Duna-parti élmények! Ha a Duna mesélni tudna…
Ha a Duna mesélni tudna, annyi történetet mondhatna el, hogy több könyvet megtölthetnénk vele…
Vajon hányan ülnek le a partjára, ha szomorúak, ha vidámak, ha boldogok, ha egy kis magányra vágynak, vagy ha át kell gondolniuk az életüket? Hányan várnak választ a kérdéseikre, miközben a hullámokat bámulják?
Tartalomjegyzék:
Duna-parti élmények
A Duna illata
Szeretem a Duna illatát, mert semmivel sem lehet összehasonlítani. Ha megérzem, tudom, hogy hazaértem, tudom, hogy itthon vagyok. Egészen apró koromban is fürödtem már a Dunában, élveztem a sodrását, a talpam alatt finoman pergő homok puhaságát, és boldog voltam, ha kagylókat gyűjtögethettem a kavicsok közül. Ha a folyóparton voltam, soha nem volt hiányérzetem, megnyugtató volt a víz hangja, még a babáimat sem hiányoltam.
Az első randi
Itt randiztam először, amikor 11 évesen egy falubeli fiú meghívott a strandon egy Kaktusz jégkrémre. Nagyon zavarban voltam, hiszen az amúgy igen beszédes természetem cserbenhagyott, és egész végig kukán ültünk egymás mellett, amíg elnyalogattuk a jégkrémet. Ma már csak nevetek rajta, de akkor halálosan komolyan vettem, és nagyon szégyelltem magam. Mikor a srác visszament a szüleihez a plédre, csak bámultam magam elé és rugdostam a homokot dühömben.
Duna-parti esték
Néhány évvel később, a nyári szünetekben a barátaimmal minden este lejártunk a helyi büfébe, ami lent volt a parton. Bolondoztunk, és olyan tipikusan „kamasz témákat” boncolgattunk, mint a hétvégi bulik, a srácok, és a legújabb pletykák. Később a Duna partján volt az első vakrandim is, emlékszem, akkor már voltak mobiltelefonok, így anyukámmal összebeszéltünk, és a randi elején felhívott egy kifogással, hogy felmérje, ki kell-e mentenie vagy sem. A sráccal végig a vízparton sétáltunk és nagyon jót beszélgettünk. Kiderült, hogy neki is volt mentőöve, ha esetleg én lennék borzalmas vakrandi alany. Örök emlék marad, hogy milyen jót nevettünk magunkon.
Tanulás a patak partján
Érettségi előtt sokszor tanultam fent Visegrádon a nagyszüleimnél, emlékszem, gyakran besokalltam a szóbeli vizsgatételek ismételgetése közben. A nagymamám tanácsára számtalanszor lesétáltam a patakpartra a papírjaimmal, és amikor egy-egy tananyag feldühített, hajót hajtogattam belőle, és vízre engedtem, hogy a Dunáig ússzon, messze tőlem. A nagymamám néha lesétált hozzám, hogy elterelje a gondolataimat, és ilyenkor hosszú órákon át beszélgettünk mindenről, ami velem történt akkoriban, és mama gyerekkoráról, ami mindig lekötötte a figyelmemet és elröpített egy másik, sokkal titokzatosabb világba.
Kutyás örömök
Mióta a párommal saját kutyáink vannak, nagy örömet okoz számunkra, ha sétálhatunk egyet velük a Római parton, és miközben mi az álmainkat osztjuk meg egymással, ők vígan tipegnek a vízben. Remek dolog a Duna mellett üldögélni, és a közös jövőnkről beszélgetni, főleg, mert a Dunakanyarban nőttünk föl mindketten. Ha pedig van egy kevés szabad időm, szeretek lemenni a vízhez, és elmerülni egy jó könyvben. Közben figyelem a szállodahajók fedélzetén közlekedő utasokat, és azt találgatom, vajon milyen nemzetiségűek, és miért pont a Dunán hajóznak.
Nézem a fiatal párokat, akik kézen fogva sétálnak a Margitsziget felé, és megfigyelem a kutyáját sétáltató papot, akinek ez a kedvenc útvonala. Egy csapat kamasz egymást ugratja a Batthyány téren, miközben a turisták megörökítik a Parlamentet, az előtte folydogáló jéghideg vízzel. Reggelenként a villamosmegállóban gyakran azt figyelem, hogyan csónakáznak a madarak egy korhadt faágon, és élvezik a megnyugtató ringatózást.
A Duna eközben halkan és nyugodtan csordogál. Meghallgatja minden gondolatunkat, megjegyzi az arcunkat, figyeli a körülötte élő embereket, és megtartja magának a történeteiket. Örök élmény mindannyiuknak a Duna jelenléte, ami számomra is megőrizte az életem fontos és vidám stációit (és eláztatta, majd elsüllyesztette a második világháborús történelem érettségi tételeim kishajó változatát is).
Ha a Duna mesélni tudna, ezer történetet mondana el. Vajon rólad mit mesélne?
