TOP18 rendhagyó fesztivál a Dunakanyarban – 2019
Vigyázz, kész, tűz! Máris indul a fesztiválszezon a térségben, amiről – ha ránk hallgattok – még véletlenül sem maradtok le. Ez a TOP18 fesztivál a Dunakanyarban garantáltan elvarázsol majd benneteket 2019-ben, a lista pedig szerencsére évről évre egyre bővül, csupa-csupa rendhagyó és színes eseménnyel.
Olyan sportolási lehetőségek, kulturális és zenés programok, gasztronómiai események, és hagyományőrző rendezvények csalogatják a helyi lakosokat és a kirándulókat a térségbe, amelyekről messze földről híresek vagyunk már. Csak így tovább, Dunakanyar!
Jöjjön a TOP18 fesztivál!
Tartalomjegyzék:
TOP18 fesztivál a Dunakanyarban
1. PirosLábos Fesztivál 2019.
(2019. október 5.)
A PirosLábos Fesztivál minden évben hihetetlen népszerűségnek örvend a helyiek és a Szigetmonostorra érkező látogatók körében. Amellett, hogy minden korosztály kóstolót kap a helyi konyha és művészet remekeiből, megismerhetitek a Szentendrei-sziget bájos kis falujának portáit, és fantasztikus zenei élményhez juthattok. A kézműves finomságok és helyi, hagyományos ízek garantáltan idén is Monostorra csalogatnak majd, ahogyan a vásári forgatag is, ahol megannyi álomszép portéka vár benneteket.
A bespájzolt kézműves termékek még hetek, hónapok múlva is a PirosLábosra emlékeztetnek majd benneteket. Kár lenne kihagyni, ez az egyik legszuperebb fesztivál a Dunakanyarban!
Helyszín: Szigetmonostor
2. Pestisűző Fesztivál 2019.
(2019. június 14-16.)
A hagyományteremtő céllal megszervezett fesztiválon lenyűgöző volt tavaly a haláltánc és a fáklyás felvonulás, idén pedig hasonlóan izgalmas élményekben lehet részetek. Koncertek, városismereti séták, helyi kortárs művészek alkotásai, rézfúvós zene, gasztronómiai vásár és hajóverseny is lesz Szentendrén, ahol három napig a belváros és a Duna korzó egészen elképesztő fordulatokkal vár benneteket.
Érdemes figyelni a rendezvény Facebook oldalát, ahol folyamatosan naprakész infókat kaptok majd!
Helyszín: Szentendre
3. VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó 2019.
(2019. július 4-7.)
A váci VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó során megnézhetitek Magyarország, Lengyelország, Csehország és Szlovákia neves színházainak előadásait, a színházi előadások mellett pedig emlékezetes koncertélményeket is szerezhettek.
2019-ben biztosan fellép majd a Follow the Flow, a Tankcsapda, a Margaret Island, és az Irie Maffia is.
A VéNégy Fesztiválra napijegyet, bérletet és kemping jegyet is válthattok, és mivel az események számos helyszínen zajlanak, célszerű lesz rápillantanotok a fesztivál térképre, és Házirendre, hogy minden fontos infó a birtokotokban legyen. Irány Vác!
Vác: József Attila sétány
4. Nagymarosi Csípős Fesztivál 2019.
(2019. augusztus 31.)
A Nagymarosi Csípős Fesztivál nem kisebb élményt garantál, mint hogy megkóstolhatjátok a híres GaBko Chili termékeket, miközben egy pikáns fesztiválon vehettek részt, ahova a változatos programok, a csípős ételek és a vidám játékok messze földről odavonzzák a chilikedvelő közönséget.
Ha ti is közéjük tartoztok, és sosem hagynátok ki a fesztivált, ahol a csípőspaprika áll a középpontban, akkor augusztus végén Nagymaroson a helyetek!
Helyszín: Nagymaros, Főtér
5. Zebegényi Sárkányfesztivál 2019.
(2019. szeptember második fele)
A zebegényi Sárkány-dombon immár kilencedik alkalommal vehettek részt a Sárkányfesztiválon, amely az egyik legismertebb fesztivállá nőtte ki magát a térségben. A szervezők célja kezdetben az volt, hogy töltsünk el együtt egy kis időt a szabadban, vegyünk részt a közös sárkányeregetésen, a gyermekfoglalkozásokon, és kiállításokon.
Mára azonban szert tehetünk néhány izgalmas vásári portékára is, a koncertek mellett pedig a környezetvédelem is nagy szerepet játszik a fesztivál életében. Ugye milyen jól hangzik?
Helyszín: Zebegény
6. Visegrádi Nemzetközi Palotajátékok 2019.
(2019. július 12– 14.)
Az 1335-ös visegrádi királytalálkozónak állít emléket a Visegrádi Nemzetközi Palotajátékok, amely Visegrád legnépszerűbb eseménye minden évben.
A három nap hatalmas tömegeket vonz, a kíváncsi turisták és a helyieket egyaránt nagyon szeretik a várost belengő középkori hangulatot, és a lovagi tornákat. A királyi menet és az esti fáklyás felvonulás minden évben hatalmas siker, a kézműves vásáron pedig lecsaphattok korhű ruhákra, kardokra, és páncélokra is.
Helyszín: Visegrád, Fő utca
7. Eperfesztivál Tahitótfalu 2019.
(2019. május 31.-június 1-2.)
A fesztiválon, ahol szinte kötelező megkóstolni a térség varázslatosan édes epertermését, idén is hangulatos koncertek lesznek, amelyeket kár lenne kihagyni. A hatalmas vásárban szert tehettek néhány kézműves termékre, és egy halom eperre, no és persze körhintákat is állítanak a legkisebbek számára.
A gasztronómiai sátrak szintén igen vonzóak minden évben, tavaly például a churros volt az esemény egyik nagy befutója. A Tahitótfalun megrendezett Eperfesztivál 21. alkalommal várja tárt karokkal az érdeklődőket. Ez a fesztivál a Dunakanyarban sosem fogy ki a jókedvből!
Helyszín: Tahitótfalu
8. Szentendre Éjjel-Nappal Nyitva Fesztivál 2019.
(2019. augusztus 30.-szeptember 1.)
Fenséges desszertekkel, bámulatos fényfestéssel, kihagyhatatlan koncertekkel, utánozhatatlan kirakodóvásárral, számos cirkuszi mutatványossal, és táncossal vár Szentendre egyik legnépszerűbb fesztiválja. A nyár utolsó napjain szorosabbra fűzhetitek a barátságot a szentendrei gasztronómiai különlegességekkel, és különleges borokat, söröket is kóstolhattok a Duna korzón.
A város, amely egész nyáron éjjel-nappal nyitva tart, ezen az eseményen méltóképpen búcsúzik ettől a csodás évszaktól. Semmiképpen ne hagyjátok ki!
Helyszín: Szentendre
9. Füst Fesztivál 2019.
(2019. április 27.)
A gasztronómia jegyében első alkalommal megszervezett Füst Fesztivál a Dunakanyarban garantáltan elvarázsol majd benneteket, ha szívesen kóstoltok többféle füsttel készített ételt egyetlen csodás nap alatt. Az eseményen főznek a föld alatt (pit oven) egy méter mélyen, de lesz feszített nyárson sütés (assado), és kerámia és szekrény smokerekben is füstölögnek majd a húsok és a zöldségek.
A zebegényi Sárkány-dombon jó kedvvel, jó zenével és páratlan ízekkel vár benneteket a szervező, ami nem más, mint a Dunakanyarban már jól ismert, és hatalmas népszerűségnek örvendő Füstölgő Sarok BBQ.
Helyszín: Zebegény
10. Szentendrei Teátrum 2019.
(2019. július 5. – augusztus 11.)
A Szentendrei Teátrum színházi és zenei produkciók gazdag kínálatával kerül idén is megrendezésre. Szentendre belvárosában számos helyszínen vehettek részt azokon a programokon, amelyek kortól és nemtől függetlenül mindenki számára maradandó élményeket garantálnak.
A kicsit több, mint egy hónapon át tartó rendezvény évről-évre egyre sikeresebb és népszerűbb, ezért ha nem akartok lemaradni a programokról, csapjatok le időben a legfrissebb infókra a Szentendrei Teátrum honlapján.
Helyszín: Szentendre
11. Kékevező Fesztivál 2019.
(2019. július 12-14.)
A horányi Kékevező Fesztivál a Dunakanyarban egyik személyes kedvencünk, hiszen a nyár közepén, a legnagyobb melegben, a Duna-parton kerül megrendezésre. A sárkányhajók, kajakok és kenuk csak arra készülnek, hogy ismét felavassátok őket, a vásári forgatagban beszerezhettek néhány csodás kézműves terméket és természetesen koncertek is várnak benneteket.
Gyerekprogramok, gasztronómiai különlegességek és sportprogramok tarkítják a mesés választékot, de ha igazán nagy a meleg, nem árt az sem, ha csobbantok egyet a Duna hűsítő vizében. Kell ennél több? Jövünk, Horány!
Helyszín: Horány
12. Váci Világi Vigalom 2019.
(2019. július 19-21)
Minden évben hatalmas érdeklődés övezi a Vác belvárosában és a Duna-parton zajló Váci Világi Vigalom programjait, köztük a gyermekprogramokat, a színházi előadásokat, a koncerteket, a képzőművészeti kiállításokat, a templomi koncerteket és természetesen a kézműves foglalkozásokat.
Ez a fesztivál a Dunakanyarban az, ahol biztosan izgalmas gasztronómiai különlegességeket kóstolhattok, bejárhatjátok a Duna-partot, és hatalmasakat tombolhattok a színpadokon fellépő neves zenészek koncertjeire. Ha nem akartok későn érkezni, és lemaradni az eseményekről, érdemes korán Vácra érni, hiszen látni- és kóstolni való akad majd bőven!
Helyszín: Vác
13. Szigetmonostori Lecsófőző Verseny 2019.
(2019. augusztus 17.)
A horányi Piac téren idén is kiderül, ki készíti a legjobb lecsót, azaz kié a legkülönlegesebb lecsó recept széles e világon – vagy legalábbis a verseny résztvevői között. A Lecsófőző verseny kísérő programjai között koncertekkel, kézműves vásárral és gyermekprogramokkal is találkozhattok, ahogyan a vízpart is igencsak csalogató augusztus közepén a nagy melegben.
Rajta, kapjátok elő a bográcsot, és élezzétek a késeket, mert itt bizony könyörtelen harc lesz a legjobb lecsó címért. Az illatok már messziről csalogatnak majd a Szentendrei-sziget legpaprikásabb csücskébe!
Helyszín: Horány
14. Nagymaros Szent István Napi Borünnep 2019.
(2019. augusztus 18-19.)
Nagymaroson számos borvidék pincészetének borait kóstolhatjátok meg augusztusban, emellett meghallgathatjátok a koncerteket is, és részt vehettek a lampionos felvonuláson. A gasztronómiai élmények mellett tűzijáték teszi felejthetetlenné az eseményt. Fellép Nagy Feró és a Beatrice.
Helyszín: Nagymaros
15. 8. Dunakanyar Motoros Majális és Családi napok
(2019. május 17-19.)
Fergeteges hangulattal, felejthetetlen koncertekkel, és színes családi programokkal vár benneteket Vácon a 8. Dunakanyar Motoros Majális és Családi Napok a Zenepavilonnál. Kár lenne kihagyni a háromnapos eseményt, amelyet a gyermek mocis találkozó, valamint Tóth Gabi, a Karthago és a Bikini koncert tesz még különlegesebbé!
Helyszín: Vác
16. 5. Főtéri Kézműves Sörfesztivál
(2019. július 5-7.)
Ha szívesen töltenétek el egy izgalmas nyári hétvégét Esztergomban, akkor július első hétvégéjére ne szervezzetek más programot, ekkor lesz ugyanis az 5. Főtéri Kézműves Sörfesztivál! Közel 100 féle sörkülönlegesség, változatos gasztro-kínálat, kézművesek utcája, vásári forgatag, jó hangulat és ingyenes koncertek várnak benneteket három napon keresztül. Irány Esztergom!
(Helyszín: Esztergom)
17. Visegrock Fesztivál
(2019. június 8-9.)
Kedvelitek a rock zenét, és szívesen részt vennétek pár zúzós koncerten Visegrád szívében? A Visegrock rock-blues fesztivál és vadászati-gasztronómia találkozó a visegrádi rendezvénytéren, a Dunakanyar egyik legszebb pontján kerül megrendezésre.
Ha többet szeretnétek tudni a programokról, kövessétek a fesztivál Facebook oldalát!
Helyszín: Visegrád
18. Szent István Napi Zenei Fesztivál 2019.
(2019. augusztus 17-20.)
A Szent István Napi Zenei Fesztivál 2019. augusztus 17-20. között hagyományőrző programokkal, és elképesztő koncertekkel várja a látogatókat Esztergomban. Az esemény minden korosztály számára érdekesnek bizonyul, méltán híres és népszerű zenekarok, énekesek, és előadók biztosítják a szórakozási lehetőséget a kulturális programok mellett a fesztivál alatt. Fellép a Kárpátia.
Helyszín: Esztergom, Nagy Duna sétány 1.
Borítókép: Deim Balázs