Blog

Lujza & Koriander

Lujza & Koriander – stílusos szállás a váci Duna-parton

Valószínűleg a legtöbben úgy tekintetek Vácra, mint a tökéletes egy napos úti célra a régióban, pedig higgyétek el, ennél sokkal, de sokkal több van a Dunakanyar szíveként is emlegetett városban. Ha Ti is jártatok már úgy, hogy egy-egy ott töltött nap után hiányérzettel mentetek haza este – hiszen milyen jó lett volna még egy kicsit maradni, és másnap folytatni a város felfedezését – akkor mindenképp olvassatok tovább.
Vácból egy nap bizony nem elég, pláne ha egy olyan szálláshelyen tölthetitek az estét, mint a Lujza & Koriander!

Nemrég lehetőségünk adódott ismét több napot eltölteni a városban, a szállásunkat pedig egy hangulatos Duna-parti vendégház, a Lujza & Koriander biztosította. A tulajdonosok úgy álmodták meg a helyet, hogy a kapun belépve olyan érzés fogja el az ide érkező vendéget, mintha egy kis mesevilág küszöbén lépne át, ahol az ember kint tudja hagyni az összes problémáját és egy nyugodt környezetben kapcsolódjon újra önmagával, vagy épp a szerelmével, családjával, barátaival. Ők azt mondják erre, hogy ez persze kis költői túlzás, de biztosan állíthatjuk, hogy egyáltalán nem az.

LUJZA & KORIANDER – NADE HONNAN ERED A NÉV?

Már a sztori is kedves és meseszerűen kacifántos, ami a kis családi vendégház és kávézó neve mögött van. Röviden talán nem is lehet elmesélni. Mikor Levit, az egyik tulajdonost megkértük erre, inkább mi is leültünk és úgy hallgattuk. Látszik, hogy szívük, lelkük benne van. Most elmeséljük Nektek is.

„Családilag elkezdtük bedobálni az ötleteket. Mindenki írt 5-8 nevet. Mondanom sem kell, hogy nem találtunk az így keletkezett listából egyet sem, ami mindenkinek megfelelő lett volna. De végül is lett egy 3-as közös metszet. Ebben a koriander már benne volt, ugyanis ez Dorka kedvenc fűszere, konyhánk egyik elengedhetetlen eleme. Azonban önmagában kizártuk, hiszen néhány embert annyira irritál ez a fűszer, hogy már a név hallatán is rosszul lesznek. És hát ilyen nevet nem adsz egy háznak.

Lujza & Koriander
Fotó: lujzaeskoriander.hu

Végül 2020 januárjában elmentünk Dorkával egy elvonulásra főzni, és az elvonuló központ tulajdonosával átbeszéltük az elakadásunkat. Ezután ő félrevonult 1 órára, netezgetett, gondolkodott, visszajött, majd azt mondta, ő úgy érzi, hogy ez egy Lujza. Nagyon megtetszett a név, mert benne van minden, amit szerettünk volna, ráadásul húgomat édesanyám egész gyerekkorában Lujzának hívta, így átvitt értelemben benne van a húgom is a névben, aki az egyik pillére ennek a háznak. (Ribizli Édesműhely – a szerk.) Így öltött formát szép lassan, kb. 5 hónap alatt ez a mesecím-szerű név, ahol, ha röviden össze szeretném foglalni, Heni, a húgom = Lujza, Dorka, a feleségem = Koriander, és én, aki őket összeköti = &” (Levi, Lujza & Koriander)

LAGOM – AVAGY PONT ÚGY JÓ, AHOGY VAN

(A svéd Lagom irányelv jelentése: se nem sok, se nem kevés, pont, úgy jó, ahogy van)

A vendégház letisztult világa, a kávézó tökéletesen megálmodott fogásai és desszertjei hihetetlen harmóniában állnak össze valami olyan megfoghatatlan hangulattá, amit egyszerűen ki kell próbálni. Többször.

A szobák tágasak és világosak, az ágyak kényelmesek, a berendezés praktikus, a kis erkélyek romantikusak. Semmi sem sok vagy éppen kevés. Jó itt lenni. Reggelire mi hagyományos ételeket választottunk, mint a bundáskenyér és omlett, de mikor az első falatnál összenéztünk, egyszerre mondtuk mindketten, hogy ez bizony életünk villásreggelije. A minőségi alapanyagok és az a kis „Lujzás” csavar egyszerűen mindent visz.

HASZNOS INFORMÁCIÓK A SZÁLLÁSRÓL

  • 8, többségében Dunára néző, erkélyes design szoba
  • finn szauna és lounge terasz a zárt belső kertben
  • isteni brunch reggeli és ebéd lehetőség helyben, friss, szezonális alapanyagokból, évszakonként megújuló menüvel, vegán, glutén-, cukor- és laktózmentes opciókkal
  • a Ribizli Édesműhely helyben készült, mennyei desszertjei
  • Specialty kávék, melyek világába Titeket is boldogan elkalauzolnak
  • korlátlan Wi-fi és Netflix
  • zárt parkoló a belső udvaron, ezen felül ingyenes parkolás az utcán is
  • SZÉP kártya elfogadóhely
Lujza & Koriander
Fotó: lujzaeskoriander.hu

LÁTNIVALÓK A LUJZA & KORIANDER KÖRNYÉKÉN

Vác látnivalóiról már hihetetlen mennyiségű cikket írtunk Nektek korábban, persze azért felsorolunk most is néhányat, melyeket biztosan imádni fogtok, ráadásul még messzire sem kell mennetek értük. Kezdjük is rögtön a csodás Duna-parttal, ahová akár papucsban is átsétálhattok a szobátokból, hiszen 2 perces sétára található a hoteltől.

Amennyiben gyerekekkel érkeztek, egy szuper kis zárt játszótér is van a közelben, amit szerintünk ne hagyjatok ki, hogy a kicsik is maradéktalanul elégedettek legyenek. Ezen kívül érdemes lehet még bringát hozni/bérelni a városban, így könnyen el tudtok jutni például a váci Ligetbe, ahol megnézhetitek a Hétkápolna épületegyüttesét, a Ligeti-tavat vagy akár az Ártéri-tanösvényt. Még több váci látnivalóért kattintsatok IDE.

Nem is szaporítjuk tovább a szót, a Lujza & Koriander egész egyszerűen Vác legmenőbb szálláshelye és reggelizője. Biztosak vagyunk benne, hogy Nektek is azonnal belopja majd magát a szívetekbe!

Megosztás: