Január végén eldől a szentendrei kerékpáros híd sorsa
Az elmúlt hetekben számtalan vita, egyeztetés és közösségi fórum témájának középpontjában állt a szentendrei kerékpáros híd megépülésének kérdése. Révész Máriusz,
900 milliós kikötőfejlesztés a Dunakanyarban!
A MAHART PassNave kirándulóhajóival közel 35.000 ember utazott a 2019-es évben a Dunakanyarban. A 2020-as évben pedig még több utas
Sztorik a Váci Fegyház és Börtön kulisszái mögött
No, annyira mégsem a kulisszák mögött, mert bár lehetőségem nyílt közelebbről is megismerkedni a Váci Fegyház és Börtön épületeivel, azért
Irány a Pilis! 3 menő program, nem csak nyáron!
Ha unjátok a városnézést, és nincs is igazán strandidő, itt az ideje bejárni a Pilis legszebb részeit. Persze napokig vitatkozhatnánk
Szállás autó nélkül – vonattal és busszal elérhető szállások
Olyan szálláshelyet kerestek, ahova autó nélkül, akár vonattal vagy busszal is könnyedén eljuthattok, ráadásul a Dunakanyar legszebb részén fekszik? Akár
Turistajelzések – Mit érdemes tudni róluk?
Kirándulásaitok során biztosak találkoztatok már többféle turistajelzéssel is. Ezek nagyon hasznos információkkal látnak el benneteket, ha tudtok olvasni belőlük. Mutatjuk,
Két börzsönyi kisvasút útvonala is megújul rövidesen
Ahogyan arra már az elmúlt évben is számítani lehetett, a közeljövőben megújul két börzsönyi kisvasút útvonala is. Első ütemben a
3 népszerű forrás a Pilisben, elérhető sétatávolságra!
A körülbelül kétszázféle palackozott ásványvíz helyett mi még mindig a friss forrásvízre szavazunk, főleg akkor, ha azzal mi tölthetjük meg
Top 5 pihentető wellness hotel a Dunakanyarban
Kalandos élménymedencék, pihentető szaunák, szédületes masszázsok. Ugye ti is odavagytok a wellness élményekért? Hatalmas kedvencetek a Dunakanyar? Akkor élvezzétek ki
Hegyi Kabin élmény – a vágyott csend és nyugalom
Sokszor eltűnődöm azon, hogy vajon mi készteti az embereket utazásra, új városok vagy éppen ismeretlen országok felfedezésére, hiszen az otthonunkban