Image Alt

Blog

termelői piac a Dunakanyarban

TOP5 kihagyhatatlan termelői piac a Dunakanyarban

Füstölt húskészítmények, házi készítésű sajtok…hmmm…nem tudjuk, ti hogy vagytok vele, de mi nem csak a termelői piacok termékeinek ízét és illatát imádjuk, de a hangulatot is, ami körbelengi az árusok asztalait. A sok kézműves finomság egyértelműen meggyőz bennünket arról, hogy érdemes nyakunkba venni a térséget, és jól betárazni otthonra a tejtermékekből, illetve az őstermelők zöldség és gyümölcs portékájából. Íme, máris mutatjuk, melyik az az öt termelői piac a Dunakanyarban, ahova feltétlenül el kell látogatnotok!

Gyűjtsétek be a helyi ízeket!

Liliputi banner
Hirdetés

 

TOP5 termelői piac a Dunakanyarban

 

Szentendrei Piac

A Bükkös-patak partján működő piac hosszú évek óta várja azokat a vásárlókat, akik a lehető legtöbb termelői finomsággal szeretnék feltölteni a hűtőjüket és az éléskamrájukat. A friss tejtermékek, füstölt áruk, és péksütemények mellett tojást, zöldséget, gyümölcsöt, mézet és magvakat is vásárolhattok. Ha pedig friss fűszernövényekkel szeretnétek izgalmasabbá varázsolni a főztötöket, azt is beszerezhettek, legyen szó bazsalikomról, tárkonyról, vagy éppen majoránnáról.

Helyszín: Szentendre, a 11-es főút és a Bükkös-patak találkozásánál. Autóval az SZTK környékén oldható meg a parkolás, amely fizetős majdnem mindenhol a városban. Busszal és Hévvel is kényelmesen megközelíthető, mindenkinek ajánljuk.

Nyitva tartás: Minden szerda és szombat 06:00-14:00

Szentendrei piac

Tahitótfalui Termelői Piac

A régi nagy parkoló mellett füves területen igazán pezsgő piaci forgataggal találkozhattok. A helyi termelők idényzöldségekkel és gyümölcsökkel várnak benneteket, tavasszal pedig virágpalánta és virág is kapható. Az ínycsiklandozó füstölt áruk, kolbászok, és szalonnák felkutatása után az édes ízek kedvelői is bevásárolhatnak süteményekből, lekvárból, mézből, szörpökből, és aszalt gyümölcsökből.

A piac december 15-ig tart nyitva, utána márciusban kereshetitek fel újra.

Helyszín: Tahitótfalu, a nagy parkoló melletti terület. Ha autóval érkeztek, parkolni itt is tudtok, de a buszmegálló is nagyon közel található, ha tömegközlekedéssel keresnétek fel a piacot.

Nyitva tartás: Minden szombaton 07:00-12:00

Tahitótfalui Termelői Piac

Fotó: Tahitótfalui Termelői Piac

Nagymarosi Termelői Piac

A piacon zöldségek, gyümölcsök, házi készítésű savanyúságok és sajtok kaphatók, mindegyiket csak ajánlani tudjuk. Füstölt árura pályáztok? Azt is beszerezhettek, ahogyan mézet, szörpöt, lekvárokat, és többféle süteményt is. Igazi kuriózum, hogy bodzából készült termékekkel, zöldségkrémekkel és házi sörrel is telepakolhatjátok a kosaratokat.

Sokan pedig kifejezetten a GaBko Chili miatt érkeznek ide, ami nem csoda, hiszen a márka neve kis hazánkban egybeolvad a minőségi csípős paprikából készült termékek színes palettájával.

Helyszín: A nagymarosi Fő téren található piac autóval, busszal és vonattal is megközelíthető. A parkolással kapcsolatban érdemes figyelni a kiírásokat.

Nyitva tartás: Minden szombaton 7-13 óráig

Nagymarosi Termelői Piac

Fotó: Nagymarosi Termelői Piac

Váci Püspöki Gazdapiac

A váci Püspöki gazdapiac sem fog csalódást okozni azoknak, akik szeretik a termelői piacok kínálatát és hangulatát. Egy egynapos váci kirándulás alkalmával szert tehettek számos kézműves finomságra, csak készüljetek fel arra, hogy ide bizony hétköznap kell érkezni. És hogy mire számíthattok? Friss zöldségekre, gyümölcsökre, saját termelésű vagy készítésű pékárukra, tejtermékekre, lekvárokra, és mézre mindenképpen.

Helyszín: Vác, a Püspöki Palota mellett, a Székesegyházzal szemben. Parkolni a közelben több helyen is lehet, de a révtől és a központtól sincs messze gyalogosan.

Nyitva tartás: Csütörtökönként 14 és 18 óra között

Váci Püspöki gazdapiac

Dunabogdányi termelői és kézműves piac

A pici termelői piacot érdemes felkeresni, ha betáraznátok gyümölcsből és zöldségekből. A húsleves igazán finom lesz az itt vásárolt répának köszönhetően, de hagyma és savanyú káposzta is szerepel a kínálatban. A tejtermékek (túró, tej, tejföl) és házi készítésű sütemények is csalogatnak bennünket, akár édes, akár sós sütire vágyunk. Egy pogácsára mindenesetre senki nem mond nemet, ugye?

Helyszín: Dunabogdány, Kossuth Lajos u. 76. Busszal, autóval és gyalogosan is kényelmesen megközelíthető.

Nyitva tartás: Szerdánként és szombatonként 8 és 13 óra között

Dunabogdányi piac

Fotó: Dunabogdányi termelői és kézműves piac

Reméljük, hogy kedvet kaptatok a vásárláshoz. Ezekkel a helyi termelőktől vásárolt hozzávalókkal sokkal ízesebb, és izgalmasabb ételeket tehettek otthon az asztalra!

Témába vág

Szent István ezüst dénárja került elő a sekély Dunából Hosszú hetek óta olyan sekély a Duna vize, hogy időről időre felbecsülhetetlen értékű leletek kerülnek elő a korábban vízzel borított területekről. A Vízügyi Igazgatóság esztergomi gátőre, Dávid Balázs egy több száz éves nyílhegyre bukkant, majd ezt ...
Rövidesen megkezdődik a Termálfürdő Leányfalu felújítása – VIDEO... Ki ezért, ki azért szereti a közel 50 éve működő strandot, de tény, hogy Leányfalun télen-nyáron szívesen pihenünk és fürdünk. A Termálfürdő Leányfalu felújítása rengeteg kérdést vet fel, és bár nagyon szerethető a fürdő retró hangulata, az épületre ...
5+1 kirobbanóan izgalmas hétvégi program a Dunakanyarban! Biztosan egyikőtök számára sem meglepő a hír, hogy a Dunakanyarban ezen a hétvégén is számos fergeteges hétvégi program vár ránk. Visszatérnek a meleg napok, így még véletlenül sem szabad kihagynotok a lehetőséget, hogy fejest ugorjatok a szabadtéri ...
Nézd meg az idei PirosLábos fesztivál legjobb pillanatait! Mi sem mutatja jobban a szigetmonostori PirosLábos fesztivál sikerét, mint az, hogy igen hamar megteltek szombaton érdeklődőkkel a kis falu utcái, és még több nap elteltével is számos élményfotó jön velünk szembe a közösségi oldalakon. Egyáltalán ...
Ahol a pálinka a díszvendég! – IV. Dunakanyar Bor- és Pálinkafes... Alig vártátok már, hogy hírét hozzuk egy újabb váci fesztiválnak? Hát most ismét eljött az ideje annak, hogy Vácon töltsétek a hétvégét! A IV. Dunakanyar Bor- és Pálinkafesztivál október 5. és 7. között elképesztő pálinkakínálattal, és szuper koncert...
Hömpölygött a köd a Dunakanyarban – Webkamera VIDEO! A Dunakanyarban több webkamera működik folyamatosan, amelyek időről időre olyan felvételeket rögzítenek, melyeket több tízezren néznek meg az országban. Legutóbb a köd a Dunakanyarban elképesztően látványosan hömpölygött a Duna felett. Erre koráb...
Szentendrei Jazz- és Borfesztivál – Startolj rá az élményre!... Szentendre nem hagyja szó nélkül elsuhanni mellettünk az őszt! A festők városának macskaköves sétálóutcáin ezúttal a Szentendrei Jazz- és Borfesztivál várja szeptember 28. és 30. között azokat a vállalkozó kedvű borbarátokat, akik szívesen belevetnék...
V. PirosLábos fesztivál – Monostor ismét megnyitja kapuit! Ismét eljött az a nap, amire egész évben vártunk! Szeptember 29.-én, szombaton tárt karokkal vár bennünket az V. PirosLábos fesztivál, a Dunakanyar legbájosabb rendezvénye. Mi már a nevéért is odavagyunk, nem beszélve az ötletes programokról, koncert...
Csábító sütemények Nagymaros szívében – A jelszó: Sakura! Örömmel fogadjuk azokat a kihívásokat, ahol semmi más dolgunk nincs, mint kényelembe helyezni magunkat, és sütit enni. Azokat a cukrászdákat szeretjük, ahol minőségi alapanyagokból készülnek a sütemények és más finomságok, és olyan kényelmesen érezzü...
Zebegényi Sárkányfesztivál – a sárkányok ismét útra kelnek! Zebegényi Sárkányfesztivál. Mit mond számotokra ez a két szó? Bízunk benne, hogy a nyolcadik Sárkányfesztivál már mindegyikőtöknek olyan program, ami kihagyhatatlan ősszel. A színes sárkányok, a tücsökciripelés és a kirakodóvásár tárt karokkal vár be...
Tarolt a Dunakanyar Az Év Fürdője 2018 szavazáson! Ó, igen, nyugodtan mondjátok, hogy elfogultak vagyunk a Dunakanyar fürdőivel kapcsolatban, de szerencsére nagyon sokan vagytok ezzel ti is! Az Év Fürdője szavazáson tavaly "A Helyiek Kedvenc Fürdője 2017" kategóriában a szentendrei V8 Vizes Nyolcas U...
Természetvédelem a főváros környékén – Bemutatkozik a Duna-Ipoly... Bevállalnátok egy 24 órás börzsönyi túlélőtúrát? Mit szólnátok egy extrém barlangtúrához? Lemernénk fogadni, hogy már utána is néztetek, merre hever a bakancs és a jó öreg sátor! Ha a Dunakanyarban éltek, vagy gyakran látogattok a térségbe, érdemes j...
Meghökkentő felvételek – Ilyen alacsony volt a Duna vízállása!... Az elmúlt években, évtizedekben sajnos többször is előfordult, hogy egy-egy nagyobb árvíz esetén homokzsákokat pakoltak a Dunakanyar településeinek lakói. Azért, hogy megvédjék házaikat, lovardáikat, útjaikat a Duna pusztító erejétől. Arra azonban em...
Ez a szentendrei fesztivál nálunk első helyen áll – Éjjel-nappal!... Esik az eső? Fúj a szél? Egyik napról a másikra 20 fokot esik a hőmérséklet? Szentendre nem törődik ilyen apróságokkal, megpróbálja kihozni a maximumot minden helyzetből. Így történt ez most is az Éjjel-Nappal Nyitva fesztiválon, ahol az időjárás vis...
Fergeteges évadot zárt a Szentendrei Teátrum! Más nem is mutathatná jobban a Szentendrei Teátrum sikerét, mint hogy rekordsebességgel kikerült a MEGTELT tábla az előadások mellé a Teátrum honlapján. Az 50. évad 41 előadását 6 színpadon közel 10.000 néző látogatta meg. Az összlátogatottság pedig ...
Tutajstrand Leányfalun – A 100 éves dunai uszoda Manapság már teljesen természetes számunkra, hogy a Duna hivatalos szabadstrandjain fürdünk, de nem volt ez mindig így. Utánajártunk annak, hogy milyen egy tutajstrand Leányfalun, vagyis hogy hogyan strandoltak az emberek a 19. század derekán a falub...
5+1 príma program a Dunakanyarban augusztus 20. körül! Ha még nincs tervetek a hosszú hétvégére, van néhány program a Dunakanyarban, amit a figyelmetekbe ajánlanánk. Váctól Esztergomon át Nagymarosig nagyon izgalmasnak ígérkeznek a rendezvények, így az is jó ötlet, ha egy kisebb Dunakanyar körútra indult...
Egy szentendrei fesztivál, amiért epekedve várjuk a nyár végét Reméljük, nincs még programotok augusztus 24-26. között, ekkor ugyanis Szentendre belvárosában ismét mesés élményekhez juthattok a XIII. Szentendre Éjjel-Nappal Nyitva fesztivál eseményein. Vessétek bele magatokat a forgatagba, ez a szentendrei feszt...
A horányi szabadstrand telitalálat a forró napokra! A horányi szabadstrand a Dunakanyar egyik legnépszerűbb szabadstrandja, nem véletlenül. A titka a kiváló vízminőség, a remek fekvés, és a fantasztikus hangulat! Gyertek velünk egy fantasztikus strandos körútra Horányban! Elképesztő élmény a horányi ...
Szent István Napok Horányban – Hozd a bográcsod! A szigetmonostori Szent István Napok utcazenével, szabadtéri koncertekkel és gyermekprogramokkal vár benneteket, valamint harcolhattok A legjobb szigetmonostori lecsó címért is. Indul a lecsófőző verseny, ne hagyjátok ki Horány legillatosabb fesztivá...