Palatinus-tó – Élmények a tó felett
Nincs érdekesebb és különlegesebb látvány annál, ahogyan a természet változtatja és váltogatja a ruháját, évszakról évszakra. Ha télen a Palatinus-tó környékén sétáltok, akkor biztosan elfog bennetek is a nosztalgikus érzés, hiszen nyáron melyikünk ne látogatna el szívesen a fantasztikus strandra a legmelegebb napokon.
Gyertek velünk egy kis utazásra, mutatjuk, milyen a Pala most!
A Palatinus-tó téli arca
Az elmúlt években a téli hónapokban egyre többször fordult elő, hogy vékony jégréteg keletkezett a tó tetején. Így van ez most is, 2019 januárjában. Korcsolyázni ugyan nem lehet rajta, hiszen csak félig fagyott be, és nem elég vastag a jégréteg, de a látvány gyönyörű.
Nekünk még most is a meleg nyári napok jutnak eszünkbe róla.
Hatalmasakat csobbantunk a lassan mélyülő vízben, hűsöltünk az árnyékban, vagy éppen a labdakergetésben próbáltuk lepipálni egymást. A vízibiciklizés után pedig alaposan megtömtük a hasunkat a strandon található büfék kínálatával. Igen, kb mindent végigettünk, amit csak lehetett.
Most, télen sem feledkezünk meg a Palatinus-tó iránt érzett rajongásunkról, így minden adandó alkalommal lecsapunk azokra a fotókra és videókra, amelyek a tóról készülnek. Kellemes érzés egy bögre forró tea mellett nézegetni őket, és ilyenkor szentül megfogadjuk mindig, hogy jövő nyáron első dolgunk lesz letesztelni a víz hőmérsékletét, és a vízibiciklik pusztító sebességét.
Most, hogy erre még nincs lehetőségünk, csak gyönyörködünk a víz és a jég könnyed randevúján.
A következő légivideót Tóth Krisztián készítette, és láthatjátok rajta, hogyan öltötte magára a Palatinus-tó is a téli ruháját.
Ugye milyen megnyugtató élmény végigrepülni (még ha virtuális is történik) a Palatinus-tó felett?
Bár a csúszda üresen és magányosan várakozik, ennek a hideg, havas időnek is megvan a szépsége. A környező hegyek és a víz látványa azért ilyenkor is emlékeztet bennünket azokra a napokra, amelyek eseményeit még most is élményként őrizzük a szívünkben.
Ha tehetitek, járjátok be a tó környékét, iktassatok be egy gyors kirándulást, és gyorsan írjátok is fel ezt a szuper strandot a nyári bakancslistátokra!
Fotó: Tóth Krisztián, Videó: GoPro Special Videos