Őszi túra a Vöröskő-kilátóhoz
Visegrád
Visegrád a Dunakanyar fővárosa, kulturális és turisztikai központja, amit a szolgáltatások milyensége és mennyisége is hűen tükröz. A település fekvésének jelentőségét már a rómaiak is felismerték, majd az ezer éves magyar történelem során is többször központi szereppel bírt.
Azt is illik megjegyezni, hogy már az új kőkorszakban is lakott terület volt, amit a szomszédos Lepencén talált tárgyak bizonyítanak, de vannak annak is nyomai, hogy már ennél korábban is járt erre ember. A történelem szerelmesei a Mátyás király múzeumban nyerhetnek betekintést a letűnt, ám annál fényesebb korokba.
Nem lehet mással kezdeni, mint a várral, melyre már Visegrád szláv eredetű neve is utal, ami annyit tesz, hogy fellegvár. A kilátás miatt még azoknak is kihagyhatatlan, akik nem óhajtanak belépőt fizetni a múzeumba, hiszen lábunk előtt hever a Dunakanyar és a Pilis. Már magából a jelentős történelmi helyszín meglátogatásából is csinálhatunk magunknak egy aktív túrát, de 2014-óta Volánbusszal is fel lehet jutni. És ha már a közlekedésnél tartunk, akkor Visegrádot tényleg nem lehet eltéveszteni: hajóval, busszal és vonattal (no meg egy komppal) is elérhető.
A visegrádi Fellegvár mellett a város számos történelmi látnivalóval büszkélkedhet. A Sibrik-dombon találhatóak az egykori római kori tábor maradványai, itt állt a település első vára, és egy templom is.
A közelben található a Salamon-torony, amely a kettős várrendszer alsóvárának lakótornyaként funkcionált. A torony látogatható, belépési díj megfizetése ellenében. Az épület gyakori helyszíne lovagi tornáknak, de a fotósok számára is bakancslistás hely. A torony közelében áll a Görgey vadászkastély, ahol egykor Görgey Artúr tábornok élt testvére házában.
Szintén kötelező látnivaló Visegrádon a Királyi Palota, amely Károly Róbert uralkodása alatt még csak lakóházként működött, Zsigmond alakíttatta át palotává. Az épület felkeresése remek családi és szabadidős program, közben Visegrád múltjáról és a palota korábbi életéről is sok információt kaphatunk. A gyerekekhez pedig közelebb hozza Mátyás királyt a Mátyás király történelmi játszópark, amely a palotával szemben fekszik. A Palotaházban, amely innen 2-3 perces sétára található, régmúlt idők mesterségeivel várja a látogatókat a Mesterségek Udvara.
A városnézés végén érdemes egyet sétálni a Duna-parton, innen jó képeket lehet készíteni a Salamon-toronyról, és a Fellegvárról is.
Visegrád valóságos Paradicsom azok számára, akik szívesen kirándulnának az erdőben, a friss levegőn, miközben a Pilis természeti kincseivel ismerkednek.
Az Apátkúti patak völgyében mindenképpen érdemes jobban bejárni a Telgárthy-rétet, ahol egy nagy játszótér várja a gyerekeket, itt találhatóak továbbá a Bertényi Miklós Füvészkert, a Visegrádi Pisztrángos Tavak, a Kaán-forrás és az Ördögmalom-vízesés is. A város másik kedvelt része a turisták körében a Mogyoró-hegy, az itt található játszótér, és a Mogyoró-hegyi Vadaskert is, ahol gímszarvasok (bika, tehén, borjú), és vaddisznók (kan, koca, süldők) is élnek.
A Nagyvillám-hegyen álló Zsitvay-kilátó is egyértelműen remek kirándulóhely, innen nem csak a panoráma csodálatos, de a közelben halad az Országos Kéktúra útvonala is, ezért a kilátó felkeresését összeköthetjük a túrázással is. A kilátó mellett található bobpálya, canopy pálya és kötélpálya a sportolást kedvelők számára igazi kuriózum.
A Salamon-torony ad otthont az évente több alkalommal is megrendezsre kerülő Lovagi tornáknak, mely kicsiknek és nagyoknak egyaránt nagy élményt biztosít. A Lovagi tornák mellett a város és a Dunakanyar legnagyobb durranása egyértelműen a Visegrádi Nemzetközi Palotajátékok!
Természetesen a kalandvágyóbbak biciklire pattanva is vállalhatják már az odautat is, hiszen a környéken kiválóan kiépített bicikliút van. Az adrenalin szerelmesei is több lehetőségből válogathatnak, ugyanakkor Visegrádon be is lehet húzni a féket: legyen szó kultúrprogramokról vagy éppen welnessről.
Az étkezési lehetőségeink spektruma is igen széles, a pénztárcabarát falatozótól tart a „pesti” árakkal (2500 a könnyedebb főétel köret nélkül) dolgozó éttermekig. Utóbbiakról kijelenthető, hogy még nem tört be mindenhova a gasztroforradalom, ami még nem is lenne minden esetben baj, de a „hagyományos” vendéglátásban is vannak elvétve hibák. Ugyanakkor nekünk sikerült kiválót ennünk Visegrádon, elég volt kicsit körbenézni a neten.
A szállások tekintetében is színes a paletta: néhány ezer forinttól is lehet egy kedves kis apartmant lőni, árban itt sincsen szignifikáns különbség a környező településekhez képest. Ugyanakkor a nagy létesítményekkel kitűnik környezetéből Visegrád, ezeken a helyeken már komolyabb tízezreket is el lehet égetni, ha úgy tartja kedvünk, természetesen ezzel a szolgáltatások mennyisége és minősége is nő.
Galéria képek: I Love Dunakanyar