Prónay-kilátó

Prónay-kilátó

Prónay-kilátó, Alsópetény

Prónay-kilátó

A Romhányi-hegyen álló Prónay-kilátó az Országos Kéktúra útvonaláról rövid kitérővel közelíthető meg, tetejéről páratlan panoráma tárul elénk. Évente több ezer kiránduló keresi fel az emelvényt, a túrázók között minden korosztály képviselteti magát. A fotózás szerelmeseinek bakancslistás úti cél, főként azért, mert minden évszakban látogatható. Tetején webkamerát helyeztek el, így a panorámát ezen keresztül is kémlelhetjük.

Hirdetés

Prónay-kilátó

Az építményt a térségnek sokat jelentő, történelmi hagyatékkal rendelkező Prónay családról nevezték el.

A Prónay család első ismert őse Rechk, aki IV. Béla királlyal egy időben élt, 1279-ben kapta Tót-próna községet. Erre a birtokra Rechk két fia, Pál és Serefel 1293-ban adománylevelet is kaptak III. András királytól. A család ettől kezdve folyamatosan gyarapodott, korábban csak vármegyei, majd országos tisztségeket is viseltek, kastélyaik Acsán, Alsópetényben és Karancsságon találhatóak.



A Prónay-kilátó teljes magassága 26 méter. A 32,5 köbméter rétegelt, ragasztott lucfenyőből épült építmény felső teraszára 128 lépcső vezet. A kilátót az Ipoly Erdő Zrt. saját forrásból finanszírozva, nettó 45 millió forintból építette meg, és 2017 októberében adták át. A teraszhoz 23 méter magasra kell felkapaszkodnunk, de megéri a lépcsőzés fáradalma, ugyanis a Börzsöny, a Selmeci-hegység, a Szanda-vár, a Karancs, a Mátra, a Gödöllői-dombvidék lankái, illetve a Naszály, a Pilis és a Visegrádi-hegység csúcsai is láthatóak innen.

Bár rengeteg turista keresi fel évente az emelvényt, fontos tudni, hogy a kilátó mellett a tűzrakás tilos! Piknikezésre természetesen van lehetőség.

Nyitva tartás

A Prónay-kilátó minden évszakban és napszakban szabadon látogatható.

Belépő árak

A kilátó ingyenesen látogatható



Megközelítés

A Váctól nem messze található Prónay-kilátó Alsópetény településről és Romhányból is az Országos Kéktúra vonalán, gyalogosan közelíthető meg. Az útvonal nagyjából 2-3 km hosszú, könnyű erdei sétával körülbelül 1 óra alatt érhető el. Az útvonal az utolsó 360 méteren leágazik a kék háromszög vonalára, a hegygerincen haladva vezet a kilátóhoz. Tudomásunk szerint Bánk településről egyelőre még nincs felfestett túraútvonal.

Fontos információ, hogy a kilátóhoz vezető erdészeti utakra nem lehetséges a behajtás, mert az utak nem alkalmasak a szabályos közúti közlekedésre. Ha autóval érkeztek, parkolni a kiindulópontnál lévő településeken tudtok, innen gyalogosan folytathatjátok az utat a kilátóhoz.

Prónay-kilátó galéria:

Képek: I Love Dunakanyar

Térkép

Szállások a közelben

Szállások a közelben

Ezek is érdekelhetnek

4+1 lenyűgöző kilátó – fedezd fel a Pilis és a Budai-hegység csodáit!

Nem tudjuk, Ti hogy vagytok vele, de mi rajongunk a kilátókért, hiszen remek célpontot nyújtanak családi kirándulásokhoz. A gyerekek imádják […]

Ha szereted a Dunakanyart, ezek a külföldi úticélok neked lettek kitalálva!

A Dunakanyar Magyarország egyik legszebb és leggazdagabb tájegysége, ahol a Duna folyásiránya nyugat-keletiről észak-délire változik. A folyam a Börzsöny és […]

Prónay-kilátó – innen akár 8 emelet magasból is csodálhatod a tájat

Ti is rajongtok a kilátókért? Hát mi bizony így vagyunk vele, ráadásul szeretünk újabb és újabb különleges helyekre is elkalauzolni […]

Várak a Dunakanyarban – Top 5 történelmi úti cél a Dunakanyarban

Szeretjük, ahogy a kislányaink fantáziája kastélyokká varázsolja a várromokat, ahogy a képzeletük élettel tölti meg a régmúlt idők tereit. Egy […]

9+1 tipp, hogy a téli túrázás valódi élmény legyen

A pandémiás időszaknak “köszönhetően” egyre többen és többen fedezik fel Magyarország természeti kincseit, ezért így év elején a téli túrázás […]

Túracipő – milyen típust vegyek fel egy kirándulásra?

Szeretnél minőségi túracipőt vásárolni, és már napok óta böngészed az üzletek kínálatát, dacolva a minőséggel, a legújabb technikákkal és a […]

Prédikálószék – ez a legkönnyebb túraútvonal a kilátóig

Kétség kívül az egyik legnépszerűbb úti cél a Dunakanyarban a Prédikálószék. Nem is csoda, hiszen azon túl, hogy elképesztően jól […]

Kirándulás Budapest környékén – fedezd fel a Dunakanyart!

Gyakran tapasztaljuk utazásaink során, hogy az egynapos kiruccanásaink sokszor bőven felérnek akár egy többnapos pihentető hétvégével. És persze nem is […]

Pálos utak a Pilisi Parkerdőben

A Pilisi Parkerdő által kezelt Budapest környéki erdők az ország leglátogatottabb, turistautakkal legsűrűbben átszőtt természeti területei közé tartoznak. Most újabb […]

DunakanyarBike – eBike túra a Julianus-kilátóhoz

Biztosak vagyunk benne, hogy aki egy kicsit is rajong a Dunakanyarért, annak nem nagyon kell bemutatni a Julianus-kilátót és az […]

Gyadai tanösvény – kutyás kirándulóhely függőhíddal fűszerezve

Az egyik, ha nem a legkeresettebb családbarát és egyben kutyabarát úti cél a Dunakanyarban a Szendehely – Katalinpusztáról induló Gyadai […]

Visegrádi Fellegvár – könnyed téli kirándulás

Azt hiszem, bátran kijelenthetjük, hogy rajongunk a Dunakanyar rejtett kincseiért és azok felfedezéséért, de talán egyetértetek velünk abban, hogy néha […]

Megosztás: