályait. […]

900 milliós kikötőfejlesztés a Dunakanyarban!

A MAHART PassNave kirándulóhajóival közel 35.000 ember utazott a 2019-es évben a Dunakanyarban. A 2020-as évben pedig még több utas […]

Szállás autó nélkül – vonattal és busszal elérhető szállások

Olyan szálláshelyet kerestek, ahova autó nélkül, akár vonattal vagy busszal is könnyedén eljuthattok, ráadásul a Dunakanyar legszebb részén fekszik? Akár […]

TOP 15 karácsonyi vásár és adventi program a Dunakanyarban!

Ahogyan minden évben, úgy idén is bővelkedik karácsonyi programokban a térség, valószínűleg az egész adventi naptáratok megtelik majd, ha mindegyiken […]

10 bakancslistás látnivaló Verőce környékén

Zötykölődtünk a vonaton, százszor, ezerszer is talán Nagymaros felé, és mindig elsuhant mellettünk a Verőce tábla anélkül, hogy Verőcén egyszer […]

Megosztás: