Blog

korcsolyapálya a Dunakanyarban

5+1 szédületes korcsolyapálya a Dunakanyarban

Jaj, de régen vártuk már, hogy egy jót korizzunk a Dunakanyarban! Most végre itt az idő, nincs több kifogás, nem számoljuk vissza a napokat. Eljött a végtelen csúszkálások és esések ideje, most megcsillogtathatjátok a tehetségeteket a jégen. Mutatjuk, melyik lesz idén az 5+1 legjobb korcsolyapálya a Dunakanyarban!

Ha gondolkodóba estetek, hogy honnan is szerezhetnétek a méretetekben korcsolyát, eláruljuk, hogy a legtöbb korcsolyapálya mellett tudtok bérelni magatoknak. Jó eséllyel a méretetekben. Ám ha hatalmas virtuózok vagytok, jobb, ha vásároltok magatoknak sajátot. Így csak bele kell tenni a hátizsákba, vagy ki sem kell venni a kocsi csomagtartójából. Induljon a szórakozás!

Korcsolyapálya a Dunakanyarban

5+1 korcsolyapálya a Dunakanyarban

Emlékszem rá, hogy régen, amikor még nem volt a közelünkben korcsolyapálya, alig vártuk, hogy befagyjon a Duna vize, és korizhassunk rajta. Persze csak ritkán volt rá példa, mert ehhez nagyon biztonságosnak kell lennie a jégnek, de egyszer-egyszer mégis adódott ilyen alkalom.

Szerencsére azonban most már nem kell ezzel küzdenetek, hiszen van olyan korcsolyapálya a Dunakanyarban, ahova – kis túlzással – bármikor mehettek csúszkálni. Nézzük, merre induljatok!

Korcsolyapálya

1. Visegrádi Jégpálya

Visegrád télen-nyáron tartogat meglepetéseket, most éppen a korcsolyapályába szerettünk bele Lepencevölgyben. A 450 nm-es pályát jégkorong palánk veszi körül, hiszen jégkorongozásra is lehetőség van a korizás mellett. A mellette lévő 300 nm-es rendezvénysátorban korcsolyázás előtt és után is melegedhettek egy kicsit, a büfé forralt borral, forró teával és pogácsával vár benneteket.

Nyitva tartás:

Hétfőtől csütörtökig: 09:00-19:00

Péntektől vasárnapig: 09:00-21:00



A parkolás kényelmesen megoldható a 220 férőhelyes parkolóban. A gyerek belépő 800 Ft/óra, a felnőtt 1000 Ft/óra, az olasz korcsolyák bérleti díja 600 Ft, és jó hír, hogy 26-48-es méretig választhattok. Sőt, akár vásárolhattok is használt, vagy új korcsolyát. A helyszínen élezésre is van lehetőség, a tanulást pedig pingvinek segítik!

A nyitás várhatóan december második hétvégéjén várható, a korcsolyapálya márciusig vár benneteket!

Hol találjátok? 2025 Visegrád Lepencevölgy, 11-es főút, 45-ös km kő

Visegrádi korcsolyapálya

Visegrádi korcsolyapálya

2. Nagymarosi korcsolyapálya

December 6-án 18 órakor nyitja meg kapuit a nagymarosi korcsolyapálya, amely a Duna-parton várja szeretettel azokat, akik szívesen koriznának egyet a városban. A jégpályáról korizás közben csodás panoráma nyílik a Fellegvárra és a Salamon-toronyra.

A 10×20 méteres pályát 2020. február 2-ig lehet majd használni, nagymarosi lakcím kártyával 500 Ft, mindenki másnak egységesen 1000 forintért. A korcsolyabérlés díja 500 Ft.

Nyitva tartás:

Hétköznap: 14-21 óráig, előtte az iskolások használják a pályát

Hétvégén: 8-21 óráig

Hol találjátok? Nagymaros, Duna-part

Hirdetés

3. Postáslidó Sportcentrum Szentendre

A 400 nm-es nyitott jégpályán bátran korcsolyázhattok Szentendre legszebb részén, minden korosztálynak szeretettel ajánljuk!

A pályán felnőtteket és gyerekeket is oktatnak, a felnőtteket egyéni formában míg a gyerekek csoportosan is tanulhatnak. Ne ijedjetek meg, ha nem vagytok nagy korcsolya virtuózok, egy jó oktató segítségével könnyedén elsajátíthatjátok a mozdulatokat, és megtanultok „fékezni” és esni is. Innentől pedig már csak suhanni kell a jégen.

A pálya mellett megoldható a parkolás, ráadásul ingyenes is, ha pedig gyalogosan/tömegközlekedéssel érkeztek, a HÉV végállomásától pillanatok alatt a pályához érhettek. A korcsolyapálya december második hétvégéjén nyit, és várhatóan február közepéig lehet majd használni. Büfé van, itt egy picit megmelegedhettek majd a korcsolyázás után.

Nyitva tartás és árak:

Hétköznap: 08:00-20:00-ig, 14-20 óráig a gyerek belépő 800 Ft/2 óra, a felnőtt belépő 1000 Ft/2 óra

Hétvégén: 09:00-20:00-ig, a gyerek belépő 1000 Ft/2 óra, a felnőtt belépő 1200 Ft/2 óra

A korcsolyabérlés 800 Ft, 25-46-os lábra kölcsönözhettek korcsolyát.

Hol találjátok? 2000 Szentendre, Postás strand, Duna korzó

Szentendre korcsolyapálya

Szentendrei korcsolyapálya

4. Vác, Jégterasz

A váci főtéren november 30-án nyitott meg a Váci Jégterasz, és 2020. január 31-ig vár benneteket. A Jégterasznál korcsolyabérlésre is van lehetőség, az adventi vásár ideje alatt az árusoknál meg is melegedhettek egy kiadós korizás után (forralt bor, forró tea mindenképpen lesz!). Feltétlenül próbáljátok ki, remek élmény lesz!

Jégterasz nyitva tartás:
Hétfőtől péntekig: 15:00-20:00-ig
Szombat és vasárnap: 09:00-14:00-ig és 15:00-20:00-ig

Ünnepi nyitva tartás: dec. 24.: 09:00-14:00, dec. 25. 14:00-21:00, dec. 26-30.: 09:00-14:00 és 15:00-21:00, dec. 31.: 09:00-14:00 és jan. 1.: 14:00-21:00-ig

Jegyárak: 1000 Ft/ alkalom, váci lakosoknak 500 Ft

Hol találjátok? 2600 Vác, Március 15. tér

Vác korcsolyapálya

5. Dunakeszi Főtéri Korcsolyapálya

A részben fedett dunakeszi jégpálya a legnagyobb örömünkre 2020. február 2-ig várja azokat a bátor korisokat, akik szívesen suhannának egyet korcsolyával a lábukon. Ha nincs saját koritok, itt is tudtok bérelni!

Családoknak sok-sok gyerekkel, a téli sportok szerelmeseinek és természetesen azoknak a pároknak is szeretettel ajánljuk, akik randi helyszínt keresnek!

Nyitva tartás:

Hétköznap: 14:00-20:00

Hétvégén és tanítási szünetben: 10:00-21:00



Jegyárak:

  • 5 év alatti gyermekeknek ingyenes
  • Dunakeszi lakcímmel rendelkező lakosoknak 500 Ft.
  • nem Dunakeszi lakcímmel rendelkezőknek 1000 Ft.

Hol találjátok? 2120 Dunakeszi, Dózsa György tér

Dunakeszi korcsolyapálya

Dunakeszi korcsolyapálya (fotó: dunakeszipost.hu)

+1. Táti Jégsátor

Bár ha szigorúan vesszük, akkor már nem a Dunakanyarhoz tartozik Tát, ám ha Drégelypalánkról és Bánkról írtunk már nektek korábban, akkor talán most az egyszer elnézitek nekünk, hogy Táttal kapcsolatban is kivételt teszünk. Így ha Esztergomiak vagytok, vagy a környéken jártok, bátran látogassatok el a Táti Jégsátorhoz.

A jégpálya mérete 40 X 15 méter, és egy 6 méter magasságú sátor védi az időjárás viszontagságaitól. A pálya mellett korcsolyakölcsönzőt is találtok, ahol 26-tól 47-es méretig tudtok korit bérelni.

Nyitva tartás:

Szombaton 10:00-14:00-ig és 15:00-18:00-ig

Vasárnap, munkaszüneti- és ünnepnapokon: 10:00-14:00-ig és 15:00-18:00-ig

Bővebb információt a jegyárakról és a korcsolyabérlésről ide kattintva olvashattok.

Hol található? Esztergomtól 7 perc autóútra találjátok a Táti jégsátrat, Esztergom és Tát között a Duna-parton.

Táti korcsolyapálya

Táti korcsolyapálya

Ugye készen álltok egy kis korcsolyázásra? Akkor irány a kedvenc korcsolyapálya a Dunakanyarban, vigyétek magatokkal a család apraja-nagyját! Ez a tél nem múlhat el korcsolyázás nélkül!

Borítókép: pexels.com

Megosztás: