A Coca-Cola is bekacsint a Dunakanyarba, hiszen a vízminőség a tét!
Na jó, nem csak bekacsint, támogatásával egy fontos ügy mellé áll, mi pedig örülünk, hiszen a vízminőség a tét!
A napokban, tudjátok, amikor még valóban nyári időnk volt, kilátogattunk a Dunabogdányi strandra pancsolni. Több ismerős is furcsán / kérdőn tekintett ránk mikor az élményeket ecseteltük, hogy
dehát a Duna koszos, nem egészséges benne fürödni stb. stb.
Mi a Duna mellett éltünk világ életünkben, és tisztában voltunk azzal hogy korábban valóban akadt probléma a vízminőséggel, ennek ellenére természetesen belementünk…
A Dunakanyar egyik legjobb, leghangulatosabb strandja egyébként a Dunabogdányi, mindenkinek csak ajánlani tudjuk!
Tartalomjegyzék:
A vízminőség pedig kiváló!
De térjünk a lényegre: azért motoszkált a fejünkben ez a vízminőséggel kapcsolatos kérdés, de sors rendezte a sorokat helyettünk, és elsőkézből kaptunk infókat az ÁNTSZ közegészségügyi felügyelőjétől.
Itt szó szerint idézném a sajtóközleményt:
Egységes vízminőség-ellenőrzés indul a Dunakanyar környékén fekvő hét településen, Szentendrén, Dunabogdánynál, Kisorosziban, Leányfalun, Pócsmegyeren, Szigetmonostoron és Tahitótfalun – erről írt alá együttműködési megállapodást a Coca-Cola Magyarország és a hét érintett, folyó menti település vezetése. A mintaprojektben résztvevők a Dunakanyar menti strandok vízminőségének folyamatos ellenőrzését, megőrzését és védelmét tűzték ki célul, ezzel segítve a lassan újjáéledő Duna menti strandok fejlődését.
A Dunakanyarban évek óta jónak számít a vízminőség a rendelkezésre álló adatok szerint, az érintett strandszakaszok pedig fürdőzésre teljes mértékben alkalmasak
– mondta el Magai Józsefné, az ÁNTSZ közegészségügyi felügyelője. A kiemelt üdülőkörzetben fekvő strandokon egyaránt jó eredményeket mért az ÁNTSZ az első, májusi próbaméréseknél, ami a nyár elején újabb jó hír a fürdőzni vágyóknak, a hazai szabadvízi fürdőhelyek többségénél (80 százalékánál) kimutatott jó, vagy kiváló vízminőség-mérési adatok után.
Tehát mint olvasható, nem más mint a Coca-Cola támogatja a vízminőség-ellenőrzéseket. Ezért külön köszönet!
Bízunk benne, hogy mindenkit sikerült megnyugtatnunk, és sokatok fel fogja keresni a Dunakanyar szabadstrandjait, amint megérkezik a jóidő!
A Dunakanyarban évek óta jónak számít a vízminőség a rendelkezésre álló adatok szerint, az érintett strandszakaszok pedig fürdőzésre teljes mértékben alkalmasak
Jó strandolást kívánunk!