Blog

Vác sportélete

Új stadionok épülnek Vácon – felvirágzik Vác sportélete

Nagy infrastrukturális beruházások várhatóak a Dunakanyar egyik legszebb településén, Vácon. A városban kis híján egyszerre kezdődnek, illetve zajlanak a különböző fejlesztések, edzőcsarnok, futópálya, stadion és rendezvénycsarnok is épülhet a következő években. Vác sportélete!

Az elmúlt években rohamléptekben fejlődik Vác sportélete, a munkálatoknak köszönhetően pedig a jövőben szebb és modernebb környezetben edzhetnek majd a sportolók.

Rétvári Bence államtitkár a Vácon tartott sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy 780 millió forintos állami támogatásból megújul a majdnem százéves Váci Reménység Egyesület sporttelepe. Várhatóan 2019-re fejeződnek be a munkálatok, és ennek köszönhetően a klub gazdagabb lesz egy impozáns edzőcsarnokkal, rekortán futópályával, nézőtéri lelátóval, és ugyan jelen esetben az atlétikai szakosztály az elsődleges, de megújul a labdarúgópálya is. Az egyesületnek már át is utalták az építésre szánt pénzt.

Moys Csaba egyesületi elnök bejelentette, hogy azzal tisztelegnek egykori alapítójuknak, hogy a sportkomplexumnak a Váci Reménység Egyesület – Dr. Vanyek Béla Sporttelep nevet adják majd.

Váci Reménység sportpálya

Tavasszal elkezdődhet a város másik stadionjának, az NB II-es focicsapat 1960-as években épült otthonának felújítása is.

Még 2016-ban adtunk be egy 600 milliós pályázatot a Ligeti Stadion felújítására, ám a tervezés, illetve a munkálatok nem kezdődhettek meg, mert a pályatulajdonos és fenntartó városi önkormányzat csak abban az esetben biztosította volna a 180 millió forintos önrészt, ha erre állami hitelt kap a város. Tavaly december 20-án a labdarúgó-szövetség taohatározata értelmében kezdhettük el a munkát. Rövidesen kiírjuk a közbeszerzést, és ha minden jól megy, tavasszal kezdődhet a bontás. A felújítási munkáknak a tervek szerint 2019 nyarán lesz vége – árulta el Orbán Levente, a Vác FC ügyvezető igazgatója.

Vác új futball stadionjaSzérűskertben várhatóan június 30-ig fejeződik be a sportcsarnok építése. 240 millió forintos költségből épül, melyből 168 millió taotámogatás, a fennmaradó összeg nagy részét a helyi önkormányzat és egyéb támogatók biztosítják.

“A csarnok 1800 négyzetméter alapterületű, és a mobil lelátók felállításával ötszáz néző befogadására képes. A férfi kézilabdázóink és a fiúcsapatok edzései mellett az iskolai testnevelés órái kapnak itt helyet, sőt, ha a szövetség hitelesíti a pályát, a férfiak bajnoki meccseit is itt rendezzük majd” – jelentette ki Schoffer Attila, a Váci KSE elnöke.

Néhány száz méterre a sportcsarnoktól valószínűleg egy multifunkcionális sport- és rendezvénycsarnok is épül majd, és kérdéses az is, hogy mi lesz a megálmodott női kézilabda-, illetve futballakadémiával.

Témába vág

Kihagyhatatlan őszi programok a Skanzenben Éppen hogy csak hazaérkeztünk a Skanzenből, máris érdemes lesz ismét nyakunkba venni a Sztaravoda-völgyet, ugyanis az őszi programok a Skanzenben ren...
Töretlen a bájos PirosLábos Fesztivál népszerűsége Azzal kapcsolatban egy szemernyit sem kételkedtünk, hogy a szigetmonostori PirosLábos Fesztivál 2019-ben is hatalmas népszerűségnek örvend majd. Amik...
7+1 októberi program a Dunakanyarban Sport-, és gyermekprogramok, fesztiválok, gasztronómiai rendezvények, és fantasztikus koncertek várnak benneteket ősszel is a térségben. Október első...
Fantasztikus hír! Megalakult a Pilisi Sziklák Natúrpark A napokban figyeltünk fel a hírre, hogy megalakult a Pilisi Sziklák Natúrpark. Magyarország 15. Natúrparkjának alapítói Piliscsaba, Piliscsév, Piliss...
PirosLábos Fesztivál 2019 – Programok és élmények A Dunakanyar legbájosabb fesztiválja egyértelműen a Szigetmonostoron megrendezett PirosLábos Fesztivál, és nem csak a hihetetlenül rafináltan kiválas...
Hétvégén indul a Szentendrei Jazz- és Bornapok Végre ismét elérkezett az ideje annak, hogy egy pohár finom bor társaságában élvezzük a jazz lágy dallamait, miközben a bámulatos Szentendre lát vend...
TOP7 bámulatos szállás Visegrád szívében Visegrád az egyik legszebb település a Dunakanyarban. A város egyaránt népszerű a panoráma, a sportok, a gasztronómiai élvezetek, és a kikapcsolódás s...
Bringatúrák a Skanzenben – Ne hagyd ki! Biztosan nem árulunk el nagy titkot, ha azt mondjuk, hogy az októberi hétvégékre is izgalmas programokkal készül a szentendrei Skanzen. Szívesen felf...
Lupa Beach – “A Dunakanyar új színfoltja” Egy hosszú, forró nyár után örömmel emlékezünk vissza a legjobb strandos élményekre, a hűsítő üdítőkre, és arra számos felhőtlen pillanatra, amikor v...
Országos Szenior Örömtánc Találkozó Szigetmonostoron 2019. szeptember 14-én, immáron harmadik alkalommal kerül megrendezésre a Szigetmonostor Faluházban az Országos Szenior Örömtánc Találkozó. A ren...