English

A világ legjobb dizájnerei is Vácon állítanak ki

Az ember ösztönösen megérzi, ha valami értékessel találkozik, így van ez, ha a Váci Értéktár állandó kiállításait nézzük. Hincz Gyula, a magyar Picasso és Gádor István, világkiállítási aranyat bezsebelő keramikusgéniusz munkáira annyira igaz ez, hogy haza is vinnénk őket.

váci értéktár, dunakanyar, dunakanyar értéktár, váci értékek, desigual hatás, váci retró

Legutóbbi váci kiruccanásom nagy felfedezése volt, hogy a csodák valójában a lábunk előtt hevernek. Erre a gondolatfonalra lehet felfűzni a Váci Értéktárban tett látogatásom, mely során nagy örömmel szembesültem azzal (sokadszorra), hogy mégsem vagyunk másodrendű állampolgárok a világban, sőt! És ezt a büszkeséget fejenként – nem vicc – 600 magyar forintért válthatjuk meg, amennyiért jobb helyeken egy kiló kenyeret sem lehet kapni. Értelmetlen lenne egy pösti vagy bécsi gigakiállítással összehasonlítani a kis intézményt (azért egy kicsit most mégis megteszem), de hogy a Váci Értéktárban található munkáknak a világ bármely nagy múzeumában megtalálnák helyüket, az tuti.

„A retró én vagyok”

A fenti mondás édesapám képzőművész barátjától származik, és ha Hincz és Gádor munkáit végignézik, érteni fogják, hogy miért jutott eszembe a mondás. A hatvanas és hetvenes évek dizájnjának legjava köszön vissza a könyvillusztrációkban, nagyméretű festményekben és kerámiákban, valamint szobrokban. Ugyanakkor a már fent említett minőség, mely minden munkából radiál, érezteti velünk, hogy itt nem holmi trendről van szó, hanem zsenik munkálkodását látjuk.

A Desigual-hatás

Talán a hölgyek közül senkinek sem kell bemutatni a Desigualt, az uraknak meg legyen elég annyi, hogy Adriana Lima kisasszony a márka egyik arca. Ez a tiritarka designermárka most a trend maga, népszerűségét jellegzetes színei, formái és minősége szavatolják, ami mindenki számára érthető. Nem véletlen, hogy édesanyámból a Hincz Gyula terembe lépve előbukott ez a hasonlat. A sokszínűség egyszerűen magával ragadja az embert, aztán ha hosszabban elidőzünk, sorra nyílnak ki a dimenziók, fedezzük fel a hatvanas évek sci-fi optimizmusát, a teljes absztrakciót stb. Bizarr kontrasztot ad a terem bejáratánál található Felvonulás című mű komor szín és formavilága, de hagyjuk is a hanyatló szocializmus ópiumát.

Gyerekbarát sünök, macskák és zsiráfok

A tényleg világszínvonalú felvezetésre még sikerül rátenni egy lapáttal – legalábbis nálam –, amint ráfordulunk Gádor István alkotásaira. Egyrészt a művek forma- és színvilága dübörög a mostani lakáskultúrában, de a naivtól az absztrakcióig terjedő munkák ettől függetlenül is egyszerűen kívánatosak (itt is megvan a sici-fi hangulat), aki nem szeretné a hazavinni valamelyik tárgyat, annak azt tudom ajánlani, hogy a Memento mori kiállításon nézegesse a múmiákat. Elég annyi, hogy a Picasso-hasonlat itt is nyugodtan elfér, sőt! Most volt szerencsém látni a spanyol mester kerámiáiból, hát inkább Gádortól választanék otthonra, eladásra már egy más tészta. Tehát mégis másodrendű állampolgárok vagyunk, de ebben is van némi kelet-európai báj, s így még senki nem herdálta el kincseinket némi baksisért.

Mindenképpen meg kell jegyeznem, hogy ezenfelül van további látnivaló is az értéktárban, mely a gyermekbarát hangulatra tesz rá. Az öntöttvas gyűjtemény és Vertel Andrea keramikusművész munkái is külön misét érdemelnének, ahogyan Váci György könyvkötő és Haraszti Béla cukrász is, utóbbi munkáit állítólag helyben lehet fogyasztani, ami már maga a buddhista miszticizmus.

top banner