Ásd bele magad a Salamon-torony titkaiba!

Kristóf Eszter 2018. 02. 03.
  • Ásd bele magad a Salamon-torony titkaiba!
  • Kováts István régész segítségével megismertük a torony történetét, megtudtuk, hogy összesen 11 ostromot élt át, és beszélgetés közben kitértünk Salamon királyra, a koronalopásra, valamint arra is, hogy milyen régészeti kutatások zajlottak a torony környékén. 

    Bizonyára sokan hallottatok a Salamon-toronyhoz kapcsolódó legendákról, de legalább ugyanennyire érdekes az is, hogy a torony a hosszú évszázadok alatt milyen szerepet töltött be, és hogy milyen átalakulásokon ment át. Bátran állíthatom, hogy nincs jobb annál, mint amikor a Salamon-toronyról egy olyan régésszel beszélgethetünk, aki nem csupán száraz adatokkal halmoz el bennünket, hanem rengeteg érdekességgel is tarkítja a mondanivalóját. Reméljük, titeket is legalább annyira leköt az alábbi történelmi kalandozás, mint bennünket.

    Először kérem, vezessen be bennünket a Salamon-torony történetébe. Igaz bármi abból, hogy Salamon király a toronyban raboskodott?

    A köztudatba nagyon mélyen beleivódott az a vélekedés, hogy a tornyot azért hívják Salamon-toronynak, mert a XI. században ez volt a Visegrádon raboskodó Salamon király fogságának a színhelye. Ezt a történetet mindenki így ismeri, de ennél a történelmi eseménynél lényegesen később, a XIII. század második felében épült a torony, tehát értelemszerűen Salamon király nem raboskodhatott a Salamon-toronyban. Salamon királyt valójában az Alsóvártól északra elterülő Sibrik-dombi ispánsági várban tarthatták fogságban. Ez a vár nagyrészt már a XII. században elvesztette a jelentőségét, és az 1241-42-es tatárjárás idején néptelenedett el teljesen.

    IV. Béla király volt az, aki az 1250-es években egy több részből álló erődrendszert építtetett, ennek ugye fő részei voltak a várhegy csúcsán álló Fellegvár, a Duna fölé magasodó lakótorony körül kiépült Alsóvár és volt egy harmadik része is egyébként, egy vízparti őrtorony, ez az úgynevezett vízi bástya. Ez az erődítmény a XIII. században Pilis megye ispánjának rezidenciája és alkalmi királyi szállása is volt.

    Hogyan nézett ki régen a Salamon-torony, és most milyen állapotban van most?

    Ez a torony a XIII. századi magyarországi várépítészet, nagyrészt épségben megmaradt, kiemelkedő fontosságú emléke. Egykor a visegrádi Alsóvár központját alkotó lakótorony volt, és egyúttal a XIV. század első felének egyetlen megmaradt magyar királyi lakhelye is. Ha már a Salamon-torony elnevezésnél tartunk, akkor indokoltabb lenne I. Károly Róbert toronynak nevezni, ugyanis Salamont - mint említettem - nem ott tartották fogva, I. (Anjou) Károly viszont rövid ideig ott lakott.

    Az Árpád ház kihalása után (ami 1301-ben történt) egy újabb dinasztia került hatalomra, a nápolyi Anjou házból származó I. Károly volt az uralkodó. 1323-ban Visegrádon rendezkedett be, és elsőként az újjáépített Alsóvárban alakította ki rezidenciáját, amelyet aztán áttett a hamarosan felépült városi házba, ami a későbbi királyi palota előzménye volt. Az alsóvár a XIII. század második felétől a XVI. század első feléig folyamatosan, több szakaszban épült ki.Az alsóvár tehát a középkor folyamán uralkodói szálláshely volt, a XIV. század első felében ispáni lakhely, Pilis megye ispánjának székhelye, de egy katonai feladatokat ellátó erődítmény is volt egyben.

    Nagyon lényeges funkciója volt ennek a várrendszernek az egész korszakban a Budát Esztergommal összekötő szárazföldi és vízi útvonal ellenőrzése, és szükség szerinti lezárása. Maga a torony egyébként a korszak építészetében szinte egyedülállónak mondható, 34 méter magas, 5 emeletes, hatszög alaprajzú, szabadon álló épület, az egész XIII. századi elrendezését az esetleges támadások elleni védelem határozta meg. Észak felé az egész erődítési rendszer sokkal hangsúlyosabb volt, voltak lőrésekkel ellátott őrtornyok, csapóráccsal és reteszekkel ellátott kaputorony, valamint kitörő kapuk is. A déli oldal sokkal kevésbé volt megerősítve. A XVI.-XVII. századi ostromok és a sokszoros pusztulás ellenére egyébként egy szinte épségben megmaradt és a XIII. századi  magyar várépítészetnek egy abszolút kiemelkedő emlékéről van szó.

    Ön az imént úgy fogalmazott, hogy „a XVI.-XVII. századi ostromok és a sokszoros pusztulás ellenére”. Mit takar ez pontosan?

    A toronynak, az egész Alsóvárnak illetve az erődrendszernek a fő feladata a Duna és a szárazföldi közlekedés és kereskedelmi útvonalak lezárása volt.  A Duna volt a középkori Magyarország fő ütőere, tehát bárki, aki ellenőrizni akarta ezt a stratégiai jelentőségű folyamszakaszt, annak a visegrádi várat is kellett ellenőriznie. Az ország három részre szakadásakor a török hódítással egyidejűleg, minden hadviselő fél igyekezett a visegrádi várat az ellenőrzése alá vonni. A sok pusztulás tehát azt jelenti, hogy 1526-ban, a mohácsi csata után portyázó török csapatok megostromolták a Fellegvárat, de ekkor még nem sikerült bevenniük. Miután a törökök visszavonultak, 1527 és 1540 között a terület - Visegrád maga - I. Ferdinánd és Szapolyai János királyok harcainak színtere lett, többször gazdát cserélt, végül 1540-ben János király halála után Ferdinánd csapatai vették be. Ekkor már voltak olyan ostromok, amelyek alatt az alsó és a felső várat is komoly károk érték. A legsúlyosabbak az 1540. évben, amikor jelentősen megrongálódott a Fellegvár öregtornya, valamint az Alsóvár déli kaputornya és maga a lakótorony is egyben.

    1540 után Visegrád súlya és szerepe egyértelműen csökkent, 1539 előtt pedig elkerültek innen a XIV.-XV. század óta a Fellegvárban őrzött koronaékszerek is. Az erődítményt 1544 tavaszán foglalták el a törökök, a Mehmed budai pasa által vezetett haderő, tüzérség és aknászok segítségével. Előbb az alsóvárat, majd a Fellegvárat foglalták el, innentől kezdve egészen a XVII. század végéig a terület - 10 év megszakítással - török uralom alatt állt. A XVII. század végén, 1595 és 1605 között megint keresztény kézre került, 1605-ben megint a törökök foglalták vissza, és 1684-85-ben, több ostromot követően többször is gazdát cserélt. Összesen 11 ostromot élt át a XVI. század első felétől a XVII. század végéig a Fellegvár is és az Alsóvár is. A XVII. század végén, XVIII. század elején a császáriak teljesen alkalmatlannak találták bármilyen katonai használatra, és ezért őrséget sem helyeztek el benne. Tulajdonképpen ezzel is függ össze, hogy teljesen elnéptelenedett és ott állt romokban, elhagyatva, míg végül a XIX. század végén az akkor kialakuló magyar műemlékvédelem és régészet kezdte el felfedezni, és kutatni. A kutatása ennek a két monumentális épületnek, épületrendszernek azóta is folyik.

    Hogyan alakult a torony sorsa az I. és a II. világháború alatt, majd azt követően?

    Ehhez egy kicsit még vissza kell mennünk az időben. Az 1870-es években kezdik el kutatni a tornyot, egész pontosan Henszlmann Imre és Schulek Frigyes nevét kell megjegyezni illetve Visegrád plébánosa, Viktorin József volt az, aki Eötvös József kultuszminiszternél nagyon szorgalmazta a visegrádi várnak a feltárását és helyreállítását, de a korai kutatások Henszlmann Imre és Schulek Frigyes nevéhez fűződnek. Ekkor a helyreállítás célkitűzése szerint a lakótornyot királyi vadászkastélynak építették volna át, ez a munka az 1880-as évek elején anyagi okok miatt félbeszakadt, majd a XX. század első felében Lux Kálmán és Schulek Frigyes fia, Schulek János volt a feltáró, és a helyreállító munkálatokat is ők végezték. Ezek a munkálatok az 1930-as évekig folytatódtak, a Műemlékek Országos Bizottsága és egy helyi társadalmi szervezet, a Visegrádi Várbizottság támogatásával. Voltak bizonyos fokú helyreállítások, ekkor készült a torony tetején az a bizonyos vasbeton födém. A gyilokjárót kiegészítették, falfelépítménnyel állították helyre, de a lényeg az, hogy tulajdonképpen az 1930-as évekig, 1940-es évek elejéig nagyon sok minden történt mind az Alsóvár, mind a Fellegvár területén. 1934-ben találták meg a Királyi Palotát - éppen Schulek János - de nem kisebb jelentőségűek a Fellegvár és az Alsóvár területén folyt kutatások és műemlékvédelmi tevékenységek sem.

     

    A második világháború idején aztán az addig előkerült és részben kiállított leleteket komoly károk érték. 1943-ban és 1945-’46-ban több betörés is történt. A Salamon-toronyban alakítottak ki korábban egy kis múzeumot, onnan is nagyon sok minden eltűnt és elkeveredett, így tulajdonképpen a háborút követően a károk felmérése és a rend helyreállítása volt napirenden (1948-ig nem is beszélhetünk intézményesített tudományos kutatásról). 1949-ben feloszlatták a Várbizottságot, amely korábban kezelte a lakótornyot. 1950 júniusában a Salamon-torony teljes faszerkezete tűzvész martalékául esett. Ezt állítólag egy eldobott cigarettacsikk okozta, de annyi bizonyos, hogy óriási károkat okozott a tűz. A fakiegészítések mellett megsérültek a falazatok, elpusztult a torony földszintjén őrzött lapidárium az alsóvárból származó nagy mennyiségű kőfaragvánnyal, amelyek korai ásatásokból kerültek elő. 1957-től indult egy újabb helyreállítási szakasz, amely 1959 és 1961 között zajlott. Ezt a helyreállítást Szanyi József irányította, 1962-től pedig Sedlmayr János kezdte el a végleges helyreállításhoz szükséges kutatást és tervezést. Ebben az időszakban nyerte el a mai formáját a Salamon-torony és 1966-ban adták át a közönségnek. Ezzel párhuzamosan folyamatosan 1959 és 1969 között zajlottak a torony környékén azok a régészeti kutatások, amelyek a középkori és a török kori települést találták meg, számos nagyon érdekes leletanyag kíséretében.

    Jelenleg folynak régészeti kutatások a Salamon-torony környékén?

    A torony közvetlen környezetének a feltárása 1959 és 1969 között megtörtént, azóta tulajdonképpen bizonyos fokú állagmegóvásra van mód. Mindenképpen fontos lenne a XVI. század végén a toronyhoz épített ágyúterasz területének, illetve a torony tágabb környezetének a feltárása, ahol valószínűleg a középkori és a török kori település számos ismeretlen objektuma van. Már részben benőtte az erdő ezeket a területeket, ezért biztos, hogy a torony környékének a régészeti kutatásai még nincsenek lezárva.

    A Salamon-toronytól a várig fel lehetett-e, vagy most fel lehet-e menni?

    Az Alsóvárat a Fellegvárral egy úgynevezett völgyzáró fal kötötte össze. Az alsóvárból kiindulva nagyjából a hegy alsó harmadáig föl lehetett menni, hiszen itt még őrtornyok is álltak és lépcsőket is kialakítottak, följebb ez egy védmű volt, tehát nem valószínű, hogy föl lehetett menni. A Fellegvár a Szent Korona őrzési helye volt, valószínűleg már 1323-tól kezdve kb. 200 éven át a Fellegvár öregtornyában őrizték volt a korábban Székesfehérváron levő koronaékszereket. Az a bizonyos koronalopás, 1440-ben itt a Fellegvár területén történt. A toronytól egy kicsit északabbra a hegyen keresztül az erdőben kialakított sétautakon egyébként föl lehet jutni a várhoz, ott több túraútvonal is van kijelölve.

    A Salamon-toronyhoz kapcsolódó legendáknak semmi valóság alapja nincs?

    A Salamon töke történet annyiban kapcsolódik a toronyhoz mindösszesen, hogy az uralkodót a legenda szerint a Salamon-toronyban tartották fogva, és a legenda szerint töklámpásokkal világított, és ezért van a mondás, hogy „fénylik, mint Salamon töke”. A legendának több változata is létezik, de ha az ember kicsit jobban megkapirgálja a felszínt, akkor egyrészt tudjuk azt, hogy a torony Salamon király uralkodásánál 200 évvel később épült, a tököt pedig ezekben a századokban nem ismerték, hiszen az az Újvilág felfedezésekor, a XV.-XVI. században került át Európába. Tehát a mondás minden szempontból cáfolható.

    Akik most keresik fel a Salamon-tornyot, azok honnan kaphatnak bővebb információt a torony történetéről?

    A torony szinte teljes területén történtek - tulajdonképpen az 1870-es évektől kezdve – felújítások. Van egy makett kiállítás a Salamon-torony földszintjén, ahol egyébként a Királyi Palota az Anjou kori díszkútját is meg lehet tekinteni, a várkiállításon részletes információt kaphat a látogató a Salamon-torony illetve a visegrádi erődítések építéstörténetéről, ill. a pusztulásáról. A torony és teljes környezete, a XIII. századtól egészen az 1960-as évekig minden építéstörténeti, ill. helyreállítási korszak nyomát őrzi, és ezeket természetesen be is mutatjuk. A Salamon-toronyban látható az az állandó régészeti kiállítás is, ami Visegrád történetét az őskortól egészen a XIX.-XX. század fordulójáig mutatja be. Mindenféleképpen érdemes ellátogatni és megnézni.

    Hálásak vagyunk Kováts Istvánnak, hogy készséggel válaszolt a kérdéseinkre, és nagyon örülünk, hogy legközelebb a Fellegvár izgalmas történetét is jobban megismerhetjük neki köszönhetően!

    forrás: Kováts István, fotó: Kováts István, fortepan.hu

    Iratkozz fel hírlevelünkre