English

Kismaros

Kismaros

Kismaros egy aprócska település a Duna bal partján, Nagymaros és Verőce között. A Dunakanyarban járva érdemes szétnézni itt, a kerékpárút is áthalad a településen.

Ha betérünk Kismarosra, semmiképpen se hagyjuk ki a helyi falumúzeum gyűjteményét; a helytörténeti kiállításon a falu életére jellemző muzeális eszközöket, a falusi gazdálkodás régi szerszámait és a vallási élet relikviáit lehet megcsodálni. Emellett kár volna észrevétlen elmenni az 1830-as évekből származó, ma már műemlékként számon tartott pincesor vagy Nepomuki Szent János szobra mellett. Kismarosról indul a Királyréti Erdei Vasút, az eredetileg fa, majd kő szállítására használt vasút ma gyermekvasútként működik.

A faluból több túraútvonal is indul, választhatunk könnyedebb 1,5 órás, vagy egy kicsit komolyabb, 5-6 órás kirándulást is. A Kismarosról a Gál-hegy, a Török-mező és a Malom-völgy érintésével Zebegénybe vezető útvonal 16 kilométer, körülbelül 4-5 óra alatt teljesíthető. Hasonló távolságot jár be a Diósjenőre vezető turistaút is, mely felvisz a Börzsöny legmagasabb csúcsára, a Csóványosra (938 méter), ahonnan tiszta időben belátni az egész Börzsönyt. Ha csak egy könnyű, másfélórás kirándulásra vágyunk, a Kismaros-Szokolya túrával érdemes próbálkozni.

Kismaroson aránylag sok vendégház közül válogathatunk, az árak 2500 és 10 000 forint/fő/éj között váltakoznak. 

top banner