Blog

Dunakanyar Fesztivál 2020

Augusztus 8-án indul a Dunakanyar Fesztivál

Pazar látvány, zene és családi programok – ezekkel várja látogatóit a Dunakanyar Fesztivál 2020-ban!

Őszi kampány Roadblock 2024
Hirdetés

Nappali, család- és kutyabarát, zenés rendezvényként indult útjára még 2016-ban a budapesti bázisú, de országszerte ismert BeMassive csapat által életre hívott program, mely hazánk egyik legszebb térségében, a Dunakanyar több pontján biztosít kikapcsolódás központú programot.

Már első alkalommal érezhető volt, hogy nagy szükség van ilyen programra a környékbelieknek, illetve a Budapesten és környékén élőknek, hogy visszataláljanak a szabadba, egy-egy közösen eltöltött délután során.

2016 után nem volt megállás, tavaly már 5 esemény is a csapat szervezésében került megvalósításra, így Szentendre, Dunakeszi, Kisoroszi, Visegrád és Pilismarót városaiba látogattak el sokan, hogy lazítsanak egyet.

Dunakanyar Fesztivál 2020

„Amit el szeretnénk érni, hogy létrejöjjenek igazi közösségi, szabadtéri programok”

– írják a szervezők, így a közös, hangulatos együttléten túl a cél egyértelműen a Dunakanyar megismerése, ezért a programban történelmi séta, térképes kincskeresés, vezetett túra a Julianus-kilátóhoz, de a Dunakanyar fotózás a Prédikálószék magaslatából is helyet kapott.

A Dunakanyar Fesztivál programjai:

Természetesen a zenei program sem maradhat ki a Dunakanyar Fesztiválból, így a BeMassive Horizon Stage helyszínen a minőségi elektronikus zenét kedvelők találják meg a nekik való programot, melyre a korlátozott férőhely miatt belépőt szükséges váltanunk.

A Dunakanyar Fesztivál teljesen öko-barát programként kerül megrendezésre, melyre nem csak a kedvenceinket vihetjük magunkkal, hanem a szervezők arra is kérnek minket, hogy lehetőség szerint érkezzünk vonattal, biciklivel.

Kevés fesztiválon vehetünk részt idén nyáron, de mind közül kimagaslik adottságai miatt a Dunakanyar feszt, melyről bővebb információt az eseménynél találunk.

Előzetes videó:

Megosztás: