Blog

Esztergom kirándulás

5+1 népszerű kirándulóhely Esztergom környékén

Történt egyszer néhány évvel ezelőtt, hogy felültünk egy kirándulóhajóra, hogy egy kicsit kikapcsolódjunk Esztergomban. Bár akkor már évtizedek óta ismertük a várost, jól esett úgy sétálni az utcáin, hogy nem rohantunk az iskolába, nem kellett elérni a buszt, és már házi feladat sem lapult a táskánkban. Biztosan nem lesz meglepő, amit mondok: sokkal de sokkal nagyobb élmény volt így ismerkedni a várossal. Azóta többször is megismételtük ezt az utat, de közben utánajártunk, melyik az az 5+1 népszerű kirándulóhely Esztergom környékén, amit fel kell vennünk a bakancslistánkra!

5+1 kirándulóhely Esztergom környékén – A tuti befutók!

Esztergommal kapcsolatban annyit érdemes tudni, hogy hozzánk hasonlóan hajóval is érkezhettek a városba, de autóval, busszal és vonattal is megközelíthető a város. Sőt! A kirándulás előtt vagy után akár sétahajózásra is van lehetőség Esztergom legszebb dunai szakaszán, ahonnan páratlan panoráma nyílik a Várhegyre, az esztergomi Bazilikára, és a Mária Valéria hídra is.

Gyerekek és idősek számára vannak ugyan a városban elég strapás szintkülönbségek, de a helyi autóbuszjáratoknak köszönhetően még ezt is kicselezhetitek. Csak legyetek szemfülesek! Nézzük a legjobb úti célokat!

1. A Strázsa-hegy rejtett kincsei


Szívesen átlépnétek Esztergomban a Tündérkapun? Nem csodáljuk! A Strázsa-hegyi barlangnál megtehetitek, ráadásul a Sátorkőpusztai-barlang sincs innen messze, és ez is remek úti cél. A barlang régóta bakancslistás kirándulóhely Esztergom határában, nem is lehet kérdés, hogy miért.

A kincsvadászok és ásványgyűjtők kedvelt helye volt, mára azonban már hatékonyan óvják a kíváncsi kezektől azzal együtt, hogy látogatható maradt. Túra közben helyenként átbújásokkal, kapaszkodókötelekkel, és vaslétrákkal találkozhatunk, a legelképesztőbb látvány azonban kétségkívül a Kővirágok-termében fogad bennünket. A 10 méteres függőlétra megmászása ugyan izgalmas perceket okoz, de alapvetően elmondható, hogy ez az egyik legizgalmasabb hely, amit a térségben bebarangolhatunk.

A Gyilkos-tó környéke az első és második világháborús katonai létesítményekkel szintén érdekes célpont lehet, főleg azok számára, akik szívesen ismerkednek a történelem darabkáival. Legendából is akad bőven, a kilátó, amely korábban világítótorony volt, és a katonai bunker is hihetetlenül érdekes történetekkel lepi meg a kirándulókat.

Itt található a 7. számú hadifogoly temető is, ahol olyan magyar, orosz, szerb, román, olasz és angol katonákat hantoltak el, akik valamilyen járványban vesztették életüket. Röviden: A Strázsa-hegy kötelező kirándulóhely, akár többször is!

Strázsa-hegy túra

2. Esztergom-Búbánatvölgy – A tavak birodalma


A Szamárhegy ölelésében fekvő Búbánatvölgy az egyik legszebb kirándulóhely Esztergom környékén, ahol valaha jártunk. A tavak körül sétálva mindig elgondolkodunk azon, hogy milyen jó lenni itt tölteni minden napunkat. Hát még mit gondolhatnak azok a horgászok, akik számára egy valóságos horgászparadicsom a Dédai-tó. Ha tehát nagy pecások vagytok, túracipő mellett pecabottal is készüljetek, és a babakocsikat se hagyjátok otthon, hiszen itt békésen tologathatjátok őket, míg a nagyobb gyerekek a közeli modern játszótér játékait nyúzzák éppen.

Kutyabarát, kerékpárosbarát környék, gyönyörű kilátással a tavakra, akik pedig sütögetni szeretnének egy kis szalonnát, azok sem csalódnak majd Búbánatvölgy vendégszeretetében.

Télen-nyáron remek kirándulóhely, nem találunk egyetlen indokot sem, amely amellett szólna, hogy miért érdemes helyette a környéken másik úti célt keresni. Itt kalandozva olyan, mintha egy másik világban járnánk, a főút zajától messze esik, de nincs megközelíthetetlen távolságra.

Az autókat tegyétek le minél hamarabb, elvégre az autós kirándulás mégsem az igazi, ráadásul rollert, görkorit, gördeszkát, és biciklit is hozhattok!

Esztergom-Búbánatvölgy
Fotó: Horváth Dávid

3. Várhegy – Esztergom legfőbb történelmi színtere


Az esztergomi Várhegyről érdemes tudni, hogy királyi palotájának építését a X. században Géza fejedelem kezdte el, később fia, István király folytatta munkáját. István király itt született, és itt is koronázták meg. A Várhegy egyébként már az őskorban lakott volt, később pedig a római limesnek lett fontos része.

Hirdetés

Azoknak érdemes ide kirándulni, akik nem feltétlenül vágynak nagyobb túrára, de látni szeretnék a várost felülről, és a szemben fekvő Párkányról is szívesen készítenének néhány képet. Gyerekekkel, babakocsival is nyugodtan döntsetek mellette, szuper kirándulóhely Esztergom belvárosában.

Érdekesség!

2017-ben avatták fel az esztergomi Várhegy és Víziváros nemzeti emlékhelyet jelölő sztélét, melyet Erdő Péter bíboros is megáldott. A Várhegy fontos része Magyarország történelmének, higgyétek el, érdemes felkeresni!

Várhegy, Esztergom
Fotó: Horváth Dávid

4. Szent Tamás-hegy – Kirándulóhely Esztergom felett


A Szent Tamás-hegy az egyik legérdekesebb kirándulóhely Esztergom szívében, amely valamiért sokkal kevésbé felkapott a turisták körében, mint ahogyan azt várnánk. Éppen ezért itt az ideje felfedezni magatoknak a helyet, ahol hajdan egy prépostság állt, és amely Becket Tamásról kapta a nevét.

A Szent Tamás-hegyet szeretettel ajánljuk a fotósok figyelmébe, ugyanis a Bazilikára és a városra is álomszép kilátás nyílik minden évszakban, és minden napszakban. A hegy déli oldalán 1938-ban készült el az úgynevezett Szent István lépcső, hogy a városrész innen is jól megközelíthető legyen. A lépcső megmászása nem egy vészes küldetés, bátran próbáljátok ki egy esztergomi városnézés alkalmával!

Szent Tamás-hegy
Fotó: Horváth Dávid

5. Vaskapu-hegy – A panoráma szerelmeseinek


Bámulatos panorámára, friss levegőre és egy kis csendre vágytok? Akkor irány a Vaskapu! Nem vagytok a túrázás bajnokai? Semmi probléma, ugyanis egy Vaskapu-túra nem túl megerőltető, ráadásul a hegy autóval is megközelíthető, méghozzá betonúton.

Vaskapu nem véletlenül népszerű kirándulóhely Esztergom környékén, az óvárostól keletre található hegy megmászása után olyan látvány tárul a szemünk elé, amivel biztosan nem találkozunk minden nap. Egészen nyugodtan útnak lehet indulni gyerekekkel is, nem teljesíthetetlen a táv, hiszen gyalog sem több 50 percnél.

A túráról és a látnivalókról még többet megtudhattok IDE kattintva!

Vaskapu-hegy Esztergom
Fotó: Horváth Dávid

+1. Babits Emlékház – Esztergom színfoltja


Babits Mihály és Török Sophie 1923-ben járt először Esztergomban, majd ezután minden nyarukat a városban töltötték, ahol nyaralót is vásároltak. Ebben a nyaralóban fogadták a barátaikat, és a Nyugat nemzedék ismert személyiségeit. Egy érdekes történet is kapcsolódik a házhoz, pontosabban annak falán található autogram falhoz. Babits és felesége minden vendéggel aláíratták ezt a falat, majd a vendég távozása után eldöntötték, az aláírás érdemes-e arra, hogy otthagyják, vagy sem.

Tóth Árpád, Karinthy Frigyes, Szabó Lőrinc, Radnóti és Móricz aláírását is megnézhetitek, ha felkeresitek az Emlékházat!

A házhoz vezető út nem megerőltető, ám a nyitva tartást érdemes figyelni.

Babits Mihály emlékház - Esztergom
Fotó: Greff Tibor, I Love Dunakanyar

Borítókép: Horváth Dávid

Megosztás: