Beköltözik Török Ádám és a blues szombat este Horányba!
Tartalomjegyzék:
Ugye nem gondoltátok, hogy ez a szombat este úgy suhan el mellettetek, hogy Horányban még a fű sem nő? Ha ránk hallgattok, este 19 órától a Piac téren töltitek az estéteket, ugyanis egy fergeteges Jack cannon blues band és Török Ádám & Mini koncertre számíthattok!
Ha voltatok már a horányi Piac téren, akkor tudjátok, hogy hosszú évek óta ad helyet jobbnál jobb programoknak és koncerteknek. Most sem lesz ez másképp, hiszen rögtön két igen népszerű zenekarkoncertjén vehettek részt, méghozzá ingyen.
Jack cannon blues band
A külföldi bluesfesztiválok nagy kedvence, a Jack cannon blues band 19 órakor kezd el játszani, és azt mindenképpen tudnotok kell róluk, hogy 2008-ban megnyerték a legismertebb nemzetközi bluesversenyt, a Blues Aperitiv-et. Bíró Ádám, Gyergyádesz Péter, Zoltai György és Lakatos Attila neve Prágától Krakkóig minden blueskedvelő számára ismerős lehet, és hazai tehetségkutató versenyen is győzedelmeskedtek már. Most pedig a szigeten, és a környéken élő lakosokat szeretnék megörvendeztetni muzsikájukkal. Ugye ott lesztek?
Török Ádám&Mini
21 órától Török Ádám&Mini zenészei veszik birtokba a színpadot, akik régi és új szerzeményekkel is készülnek erre a szombat estére. Török Ádám neve biztosan ismerősen cseng számotokra, hiszen amellett, hogy rock-blues fuvolista, énekel, valamint dal-, és szövegíróként is hihetetlen művekkel ajándékozott meg bennünket az elmúlt 50 évben. A szombati horányi koncerten fiatal és idősebb zenészek alkotják majd a Minit, és annyit már most lehet tudni, hogy egészen elképesztő élményben lesz részetek, ha kilátogattok a Szentendrei-sziget legizgalmasabb Blues estjére, amely a 2018-as Hangadó nyár esti koncertek rendezvénysorozat első eseménye lesz.
Ne aggódjatok, ha sűrű esőfelhők gyülekeznek az égen, a koncertek nem maradnak el, égszakadás esetén a Faluház színháztermében hangolódhattok rá a trükkös akkordokra. Ki ne hagyjátok!