A kirándulók körében hihetetlen népszerűségnek örvendő Királyrét Szokolya településrésze, ahova évente több ezer turista érkezik, hogy meghódítsa a Börzsöny-hegység csúcsait és síterepeit. Királyrét a Börzsöny legkisebb medencéjében fekszik, ennek ellenére számos programmal várja az ide érkezőket. Bababarát, gyermekbarát és kutyabarát hely, a hajtánypálya, az erdei vasút, a Hiúz Ház és a Királyréti tanösvény minden korosztálynak temérdek szabadidős programot kínál.
Azok számára, akik szívesen vállalkoznának egy igazán megerőltető, de páratlan túrára, a Csóványosi-kilátó felkeresése nyújthat igazi kihívást (a táv 10 km, az út kb. 3 óra, szint: 783).
Látnivalók Királyrét környékén
Királyréti Erdei Vasút
A Királyréti Erdei Vasút az ország egyik legrégebbi erdei vasútja, amely Kismarosról indul, majd a Morgó-patak völgyében halad Szokolya község érintésével Királyrétig. A királyréti kisvasút menetideje a célállomástól a végállomásig 30 perc.
Fontos tanács a kerekesszékes utasoknak, hogy egyeztessenek előzetesen a kisvasút kollégáival, mert a vonat nincs akadálymentesítve. Babakocsi szintén nem fér el kényelmesen a vagonban, így azt tanácsoljuk azoknak, akik ide terveznek kirándulást, hogy helyette – ha megoldható – hordozókendőt válasszanak.
Az erdei vasút menetrendje és az árak ide kattintva érhetők el.
Királyréti Hajtánypálya
A Királyréti Erdei Vasút Királyrét állomása mellett, a perontól nagyjából 100 méterre található a Királyréti Hajtánypálya, ahol lábbal, pedálok segítéségével meghajtható, sínen közlekedő járművekkel lehet haladni a 750 méter hosszú vasúti körpályán. Egy hajtány 4 személyes, 2 fő hajthatja, 2 fő utasként tud utazni. Remek családi program, a gyerekek garantáltan élvezni fogják a „hajtányozást”, amely olyan számukra, mintha kisvonatot vezetnének.
Fontos információ, hogy a hajtánypálya csak megfelelő időjárási körülmények esetén nyit ki, esőben, és hóban nem üzemel.
Nyitva tartás:
Márciusban és áprilisban: munkanapokon csak rendelésre, hétvégén: 10.30 – 16.30
Májusban és júniusban: munkanapokon 9.30 – 16.30, hétvégén: 9.30 – 18.30
Júliusban és augusztusban: munkanapokon: 10.30 – 16.30, hétvégén: 9.30 – 18.30
Hiúz Ház Erdei Iskola és Látogatóközpont
A Hiúz Ház (amely a Duna-Ipoly Nemzeti Park egyik bemutatóhelye) iskolai és óvodai csoportoknak egyaránt izgalmas programokat biztosít, a „Börzsöny lakói” című interaktív kiállítást minden gyermeknek ajánljuk. A kiállítást kerekesszékes, vak és gyengénlátó vendégek is látogathatják.
A Hiúz Ház kertjében egy játszótér várja a gyerekeket, akik számára a Morgó-patak partja is mindig vonzó hely a játékra. A Hiúz Házhoz az erdei vasúttól a betonon vezető fehér talpak jelzik az utat.
Nyitva tartás
A Börzsöny lakói c. kiállítás csütörtökön és pénteken 9:00-15:00 között, hétvégén és munkaszüneti napokon 9:30-17:00 között tekinthető meg. Hétfőtől szerdáig előzetes bejelentkezéssel, csoportok számára látogatható.
Elérhetőségek: 2624 Szokolya, Királyrét, Tel.: +36 27 585 625; +36 30 238 0063
Királyréti tanösvény