Blog

Tahitótfalu Eperfesztivál 2017

Epres forgatag: jön a Tahitótfalu Eperfesztivál!

Eperlekvár látványfőzés, íjászoktatás, szüreti felvonulás, táncbemutatók, strandfoci és röpi, kézműves foglalkoztató és számos koncert vár a háromnapos rendezvényen. Részt vettetek már a Tahitótfalu Eperfesztivál forgatabán? Idén semmiképpen ne hagyjátok ki!

Tahitótfalu Eperfesztivál

Ebben az évben is megrendezésre kerül az Eperfesztivál a Dunakanyarban, immár 19. alkalommal. Emlékszem, középiskolás korunkban alig vártuk a júniust, hiszen minden évben átmentünk a szomszéd faluba a fesztivál koncertjeit meghallgatni. Bár akkor még nem terjedt el annyira az internet, de azt mindannyian tudtuk, hogy a rendezvényt nemcsak a koncertek miatt érdemes látogatni, hanem egyfajta életérzést is közvetít. Mivel a Duna parton került megrendezésre, többnyire a vízparton üldögéltünk a barátainkkal, és csak akkor mentünk a színpad elé bulizni, ha éppen a kedvencünk lépett föl.

Hirdetés

Hol lesz a fesztivál?

A korábbi években olykor ugyan változott a fesztivál helyszíne, idén azonban ismét a Tahi hídfő melletti hatalmas füves területen kerül megrendezésre, ami több okból kifolyólag is remek választás. Az áthaladó forgalmat ugyan rendesen lassítják a parkolni kívánó autósok, ugyanakkor a rendezvény szem előtt van, tehát aki nem tervezte, hogy ide látogat, vagy esetleg nem is hallott róla korábban, még mindig belevetheti magát az epres forgatagba. No meg a koncertekbe. Mert idén is lesz belőlük bőven. Nézzük, mire számíthattok!

Tahitótfalu Eperfesztivál 2017-es programkínálata:

A pénteki napot máris indíthatjátok egy kis blues zenével, hiszen este 21:00 órakor fellép majd a Deák Bill Blues Band. Szombaton meghallgathatjátok többek között Kis Grofó, Mc Hawer és a Tekknő, Maxisun, AK26, Bebe (ex Back II Black) és Nagy Feró és a Beatrice koncertjét, de azoknak sem kell búslakodni, akik csak vasárnap tudnak részt venni az eseményen, mert aznap fellép a Groovehouse, Peter Srámek, a Desperado és az Irigy hónaljmirigy is.
Tahitótfalu Eperfesztivál

A koncertek közben számos program tarkítja a napot, lehetőségetek lesz a hatalmas kirakodóvásár portékái között válogatni, de epret is vásárolhattok a helyi termelőktől. A gyerekek számára minden évben körhintákkal, játékokkal, kézműves foglalkoztatóval készülnek a szervezők.

Gyertek el ti is június 9-10-11.-én Tahitótfaluba, vegyetek részt a környék egyik legnagyobb és legnépszerűbb rendezvényén, és kóstoljátok meg az édesen illatozó, hívogató epret! Mi mindenképpen ott leszünk!

Megosztás: