Fellegpark-projekt – mutatjuk miért fogsz 7 napot üdülni Visegrádon
A Pilisi Parkerdő meghívására nemrég egy izgalmas sajtó study touron vettünk részt, ahol egy 15 km-es eBike túra keretében betekintést nyerhettünk a Visegrádon tervezett fejlesztések részleteibe Kálmán Miklós, a Fellegpark-projekt programvezetője és Mészáros Péter, a Pilisi Parkerdő szóvivője által.
A város és környéke eddig is szuper programlehetőségeket kínált minden évszakban, most azonban mindezeket az attrakciókat tervezik összehangolni, és egy olyan programcsomagba „gyúrni”, mely nagyban megkönnyíti majd a szervezést egy-egy családi vagy baráti kiruccanás alkalmával.
Mi is gyakran hangsúlyozzuk, hogy Visegrádra egy nap bizony nem elég, de a tervezett projektek megvalósulása után már valóban minden adott lesz ahhoz, hogy tartalmasan és aktívan eltöltsetek a környéken akár 5-7 napot is.
Hihetetlen számok következnek! Évi 32 millió látogatót regisztráltak az elmúlt évben a Pilisi Parkerdő erdeiben, mintegy 65 ezer hektáros területen, melyhez elengedhetetlen, hogy a Parkerdő, mint felelős erdőgazdálkodó és fenntartó, biztosítsa a megfelelő infrastruktúrát, a természetkárosítástól mentes, biztonságos erdőlátogatás lehetőségét az ide látogatók számára.
A beruházások, melyeket javarészt hazai forrásokból valósítanak meg, hamarosan elkezdődnek és várhatóan jövő év végéig be is fejeződnek.
Tartalomjegyzék:
FELLEGPARK-PROJEKT
Kiemelt feladata a Parkerdőnek a területeiken található természeti értékek megőrzése, azok folyamatos megújítása, fejlődésének biztosítása. Ehhez járul nagyban hozzá az új, Fellegpark-projekt is, melynek keretein belül olyan öko-turisztikai fejlesztések vannak készülőben, melynek segítségével ezt a látogatói nyomást szét tudják oszlatni ezen a hatalmas területen.
Bár már léteznek alapjai a programnak, táborhelyek, vagy a Mócsai-tanya, de az öko-turisztikai központ fejlesztése jelentős mérföldkőnek ígérkezik, hiszen az aktív erdőlátogatáson túl már igény van modern eszközökre, kiszolgálásra is.
A Fellegpark-projekt célja, hogy összefogja a már meglevő és az újonnan létesülő turisztikai elemeket, desztinációkat Visegrádon és az aktív kikapcsolódást kereső vendégek számára akár egy hetes programcsomagot kínáljon.
ÖKO-TURISZTIKAI ÉLMÉNYPARK
A Fellegpark-projekt legfőbb, és családosok számára talán a legizgalmasabb eleme a Mogyoró-hegyen kialakításra kerülő Öko-turisztikai élménypark, mintegy 20 hektáros körbekerített területen. Jó hír, hogy ennek tervezett megvalósítására már nem kell sokat várni, hiszen idén év végére, a 2023-as év elejére várható.
Ezen belül jelenleg egy 2 hektáros területen található egy vad-bemutatókert, ahol olyan fajokat ismerhetünk meg, mint a gímszarvas, dámszarvas, vagy a muflon. A terület bővítésével, fejlesztésével egy őshonos háziállat bemutató parasztudvar is kialakításra kerül az itt található Mócsai-tanyán, s így ez a gyönyörű, Makovecz Imre által tervezett erdészház lesz az öko-turisztikai park központi épülete, vendéglátó egységgel, illemhelyekkel kiegészítve. A park tervezett középpontja pedig egy tematikus erdei játszótér lesz, kilátóval, rönk várral. Már most nagyon várjuk!
Ezen a 20 hektáros területen, a Mogyoróhegy Étterem szomszédságában kerül kialakításra egy nagy fogadóépület, parkolókkal, busz parkolókkal, s ennek területén belül egy fedett foglalkoztató, ahol akár egy egész osztály kényelmesen elfér majd és programokat tudnak tartani. Ezzel pedig a már meglevő erdei iskolák szolgáltatásai bővülnek.
TOVÁBBI FEJLESZTÉSEK
A Nagyvillám-hegyen jelenleg is számos programlehetőség és látnivaló várja a kirándulókat. A bob pálya, a canopy pálya, a lombkorona kalandpark, a mini-golf vagy éppen a Zsitvay-kilátó, melyek már most is akár egy egész napra programlehetőséget biztosítanak. Ezt tovább fejlesztve, bővítve a szemben található Fekete-hegyen a 2 km hosszú murvás körúton 2 ponton lesznek erdei kondi-parkok, illetve szaletlis pihenők is, melyek ideális helyszínei lehetnek akár csapatépítőknek, de baráti vagy családi eseményeknek is.
Ezen kívül a Nagyvillám Sípálya fejlesztése, új felvonók létesítése, sípálya melletti négy évszakos, kétszintes fogadóépület létrehozása, parkolók bővítése, erdei kerékpáros utak felújítása mind-mind a projekt szerves és fontos részét képezik. Természetesen Visegrád már most is több napra várja pihenésre vágyó vendégeit és az aktív kikapcsolódás szerelmeseit is. A szállodák, vendégházak, éttermek és a lenyűgöző látnivalók sokasága, mint a Visegrádi Vár, a Királyi Palota, a Salamon-torony, az Apátkúti-völgy vagy éppen a Bertényi Miklós Füvészkert bejárása egytől-egyig kihagyhatatlan programok.
Egy szó, mint száz, ha eddig valamiért még nem fedeztétek fel ezt a bájos Duna-parti várost és a környező erdőket, akkor írjátok fel a bakancslistátokra, és a Fellegpark megvalósulása után mindenképp látogassatok el ide. Csak bírjátok szusszal azt a rengeteg fantasztikus élményt, mellyel a Pilisi Parkerdő készül nektek!
Visegrádi elektromos kerékpár (ebike) kölcsönzéssel kapcsolatban IDE KATTINTVA találtok bővebb információkat.
Borítókép: I Love Dunakanyar