Blog

turisztikai fejlesztés Verőcén

Komoly turisztikai fejlesztés Verőcén! – VIDEO

Bámulatosan izgalmas változások előtt áll Verőce! A település polgármestere, Grauszmann György három éve dolgozik azon, hogy a verőcei római kori őrtorony, és a település más római emlékei nagyobb figyelmet kapjanak. Szerencsére ez a turisztikai fejlesztés Verőcén a közeljövőben megvalósul majd, méghozzá 220 millió Ft vissza nem térítendő támogatásból!

Verőce római kori emlékei

A Római Birodalom Duna mentén húzódó határszakaszának nyomai természetesen a Dunakanyarban is fellelhetőek, a limes maradványaival a folyó jobb, illetve bal oldalán is találkozhatunk. A történelmi emlékek remek lehetőséget kínálnak arra, hogy jobban megismerjük a térség múltját, és felkeressük a romokat, akár egy felfedezőtúra keretében a gyerekeinkkel.

Hirdetés

Az utat az 1. századtól folyamatosan építették ki, akkor még magas harcértékű légiók és segédcsapataik védték. A 4. századtól jellemzően kisebb harcértékű határőr alakulatok vették át ezt a feladatot.

A légiók katonai táborai katonavárosok voltak, melyet sánc, árok és őrtorony erősített. A tábor központjában főhadiszállás állt, de hivatali helyiség, raktár, zászlószentély, gyakorlótér, kórház és pénztár is működött. A tisztek házakban, a katonák közös hálótermekben voltak elszállásolva.

római limes a Dunakanyarban
Fotó: mek.oszk.hu

Verőcétől kb 1 km-re, a 12-es számú főút mellett, a Dunamező-dűlőben található a Duna bal partjának egyetlen feltárt római őrtornyának alapfala. Ezt a 4. században emeltette Valentinianus császár (361-375), ám a barbárok hamarosan el is pusztították.

Egy nagyobb és két kisebb őrtorony egy fallal csatlakozott egymáshoz. Feladatuk a határ védelme volt a szárazföldön, és természetesen a vízen is. A verőcei őrtornyot ezért egy pontonhíd kötötte össze a szemközti, szentendrei-szigeti őrtoronnyal, hogy közösen így óvhassák a területeiket.

A tervezett turisztikai fejlesztés Verőcén ezeknek az őrtornyoknak a jelentőségére, és a terület izgalmas történelmi emlékeire, értékeire hívják fel a figyelmet.

Római őrtorony Verőce

Turisztikai fejlesztés Verőcén – Részletek!

Bár a tervek most készülnek, annyit már mindenképpen lehet tudni, hogy garantáltan érdemes lesz egy kis történelmi túrára ellátogatni Verőcére. Grauszmann György polgármester megkeresésünkre meg is osztotta velünk ezeket a terveket.

Megépül majd az egykori római hídfőállás egyik őrtornya, így képet kaphatunk arról, hogy hogyan funkcionált az a 4. században. Egy közeli trafóházból kiállítótér lesz, melynek alsó szintjén a késő római határvédelem, és a római kori hajózás kerül bemutatásra, az emeleten pedig egy vízügyi múzeum épül majd.

A kiállítóhely kialakításában Verőce Város Önkormányzata szakemberek segítségét veszi igénybe. A vízügyi múzeumban a DMRV Zrt. többek között szeretné megmutatni, hogy régen milyen gépeket használtak, illetve azt is, hogy jelenleg milyen új technikákkal dolgoznak.

A római kori maradványokat jelenleg nem olyan egyszerű megközelíteni, hiszen a parkolás egyáltalán nem megoldott. Ennek orvoslására épül majd egy parkoló, illetve egy gyalogosátkelőhely is, a trafóházból kialakított kiállítótér alsó szintje pedig akadálymentesítve lesz.

Várhatóan egy 1 km hosszú történelmi tanösvény is készül majd, amelyen meg lehet közelíteni a települést a világörökségi helyszínről. Ennek külön érdekessége lesz, hogy a tanösvényen sétálva információs táblák segítségével ismerhetjük meg jobban a római kori maradványok, illetve a hajózás történetét és a katonai táborok mindennapjait.

Érdekesség!

A nagyszabású turisztikai fejlesztés Verőcén a gyerekek számára is tartogat izgalmakat. Egy tematikus római játszótér is épül majd a pályázati forrásból, amely megjelenésében tökéletesen illeszkedik majd a a fejlesztések témájához – osztotta meg velünk Grauszmann György.

A munkálatok várhatóan 2019. októberében kezdődnek el, és leghamarabb 2020. tavaszán fejeződhetnek be. Mi pedig kíváncsian várjuk, mikor járhatjuk be Verőce felújított részeit, ahol egy picit visszarepülhetünk az időben, hogy megismerjük a római kori határvédelem és hajózás történetét.