Blog

strandfejlesztések a Dunakanyarban

Így alakulnak a strandfejlesztések a Dunakanyarban!

Ahogyan korábban arról tájékoztattunk benneteket, a 2018-ban elindított strandfejlesztési program második ütemében a Dunakanyar strandjai 1 milliárd forintból újulnak meg. A Magyar Turisztikai Ügynökség részéről konkrét tervek és célok fogalmazódtak meg a fejlesztésekkel kapcsolatban. Utánajártunk, hogyan alakulnak jelenleg a strandfejlesztések a Dunakanyarban!

Strandfejlesztések a Dunakanyarban – Tervek és célok

A fejlesztéseknél egyértelműen a magasabb színvonalú strandinfrastruktúra és a családbarát szolgáltatások bővítése szerepelt fő célkitűzésként. A közleményben arról olvashattunk, hogy a Dunakanyarban megújulhatnak Esztergom, Visegrád, Zebegény, Kisoroszi, Verőce és Szentendre Duna-parti strandjai. A felsorolt települések mellett természetesen Nagymaros neve is egyértelműen felmerült.

A cél többek között nyilvánvalóan a strandok, és az egynapos kirándulások népszerűsítése volt, vagyis az, hogy a főként Budapestre érkező külföldi turisták a fővárostól egy kicsit távolabb is tervezzenek egynapos programokat.

A kormány a strandfejlesztésekhez vissza nem térítendő forrást biztosít, amely elősegíti a partszakaszok, a zöldfelületek, a vízparti lépcsők és burkolatok, az öltözők és vizesblokkok felújítását, kialakítását.

Verőce

Hogyan haladnak a strandfejlesztések?

Annyi bizonyos, hogy felemás eredményekkel találkozhatunk, ám ennek számos oka van. Haladjunk szépen sorban.

Visegrád és Esztergom strandjai

Mivel a pályázatokat csak a már meglévő strandok fejlesztésére lehetett benyújtani, ezért Visegrádon és Esztergomban a hivatalos dunai strandok kialakítása még a jövő zenéje. Tervben vannak, de több tényezőtől függ, hogy hol lehet kijelölni majd a területeket, és milyen körülményeket lehet biztosítani a fürdőzéshez.

Őszi kampány Roadblock 2024
Hirdetés

Kisoroszi strandja

Kisoroszitól azt a választ kaptuk, hogy a településen lesz majd dunai strand, de egyelőre a megvalósítás csak tervezési időszakban van, év végéig kell elkészülnie a strandnak.

A zebegényi strand fejlesztése

A strandfejlesztések a Dunakanyarban több helyen is akadoztak, Zebegényben biztosan. Bár nemrégiben megmutattuk nektek a zebegényi dunai strand látványterveit, ám Hutter Jánosné Polgármester Asszony megerősítette a hírt, miszerint az építési területen talált fecskefészkek miatt augusztus 15-ig leállt az építési munka, így az átadás szeptember végére csúszik.

Kabin, napozóágy, napernyő továbbra is rendelkezésre áll, tehát fürdeni lehet a Dunában, de a víz szélén a talaj egy picit iszaposabb, erre érdemes felkészülni.

Zebegény strandfejlesztés

Munkálatok a nagymarosi strandon

A nagymarosi strandon megkezdődtek a munkálatok. Először a játszótéri eszközök, ivó kutak, öltözők telepítése került előtérbe, a munkálatok szakaszosan fognak megvalósulni, hogy minél kevésbé zavarják meg a strandolók nyugalmát. A vízimentő háza, a nagy hajós játszótér, a kis játszótér, és a fitnesz részleg látványterveit alább mutatjuk. A strand fejlesztése augusztus 31-ig kell, hogy befejeződjön.

Az Önkormányzat a Facebook oldalán arról tájékoztatja a nagymarosi lakosokat, hogy egy mosdót helyeznek majd el a “halas” melletti betonon, mely környezetbe illő faborítású lesz, a parton takarítást, homokcserét és némi tereprendezést is terveznek, a kerékpárút pedig a helyén marad majd.

Verőce strandjának fejlesztése

A verőcei strand fejlesztéséről a település polgármestere, Grauszmann György videóban tájékoztatta a település lakosait. A strandon strandröplabda pálya, kültéri kondipark, földbe süllyesztett trambulin és egy kalózhajó is lesz, sőt!

A településen okos zebra már működik, de mostantól okospadot is használhatnak majd az ide érkezők. Az okospad wifivel látja el a partszakaszon tartózkodókat, ráadásul a telefonokat is lehet majd itt tölteni. Télen-nyáron használható lesz, rongálni nem lehet majd.

A színpadot is felújították, új vizesblokkot alakítottak ki, és 2-2 öltöző is lesz. A strand átadása legkésőbb július 23-ig valósul meg. A strandfejlesztések a Dunakanyarban sok változást ígérnek, Verőce nagyot ugrik előre mindenki strandos toplistáján, annyi bizonyos!

Strandfejlesztés Szentendrén

A szentendrei Postás strandon megújul a játszótér, új játszóeszközöket telepítenek és a későbbiekben egy fitneszparkot is kialakítanak. A strandröplabda-pálya lelátót kap, járófelületet építenek, kerékpáros pihenőt alakítanak ki, a tűzrakó helyeket közelebb helyezik a parthoz, és egy új lejárót is megnyitnak a strand megközelítésére. A part közelében az öltözők, tusolók mellett baba-mama kuckót alakítanak ki.

A parton szentendrei képzőművészek jóvoltából 3, naptól védő, félgömb formájú gubó is helyet kap.

A megújult Postás strand ünnepélyes megnyitójára az Ister Napok keretében kerül sor, melyre mindenkit szeretettel várnak 2019. július 20-án szombaton 10 órára!

A strandfejlesztések a Dunakanyarban szépen haladnak, Verőce, Nagymaros, és Szentendre strandjain a munkálatok nagy része hamarosan befejeződik. A tervezett változtatások egy része még folyamatban van, jövőre pedig már a zebegényiek is örömmel használhatják a megújult szabadstandjukat.

A többi település strandjainak felújítása, illetve a strandok kialakítása még várat magára. Reméljük, nem sokáig!

Megosztás: