Blog

Szentendrei Ister Napok

Ister Napok 2018 – A szentendrei Duna-part nagy dobása

Javában tombol a nyár, Szentendre pedig egy újabb fergeteges fesztivállal készül belopni magát a szívünkbe! A helyi hagyományokra és népzenére épülő Szentendrei Ister Napok számos programmal várnak benneteket, töltsétek velünk a Duna ünnepét a szentendrei Duna-parton július 21. és 22.-én!

Liliputi 2019.okt
Hirdetés

Megint Szentendre felé vesszük az irányt, hogy részt vegyünk egy parádés szabadtéri fesztiválon, amit már hetek óta türelmetlenül várunk. A Pestisűző Fesztivál előtt már felmerült bennünk a gondolat, hogy lassan felállíthatnánk egy sátrat a Duna-parton, hogy a nyár végéig Szentendrén kempingezzünk, így nem maradnánk le egyetlen remek programról sem. Ugye nektek is megfordult már a fejetekben valami hasonlóan kreatív ötlet?

Gyertek velünk az Ister Napokra, és vessétek bele magatokat a forró nyári pörgésbe!

Szentendrei Ister Napok

Szentendrei Ister Napok

A Szentendrei Ister Napok hangulata

A Szentendrei Ister Napok több mint egy évtizedes múltra tekint vissza, az elmúlt évekhez hasonlóan izgalmas és népszerű programokkal csalogatja a helyi lakosokat, és a városba érkező látogatókat. Szegedről indulva Sopronon át Nyíregyházáig szeretnénk reptetni a fesztivál hírét, hogy minél többen megismerhessék a Duna ünnepének mesés hangulatát!

Kézműves programok, koncertek, gyertyaúsztatás, táncház és csónakázás is szerepel a kínálatban, ezért még véletlenül se felejtsétek el, hogy a Duna ünnepe ezen a hétvégén tárt karokkal vár Szentendrén!

Mit jelent az Ister szó?

A Duna neve az ókorban Ister volt, innen kapta a nevét a Szentendrei Ister Napok – a Duna ünnepe!

Nézzük a programokat!

A programsorozat július 21.-én 10 órakor kezdődik, Ister Királynő fogadásával és köszöntésével. Az ünnepi felvonulás a Lázár cár térről indul, ha tehetitek, feltétlenül vegyetek részt rajta, ahogyan a többi délelőtti programon is! A gyerekek a Nagyszínpad előtt krétával rajzolhatnak az aszfaltra, a Dunaparti Művelődési Ház udvarán pedig üzenettutaj és gyertyahajó díszítés lesz a Vadkacsa Egyesület közreműködésével.

Szentendrei Ister Napok13:30-kor a Hórihorgas Hujákolók gólyalábaznak majd a belvárosban, hogy a gyerekeket a Perpatvar című gólyalábas és óriásbábos parasztkomédiára csalogassák. A délután folyamán a Nagyszínpadon fellép a G.A.M. GANG, a Zuboly, és a Muzsikás is, a Fanari zenekar kíséretével pedig görög táncház is lesz. 22 órakor meghallgathatjátok a Guča Partyzans Brass Band koncertjét!

A várva várt gyertyaúsztatás a Duna-parton este fél tízkor kezdődik, azt tanácsoljuk nektek, hogy hozzátok magatokkal a gyerekeket is, hogy ők is megcsodálhassák a dunai panorámát az éjszaka sötétjében, rengeteg úszó gyertya kíséretében! Ez a programpont minden évben fantasztikus látvány, a szépsége semmi máshoz nem fogható!

Szentendrei Ister NapokJúlius 22.-én, vasárnap a Dunaparti Művelődési Ház udvarán megnézhetitek a Hórihorgas Hujákolók előadásában a Sárkányármány című gólyalábas és óriásbábos parasztkomédiát, amit a gyermekeknek, és a felnőtteknek is szeretettel ajánlunk. 11 órakor Kyrú közreműködésével kézműves foglalkozás kezdődik.

Délutáni koncertek

A délután folyamán a Nagyszínpadon fellép majd a Dalabåi, Herczku Ágnes és Nikola Parov Quartet, a Vujicsics Együttes és a ViGaD Trió. A nap táncházzal zárul, közreműködik a Vujicsics Együttes.

Mindkét napon lesznek társprogramok is, a Dunaparti Művelődési Ház udvarán kézműves foglalkozások lesznek, a Duna korzónál ingyenes kipróbálhatjátok a csónakázást a Riverside (Úszómű) kikötőben, a Lázár cár téren pedig felkereshetitek a népi játszóházat, és részt vehettek Az Egészséges Városért Közalapítvány programjain is.

A Szentendrei Ister Napok ingyenesen látogatható, bővebb információhoz a rendezvény honlapján és Facebook oldalán juthattok!

Töltsétek ezt a hétvégét is a Dunakanyarban, barangoljátok be Szentendre szűk, macskaköves kis utcáit. Fedezzétek fel a legjobb fagyizókat, és hívjátok el a barátaitokat az Ister Napok hagyományőrző, nyári programjaira. Miért ne ragaszkodnátok a Duna-parthoz, ha ráadásul fantasztikus gasztronómiai élvezetekben is részetek lehet?

Fotók: Deim Balázs

Témába vág

Kihagyhatatlan őszi programok a Skanzenben Éppen hogy csak hazaérkeztünk a Skanzenből, máris érdemes lesz ismét nyakunkba venni a Sztaravoda-völgyet, ugyanis az őszi programok a Skanzenben ren...
Töretlen a bájos PirosLábos Fesztivál népszerűsége Azzal kapcsolatban egy szemernyit sem kételkedtünk, hogy a szigetmonostori PirosLábos Fesztivál 2019-ben is hatalmas népszerűségnek örvend majd. Amik...
7+1 októberi program a Dunakanyarban Sport-, és gyermekprogramok, fesztiválok, gasztronómiai rendezvények, és fantasztikus koncertek várnak benneteket ősszel is a térségben. Október első...
Fantasztikus hír! Megalakult a Pilisi Sziklák Natúrpark A napokban figyeltünk fel a hírre, hogy megalakult a Pilisi Sziklák Natúrpark. Magyarország 15. Natúrparkjának alapítói Piliscsaba, Piliscsév, Piliss...
PirosLábos Fesztivál 2019 – Programok és élmények A Dunakanyar legbájosabb fesztiválja egyértelműen a Szigetmonostoron megrendezett PirosLábos Fesztivál, és nem csak a hihetetlenül rafináltan kiválas...
Hétvégén indul a Szentendrei Jazz- és Bornapok Végre ismét elérkezett az ideje annak, hogy egy pohár finom bor társaságában élvezzük a jazz lágy dallamait, miközben a bámulatos Szentendre lát vend...
TOP7 bámulatos szállás Visegrád szívében Visegrád az egyik legszebb település a Dunakanyarban. A város egyaránt népszerű a panoráma, a sportok, a gasztronómiai élvezetek, és a kikapcsolódás s...
Bringatúrák a Skanzenben – Ne hagyd ki! Biztosan nem árulunk el nagy titkot, ha azt mondjuk, hogy az októberi hétvégékre is izgalmas programokkal készül a szentendrei Skanzen. Szívesen felf...
Lupa Beach – “A Dunakanyar új színfoltja” Egy hosszú, forró nyár után örömmel emlékezünk vissza a legjobb strandos élményekre, a hűsítő üdítőkre, és arra számos felhőtlen pillanatra, amikor v...
Országos Szenior Örömtánc Találkozó Szigetmonostoron 2019. szeptember 14-én, immáron harmadik alkalommal kerül megrendezésre a Szigetmonostor Faluházban az Országos Szenior Örömtánc Találkozó. A ren...