Blog

Görgey Artúr - Visegrád

Különös krónikák – Görgey Artúr, a visegrádi remete

A Dunakanyar mindig is kedvelt nyaralóhely volt az ide látogató híres magyar írók, költők, színészek és politikusok körében, nem egy közülük ide is költözött a Duna mellé, és beilleszkedett a települések színes életébe. Most Görgey Artúr tábornok nyomába eredünk, hogy megtudjuk, miért élt a városban 56 éves korától haláláig.

Liliputi 2019.okt
Hirdetés

Görgey Artúr – Visegrád

1874. május 8.-án járunk, ekkor érkezett Görgey Artúr hajóval Visegrádra, öccse, Görgey István és Dr. Bakody Tivadar professzor meghívására. Görgey István, a tábornok öccse már korábban vásárolt magának egy birtokot Visegrádon, a mai Szentgyörgypuszta területén, Dr. Bakody pedig, a tábornok egykori lovas hírnöke pedig szintén ragaszkodott hozzá, hogy ide látogasson vendégségbe.

A kellemes tavaszi meleg, a vendéglátás és a város szépsége együttesen teljes mértékben meggyőzték Görgey Artúrt arról, hogy Visegrádra költözzön, és mivel száműzetése idején már szerzett tapasztalatot zöldség, és gyümölcstermesztésben, ezért szíves örömest elvállalta testvére felajánlását, miszerint dolgozzon az ő birtokán, és gondozza a kertet, valamint a szőlőt.

Tanulás és gazdálkodás

A visegrádi Latinovits villa ajtaja szintén nyitva állt a tábornok előtt, hogy ott találkozhasson régi barátaival, és ismerőseivel, akik nem győzték csodálni azt a csodálatos gazdaságot, amit Görgey igen hamar felvirágoztatott igyekezetének, és folyamatosan tanulásának köszönhetően. Figyelemmel követte a legmodernebb gazdálkodással foglalkozó folyóiratokat, hogy munkáját még jobb minőségben végezhesse. Még idős korában is a legjobb szőlő fajták meghonosításával kísérletezett a testvére birtokán.



A Visegrádon töltött évek alatt a tábornok a szőlőtermesztéstől a gazdaság bevételeinek és kiadásainak vezetéséig mindent a legnagyobb precizitással kezelt, még 85 éves korában is nyilvántartott minden adatot. Sajnos azonban arról nem maradt fent adat, hogy a Visegrádon 1882-ben megjelent nagy filoxériajárványt hogyan vészelte át Görgey István birtokának gazdasága.

Vár Hotel Kastélyszálló

Görgey Artúr a gazdálkodás mellett abban is jeleskedett Visegrádon, hogy könnyedén átvette testvére újonnan épülő házának művezetési feladatait. Hogyan került sor erre? Görgey közel 15 éven át vendégeskedett Latinovits Frigyes villájában, amikor testvére elhatározta, hogy építtet a város villanegyedében egy saját házat, melyet ma már csak Vár szállóként emlegetünk.

Ebbe a házba az építkezést követően Görgey István családja mellett Görgey Artúr is átköltözött. Olyan neves tisztelői látogatták meg itt, mint gróf Tisza Kálmán miniszterelnök, és fia, Tisza István, Mikszáth Kálmán, Than Mór elismert festő, vagy például Jászai Mari színművésznő. Miután Móricz Zsigmond házat épített Leányfalun, feleségével, Jankával több alkalommal is meglátogatta a tábornokot Visegrádon. Később ezek a találkozások egyre gyakoribbá váltak.

Tudtátok?

A híres kortársak mellett Visegrád lakosai is tisztelték és szerették Görgey Artúrt, akit gyakran láthattak a vadászkastély udvarán.

Miután Görgey István meghalt, a család jóval szerényebb anyagi körülmények között éldegélt tovább. A tábornok inasával egy, a Duna-soron lévő kisebb házban lakott ezután. 1916 áprilisában tüdőgyulladást kapott, ezért szekéren Budapestre szállították, és azután már nem tért vissza Visegrádra.



A mai szálló, vagyis a régi vadászkastély mellett vezető Görgey lépcsőn egy emléktábla és egy szobor is őrzi a tábornok emlékét. A lépcsőt jelző táblát nem biztos, hogy meg fogjátok találni, mert alaposan benőtte a borostyán, de ha a Hajóállomásnál parkoltok, nem fogjátok szem elől téveszteni!

Forrás

Témába vág

A váci vár története – Vác emlékei A Dunakanyar várai között számon tartjuk Nógrád, Esztergom, Visegrád és Drégely várát. Emellett sokan és sokszor keresik fel a Börzsönyben a damásdi ...
Magyar Zarándokút: Útlevél a lelki feltöltődéshez Az El Camino neve talán sokatok számára ismerős, ez a zarándokút az, amelyet több ezer ember jár végig évente. Azt azonban talán kevesen tudjátok, ho...
Komoly turisztikai fejlesztés Verőcén! – VIDEO Bámulatosan izgalmas változások előtt áll Verőce! A település polgármestere, Grauszmann György három éve dolgozik azon, hogy a verőcei római kori őrt...
Visegrád látnivalók: történelmi túra a városban Visegrád látnivalók tekintetében egyértelműen bakancslistás helyszín a Dunakanyarban, hiszen a város apró mérete ellenére hihetetlenül gazdag történ...
Az esztergomi Strázsa-hegyi barlang kincsei Úgy érzitek, hogy megismertétek már a Dunakanyar összes természeti kincsét? Már nem lehet újat mutatni nektek? Legbelül biztosan ti is tudjátok, hogy...
Lepencei Strandfürdő: Az emlékek ma is élnek Bár nem emlékszem arra a pillanatra, amikor életemben először átléptem a Lepencei Strandfürdő bejáratát, még ma is tudom, milyen élmény volt újra és ú...
A pilisszentkereszti ciszterci kolostorrom maradványai A Pilis számos történelmi kincset rejt magában, ezért is javasoljuk nektek annyiszor, hogy ha tehetitek, keressétek fel akár Pilisszentlászló, akár Pi...
Panorámás zebegényi szállás – Villa Idill-élmény! Jakuzzi, medence, szauna. Csak néhány jellemzője a zebegényi kikapcsolódási bázisnak, de közel sem az összes. A Dunakanyar szívében, kristálytiszta le...
Zseniális fotók a Váci Ártéri Tanösvény fényeiről! Mindig is tudtuk, hogy a Dunakanyar a kimeríthetetlen fotós lehetőségek tárháza. Olyan lenyűgöző fotósorozatot szeretnénk most elétek tárni a Váci Árt...
Mini SVÉT – Gasztrofesztivál a Szentendrei-szigeten! Napok óta van valami a levegőben... Egyre korábban kel fel a nap, és egyre később megy le. Előkerülnek a tavaszi kabátok és cipők, néhányan már a brin...