Blog

Prónay-kilátó

Átadásra került a Prónay-kilátó a Romhányi-hegyen

Október 11-én került átadásra a 26 méter magas Prónay-kilátó a Romhányi-hegyen. A kilátó az Országos Kéktúra útvonaláról rövid kitérővel megközelíthető, minden évszakban és napszakban látogatható.

Hirdetés

A Prónay-kilátó építését az Ipoly Erdő Zrt. saját forrásból finanszírozta, teljes magassága 26 méter, 32,5 köbméter rétegelt, ragasztott lucfenyőből épült, a felső teraszra 128 lépcső vezetA 23 méter magasan lévő teraszáról teljes körpanorámás kilátást élvezhetünk. Nyugat-északnyugati irányban a Börzsöny, északon a Selmeci-hegység a Szitnya csúccsal, kelet felé a Szandavár, illetve a távolban a Karancs, a Mátra hegyvonulatai, délről a Gödöllői-dombvidék lankái, majd délnyugati irányban a Naszály, a Pilis és a Visegrádi-hegység csúcsai is láthatók.

Ugron Ákos, a Földművelésügyi Minisztérium államtitkára az avató beszédében elmondta, hogy a torony „összeköti a természeti és kulturális örökséget a tájjal, amelynek fenntartása és megóvása közös feladat”. Hozzátette: „az építményt a térségnek sokat jelentő, történelmi hagyatékkal rendelkező Prónay családról nevezték el”.

Prónay-kilátó panoráma

Prónay család első ismert őse Rechk, aki IV. Béla királlyal egy időben élt, 1279-ben kapta Tót-próna községet. Erre a birtokra Rechk két fia, Pál és Serefel 1293-ban adománylevelet is kaptak III. András királytól. A család ettől kezdve folyamatosan virágzott, korábban csak vármegyei, majd országos tisztségeket is viseltek, kastélyaik Acsán, Alsópetényben és Karancsságon találhatóak.

A kilátóból látható az Ipoly-mente és a Karancs-Medves-vidék is, ahol újabb turisztikai beruházásokkal bővíti kínálatát az Ipoly Erdő Zrt. Ezek a vidékek – írja az MTI – olyan kulturális, történelmi és geológiai értékek őrzői, mint a Palóc Múzeum Balassagyarmaton, a Madách- és a Mikszáth-kúriák, a szécsényi kastélymúzeum és történelmi városközpont, a Páris-patak völgye, a somoskői, szilváskői bazalt- és a béri andezitoszlopok, a nógrádi, a csábrági, a somoskői, valamint a salgói vár.

forrás: wikipédia.hu, mti.hu, fotó: google.hu

Megosztás: