Az „Év kutyabarát helye” tarolt a Dunakanyarban is!

Kristóf Eszter 2018. 01. 26.
  • Az „Év kutyabarát helye” tarolt a Dunakanyarban is!
  • Negyedik alkalommal írta ki a kutyabarat.hu az Év kutyabarát helye pályázatot, ahol 11 kategóriában 124-en versenyeztek. Örömmel újságoljuk a hírt, hogy a Dunakanyar is remek eredménnyel végzett azon a megmérettetésen, ahol idén rekordszámú nevezés érkezett. Mutatjuk a részleteket!

    Magyarországon közel másfél millió felelős kutyatulajdonost tartanak számon, akik nem csak a négy fal között szeretnének több időt együtt tölteni kutyáikkal, hanem szabadidős tevékenység közben is, vagy akár szívesen magukkal vinnék őket a munkahelyükre.

    Mivel két kistestű kutyánk is van, és rendszeresen járjuk velük a Dunakanyart, ezért számunkra is fontos, hogy – normális kereteken belül – a kutyáinknak is megfelelő helye és fogadtatása legyen, akár a közlekedési eszközökön, akár az éttermekben, munkahelyeken, és szállodákban. Rengeteg helyen tapasztaljuk azt, hogy már a kutyák jelenléte is zavarja a körülöttünk lévőket, pedig tulajdonképpen azon kívül, hogy csendben ülnek, nem csináltak semmi érdemlegeset. A pályázat célja egyébként a felelős kutyatartás népszerűsítése, és a kutyabarát szolgáltatások, munkahelyek bemutatása.

    Kutyabarátok, figyelem! Ezek a helyek aztán nem cicóznak!

    Az Év kutyabarát helye pályázat azokat szólítja meg, akik – a kiváló kommunikációs lehetőségeken túl – felismerték a kutyabarátság társadalmi jelentőségét is. A közönség szavazatain túl a díjazottak kiválasztásánál a zsűri döntését nagyban befolyásolta az adott hely állatvédelemmel kapcsolatos tevékenysége, társadalmi felelősségvállalása és persze kutyabarát hozzáállása is. 11 kategóriában 124 pályázat közül 34 díj került átadásra.

    A Dunakanyarban - legtöbb szavazattal - a Vidéki éttermek között a szentendrei Panificio il Basilico pékséget és éttermet díjazták, amely a Bükkös-patak partján található.

    Bolt kategóriában pedig szintén első helyen végzett a szerelvenybolt.hu Dunakeszin lévő üzlete.

    A pályázat szervezői, ahogy minden évben, most is nagy értékű kutyatáp csomaggal támogattak egy állatmenhelyet, az ünnepélyes díjátadó szervezője pedig külön kutyakeksszel várta az eseményre látogató négylábú vendégeket!

    forrás: kutyabarat.hu

    Iratkozz fel hírlevelünkre