Blog

Göd

Döbbenetesen hangulatos meglepetéseket tartogat Göd

Mióta beköszöntött a nyár, szinte nem telik el úgy hétvége, hogy ne kirándulnánk valamerre a Dunakanyarban, ahol mindig remek élményekkel gazdagodunk. Most Göd városába látogattunk el, és nektek is csak ajánlani tudjuk, remek kikapcsolódás!

Bevallom őszintén, még soha nem jártam Gödön, annak ellenére, hogy a Dunakanyarban nőttem fel…

Tudtátok például, hogy megtekinthetitek itt a legendás „csodakanca”, Kincsem istállóját is? Számtalanszor keresztülutaztam már a településen vonattal és autóval is amikor Vácra tartottunk, most viszont elhatároztuk, hogy bejárjuk a települést, és mivel igazi nyári kánikula volt, elsősorban a vízpartot vettük célba. Először Felsőgödön parkoltunk le, ahol egy valódi vízparti paradicsombacsöppentünk.

Hirdetés

Hihetetlenül hangulatosnak találtuk az egymás mellett álló büféket

amik természetesen zsúfolásig tömve voltak pihenni vágyó, éhes kirándulókkal és helyiekkel. Az orrunkat megcsapta a palacsinta és a hekk illata, ami felidézte a gyermekkori nyarak emlékét. Kulturált, vidám környezetben falatozhat mindenki, aki ide látogat, aki pedig fürdeni is szeretne, az tényleg a legjobb helyre érkezett.

A töltés mellett csónakkölcsönzésre is van lehetőség

– ami nagyon vonzóvá teszi az evezés szerelmesei számára is a partot. Érkezésünkkor éppen sárkányhajók szálltak vízre, és ugyan néhány perc múlva már alig tudtuk kivenni a távolodó hajók körvonalát, az evezés ritmusát diktáló dobok hangját még mindig hallottuk, amitől nekünk is azonnal kedvünk támadt evezni egyet.

Gödi Duna-part

Duna kavics

A hajókon kívül természetesen rengeteg strandoló is volt a parton

– és bár nem számítottunk rá, a Duna vize Göd Duna-partján olyan kellemes meleg volt, hogy nagyon sajnáltuk, hogy nem hoztunk magunkkal fürdőruhát. Ennek ellenére nem hagytuk ki a lehetőséget, és ameddig csak tudtunk, bementünk a vízbe, ami kellemesen lassan mélyül, és szerencsére a talaj a kezdeti fél méteres sóderes-kagylós rész után hamar puha homokosra váltott. Mivel a strand igen nagy területen terül el, bőven van hely a fürdés mellett a pihenésre is, sokan a lubickolás helyett egy pléden fekve olvastak, a legkisebbek pedig homokoztak a bokáig érő vízben.

Jó hír azoknak, akik egyedi dekorációt szeretnének látni az otthonukban (esetleg az esküvőjükön), hogy rengeteg kagylót lehet szedni a kavicsok közül. Vigyázni kell, hogy ne vágják el az ember talpát, és a számos üvegszilánk miatt amúgy is azt javasoljuk, hogy papucsban menjetek a vízbe, és a homokos talajnál vegyétek csak le, így nem érhet senkit kellemetlen meglepetés.

Ennyire hangulatos szabadstrandon még nem jártunk a Duna bal partján, és további pozitívum, hogy a fővároshoz is olyan közel van, hogy egy egész napos strandoláshoz is kiváló célpont lehet.

Feneketlen-tó Göd

Feneketlen-tó Göd

Feneketlen-tó Göd

Göd és a Feneketlen-tó

Ha már Göd környékén jártunk, úgy döntöttünk, hogy felkeressük a Feneketlen-tó partját is, amiről megint csak ekkor hallottunk először. Maga a tó gyönyörű helyen fekszik, és csodás találkahely lehet azoknak, akik csendes, romantikus környezetben szeretnék élvezni egymás társaságát, a békák hangját, és a friss levegőt.

A szabadstrandhoz hasonlóan, a tónál is rengetegen pihentek és sétáltak, és csak a szúnyogok akadályoztak meg bennünket abban, hogy hosszabb időt töltsünk el a partján. Akik megfelelően felszerelkeznek a vérszívók ellen, azoknak azt ajánljuk, hogy vegyenek magukhoz egy jó könyvet, és piknikezzenek a csendesebb részeken. Fantasztikusan szép és megnyugtató élményben lesz részük, ez egészen biztos.

“Göd városának annyira szép oldalát ismertük meg, hogy nem is lehet kérdés, visszatérünk-e ide máskor is…”

A Göd környéki kirándulásunk megerősített bennünket abban, hogy a Dunakanyar az ide látogatóknak és a térségben élőknek mindig tartogat meglepetéseket. Göd városának annyira szép oldalát ismertük meg, hogy nem is lehet kérdés, visszatérünk-e ide máskor is.

Arra bíztatunk benneteket is, hogy fedezzétek fel magatoknak a népszerű turistacélpontok mellett a kevésbé ismert, de annál izgalmasabb helyeket is, hihetetlenül jó élményekben lehet részetek!

Témába vág

5+1 kalandos sportprogram Vác környékén Éppen azon gondolkodtok, hogy mi jót csinálhatnátok Vácon és Vác környékén, ami mozgalmas, hangulatos és egyben vagány időtöltés? Ne menjetek tovább,...
Szarvasbőgés a Pilisi Parkerdőben – ne hagyd ki! A Pilisi Parkerdő több erdészeténél idén is vezetett túrákon hallgatható és figyelhető meg a szarvasbőgés, ami az erdőkben szeptembertől október elej...
Nagymaros-Dömös túra – Minden korosztálynak! Külön-külön talán ezerszer felkerestétek már Nagymaros és Dömös legszebb túraútvonalait, látnivalóit és titkos zugait, de vajon eszetekbe jutott már ...
Hajóval Zebegénybe? 10 érv, miért ne hagyd ki! 1000 és 1 érv szól amellett, hogy miért remek ötlet egy kirándulóhajó vagy szárnyashajó fedélzetén felfedezni a Dunakanyart. Szentendre, Esztergom és...
Nyári hűsölés a Szentendrei-sziget bűvöletében A Nyár a szigeten Csukás István nagysikerű regénye, amelyből 1975-ben ifjúsági film is készült, méghozzá Bánhidi László és Kaló Flórián közreműködésé...
TOP10 hajókirándulás gyerekekkel – Úti célok! Gondoltátok volna, hogy a hajókirándulás gyerekekkel nem csupán egy néhány órás program, hanem széppé és izgalmassá teheti az egész napotokat? A köve...
A zebegényi Kós Károly-kilátó mesés panorámája Ha van olyan település a Dunakanyarban, amely azonnal és örökre elrabolja a látogatók szívét, az Zebegény. A falu bájos kis utcái vissza-visszacsaloga...
4+1 hűsítő nyári program a Dunakanyar berkeiben Ugye pontosan tudjátok, milyen felemelő érzés egy hatalmasat csobbanni a Duna hűsítő hullámaiban, evezni a kedvenc sárkányhajótokban, sétahajózni Vis...
Hosszú hétvége Vácon – Gyere te is! Számos kirándulóhely, múzeum, étterem, történelmi emlék, és vízparti élmény vár benneteket a városban, ahol még Petőfi Sándor is otthon érezte magát....
4+1 pörgős hely – Aktív kikapcsolódás Visegrádon! Gokart, kalandpark, bobozás, canopy. A kalandra vágyók számára igazi adrenalinbomba lehet bármelyik szabadidős elfoglaltság, nem igaz? Nincs más vágy...