Blog

Eperfesztivál

Eperfesztivál 2017: a népszerűség töretlen!

Minden évben nyár elején hatalmas az érdeklődés a Tahitótfalun megrendezett Eperfesztivál iránt, de idén talán még a korábbiaknál is többen látogattak el a rendezvényre. Természetesen mi is részt vettünk az eseményen, és olyan élményekkel gazdagodtunk, melyekből nektek is szeretnénk egy kis ízelítőt adni.

Őszi kampány Roadblock 2024
Hirdetés

A háromnapos fesztivál középső napján, azaz szombaton már egészen korán oda szerettünk volna érni a faluba, és amint elállt az eső, azonnal startoltunk is, így kényelmesen végignézhettük az árusok portékáit még a délutáni koncertek előtt. A vásári forgatagban mindig találunk magunknak valami újdonságot, hiszen ennek a fesztiválnak nagy előnye, hogy nemigen találkozhatunk műanyag holmikkal, ellenben idén is rengeteg igényes kézműves termék, ruha és finomság sorakozott az asztalokon. A házi készítésű sajtok, lekvárok, és mézek mellett még egy kis kolbászt is kóstolhattunk, aminek aligha akad párja a környéken.

Tahitótfalu EperfesztiválA szórakozásé és az ízeké volt a főszerep az Eperfesztivál területén

A hatalmas füves tér közepén a gyerekek kipróbálhatták a körhintákat, a dodzsemet és kisvasutat. A vállalkozó kedvű és bátor felnőttek pedig felülhettek a legbizarrabb és gyomorforgatóbb masinákra, amiket valaha láttunk. Mi egyikre sem vállalkoztunk, de a mellettük lévő árusoknál feltankoltunk eperből és finomabbnál finomabb eperborokat is kóstoltunk. A fesztivál kínálatából nem maradhattak el a csodálatos illatokkal csalogató pecsenyés és sült kolbászos bódék, de azoknak sem kellett csalódniuk, akik az édes ízeket kedvelik. Nagy sláger volt a kürtős kalács, a vattacukor, a pattogatott kukorica és az idei év újdonsága, a churros is.

Ételek a 2015-ös EperfesztiválonMikor az eső után felszáradt a víz, a hőmérő higanyszála ismét felszökött 30 fok fölé, így már tényleg nem szeghette semmi a kedvét azoknak, akik gyülekezni kezdtek a színpad előtt. Hamarosan megérkezett Kis Grófo, aki szó szerint felrobbantotta az Eperfesztivál színpadát a népszerű slágereivel. Később Mc Hawer és Tekknő csak tovább fokozta a hangulatot. Rengetegen énekelték az ismerős dallamokat, és táncolás közben már senki nem törődött az elviselhetetlenül fülledt meleg idővel. Nem gondoltuk volna, hogy már fényes nappal ilyen vidám élményekben lesz részünk. Még mi sem bírtunk egy helyben állni a rögtönzött össznépi tánc közben.

A nosztalgiázás és a fürdés sem maradhatott el

Ha már a Duna mellett volt a rendezvény, lesétáltunk a vízhez is, ahova rajtunk kívül még sokan menekültek a tűző nap elől. Baráti társaságok, fiatal párok és kisgyermekes családok üldögéltek a parton. Sokan még a vízbe is bemerészkedtek, akiknek pedig nosztalgiázni támadt kedvük, kipróbálhatták magukat a céllövöldénél, ahol igazi hagyományos búcsúfiákkal gazdagodhattak. Rengeteg apuka és kisfiú pályázott a hurkapálcára rögzített színes apróságokra.

Eperfesztivál - TahitótfaluAz árakkal alapvetően meg voltunk elégedve, hiszen egy fesztiválon pontosan erre számítottunk, a parkolás pedig minden évben nagy kihívást jelent azoknak, akik nem tömegközlekedéssel érkeznek a faluba, így nem ért minket meglepetés. A terület kiválóan alkalmas ennyi ember befogadására, és mi a szervezéssel kapcsolatban sem tapasztaltunk problémát.



Remek nyári kikapcsolódásban volt részünk, ahol a finom eperbor és az illatozó ételek kóstolása közben hangulatos koncerteket hallgathattunk meg. Nem is lehet kérdés, mi jövőre is biztosan részt veszünk az Eperfesztiválon, és benneteket is erre bíztatunk!

Megosztás: