Blog

kilátó a Dunakanyarban

5 szédületesen jó kilátó a Dunakanyarban

Imádjátok a Dunakanyarról készült panorámafotókat, és nektek is kedvetek lenne bejárni a térség legszebb helyeit? Kapjátok elő a hátizsákot, a térképet és a túrabakancsot, és irány a friss levegő! Megmutatjuk, melyik az az 5 kilátó a Dunakanyarban, amit feltétlenül látnotok kell!

Mit tegyetek a hátizsákotokba?

Nem árt, ha van nálatok elemlámpa, távcső, iránytű, víz, és szendvics. Ha extrákat is vinnétek, legyen a hátizsákban fásli, ha kisebb sérülést szenvednétek túrázás közben, egy bicska pedig jól fog jönni a kirándulós feelinghez!

Csóványosi kilátó

5 csodás kilátó a Dunakanyarban

Csóványosi-kilátó

Ha a Börzsöny legmagasabb csúcsát szeretnétek meghódítani, akkor jó úton jártok. A Csóványosi-kilátó egy olyan kilátó a Dunakanyarban, ami annak idején még más célból épült, mára azonban az egyik leglátogatottabb túracélpont. 1978-ban egy 22,6 m magas geodéziai mérőtornyot építettek ide betonból, és ha jártak is erre kirándulók, igen küzdelmes úton juthattak fel a tetejére. 2013 őszén az Ipoly Erdő Zrt. a toronyból kilátót kezdett építeni, így a torony vörösfenyő borítást, és biztonságos lépcsőket kapott.

Készüljetek fel rá, hogyha ide kirándultok, akkor egy 938 méter magasan elhelyezkedő épület vár benneteket, aminek a legfelső teraszához 133 lépcsőfokon kell felkapaszkodnotok. Nehéz és fárasztó az út, de higgyétek el, megéri, mert a tetőről még a Magas-Tátrát is láthatjátok.

Merre találjátok? Több turistaút közül választhattok, ha ehhez a kilátóhoz mennétek. Az Országos Kéktúra kék sáv jelzését érdemes követni, de mindenképpen vigyetek magatokkal térképet, hogy biztosak legyetek abban, hogy jó irányban haladtok a cél felé! Ha tehetitek, használjátok ki azt a szuper lehetőséget, hogy Királyrétre elutaztok erdei vasúttal Kismarosról, és hagyjátok otthon az autókat. A királyréti központi parkolóból indul a kilátóhoz vezető út, ami nagyjából 10 km és 3 óra. Nagyobb gyerekeket érdemes csak magatokkal vinni, a piciket hagyjátok otthon, mert az út elég rázós, és a 783 méteres szintkülönbség miatt igencsak meg fog dolgoztatni mindenkit.

Boldog Özséb-kilátó Pilisszentkereszt

Boldog özséb-kilátó

Ha már a legmagasabb pontokról beszéltünk, akkor a Csóványos után muszáj megmásznotok a 756 méter magas Pilis-tetőt is. Itt találjátok ugyanis a 17 méter magas Boldog Özséb-kilátót, amely a Csóványosi-kilátóhoz hasonlóan szintén egy geodéziai torony volt korábban, és ma ez az egyik legszuperebb kilátó a Dunakanyarban.



A kilátó tetejére egy fából készült lépcsősor vezet, és remek hír, hogy a lépcsőfellépőt és a járófelületet is csúszásmentesen alakították ki. A tetőről a Vörösvári-medencét és a Budai-hegységet is láthatjátok, ezért ha ránk hallgattok, visztek magatokkal a túrára fényképezőgépet is. A kilátó közelében található kolostorromokat és barlangokat feltétlenül nézzétek meg, és ha elég kitartóak vagytok, akkor a Zsivány-sziklákat, és a Pilisszentkereszti szurdokot is felkeresitek.

Merre találjátok? A kilátóhoz kizárólag gyalog juthattok el, ha követitek a turistajelzéseket. A Két-bükkfa-nyeregtől a Z+, Z, ZΔ turista útvonalon; míg Pilisszentkereszt, illetve Pilisszántó felől a P, Z, ZΔ turista útvonalon közelíthetitek meg. Mindhárom helyen van buszmegálló és parkoló is.

Rezső-kilátó

Rezső-kilátó

A Rezső-kilátó Tirts Rezsőnek állít emléket, és ha ide kirándultok, akkor feltétlenül tudnotok kell, hogy akár babakocsival is nekivághattok az útnak. A kilátóhoz egy panorámatáblát helyeztek el, hogy egy kis nyomozást végezhessetek, és beazonosíthassátok a közelben fekvő településeket és hegyeket.

Mit láthattok innen?

Ha Dömös felé néztek, akkor a Rám-hegy, a Vadálló-kövek, a Prédikálószék és a Dunakanyar látható, a Duna túlsó oldalán pedig a Szent Mihály-hegyet, a Csóványost és a Nagy-Hideg-hegyet is látni lehet.

Ha elfáradtatok a túra közben, akkor megpihenhettek a kilátó környékén elhelyezett padokon és asztaloknál. Fel lett újítva a támfal és a védőkorlát is, és mivel babakocsival is feljuthattok ide, ezért fontos, hogy tudjátok, hogy kerekesszékkel is nyugodtan neki lehet vágni az útnak.

Merre találjátok? Kocsival Pomázon vagy Pilisszentkereszten át juthattok Dobogókőig, Esztergom felől pedig Pilisszentlélek felől közelíthetitek meg egy hegyi úton. Szívesebben buszoznátok? Pomázról indul közvetlen dobogókői járat is. Gyalog a kilátóig a kék körút jel vezet, ezt kell majd figyelnetek.

Julianus-kilátó

Julianus-kilátó

A kilátó Julianus barátról kapta a nevét, és bár 1938-ban épült, csak 1939. május 14-én avatták fel. Mit kell tudnotok róla, mielőtt útnak indultok? Maga a torony 15 méter magas, és tulajdonképpen télen-nyáron látogatható, megfelelő útviszonyok mellett. Körülbelül 4 km-es túra Zebegénytől, vagyis elég kirándulóbarát, bátor és kitartó gyerekekkel is megmászhatjátok. A Hegyestető 482 méter magas csúcsán áll, és a Dunára, illetve a Börzsönyre is csodás kilátás nyílik innen.

Felújították a kerengőt, és mivel a lépcsők, a külső homlokzat és a belső részek is teljesen fel lettek újítva, ezért a torony biztonságosan látogatható annak ellenére, hogy elég idős. Ez tipikusan egy olyan kilátó a Dunakanyarban, ami nemcsak hihetetlen népszerű kirándulóhely, de bástyához hasonlító megjelenésével a visegrádi Fellegvárnak és a Salamon-toronynak tiszteleg. A lábánál álló padoknál és asztaloknál jóleső érzés lesz befalni az uzsonnátokat!

Merre találjátok? A közepesen nehéz túra Nagymarosról és Zebegényből egyaránt 4 km, csak előbbiről a kék, míg utóbbiról a sárga jelzéseket követve juthattok el a célig. A táv ugyan csak 4 km, de ez elég csalóka, készüljetek fel arra, hogy órákat fogtok gyalogolni.

Prédikálószék-kilátó

Végül, de nem utolsó sorban elérkeztünk a Prédikálószékhez, ami a maga 639 méteres magasságával a Visegrádi-hegység harmadik legmagasabb pontja. Nyilvánvalóan sok fotót láttatok már, ami innen készült, ezért valószínűleg egyet fogtok velünk érteni abban, hogy innen látható a Dunakanyar legszebb panorámáját. A Börzsöny és a Naszály képével nem lehet betelni, és boldogan integethettek Visegrád, Zebegény és Nagymaros mellett a Dunán csordogáló hajóknak is.

Prédikálószék – ez a legkönnyebb túraútvonal a kilátóig

A Prédikálószék-kilátót nagyjából 2 órányi gyalogútra találjátok a legközelebbi településtől, ennek ellenére a 12 méter magas kilátó lépcsőit tízezrek másszák meg a legnagyobb örömmel.

Őszi kampány Roadblock 2024
Hirdetés

Jó tanács!

Mivel a Prédikálószéken webkamera és meteorológiai állomás is működik, ezért a túrák előtt mindenképpen keressetek rá, hogy mennyire megfelelőek egy ilyen kiránduláshoz az útviszonyok!

Merre találjátok? Dömös központjából érdemes indulni a Szentfa kápolnához és forráshoz,  innen indul a piros háromszög jelzésű turistaút. A Vadálló-kövekig lehet, hogy kínkeservesen juttok majd el, de miután elértétek az utolsó alakzatot, már fellélegezve, egy enyhe emelkedőn érhettek fel a csúcsra. Ide kattintva részletesebb útvonalat találtok.

Prédikálószék

Kedvet kaptatok a túrázáshoz? Tudjátok, melyik számotokra a legszimpatikusabb kilátó a Dunakanyarban? A térség minden évszakban gyönyörű, ezért nincs kifogás, fedezzétek fel a legjobb helyeket!

Prédikálószék videó: szkladee

Julianus-kilátó: Szabolcs Kőszegi

Megosztás: