Blog

Tó a Dunakanyarban

8+1 káprázatosan vadregényes tó a Dunakanyarban

A térségben nem csak a Duna-parton érezhetitek jól magatokat, ha mindenképpen vízparton szeretnétek eltölteni néhány órát, esetleg több napot. A legtöbb tó a Dunakanyarban olyan látványt nyújt, és olyan élményt ígér, amilyenről eddig csak álmodtatok. A mesebeli környezet, a csodás színek és a természet közelsége egyértelműen amellett szól, hogy a lista elolvasása után nyakatokba vegyétek a Dunakanyart, és megcélozzátok a szebbnél szebb úti célokat.

Hirdetés

Nincs más hátra, mint utánajárni a tavak nyitva tartásának (amennyiben van), és útnak indulni. Vigyetek magatokkal piknikkosarat, egy kockás plédet, és ha lehetőségetek van rá, rollert és biciklit is. Hasznát fogjátok venni néhány helyen, ebben biztosak vagyunk. Szálljatok ki a kocsiból, irány a természet!

8+1 vadregényes tó a Dunakanyarban

1. Bánki-tó

A Bánki-tó egy hét hektáros, 4 méter mély tó, amely a Jenői-patak felduzzasztásával keletkezett. Hihetetlenül népszerű kirándulóhely, nyáron pedig az egyik legszuperebb üdülőhely. De nem ezért mesebeli. A tavat egy sétaúton teljesen körbe tudjátok sétálni. Egy részen erdő veszi körül, de ugyanennyire szerethető a nádas, és a számos eldugott kis horgászstég is.

Remek családi kirándulás ide látogatni, a gyerekeket is mindenképpen hozzátok magatokkal, mert ők is hamar megszeretik majd a Budapesttől 65 km-re fekvő tavat. Mivel a tó vize néhol elérheti a 6-7 méter mélységet is, ezért csak a strand területén szabad fürdeni, de a hegyek ölelésében ez is kétségkívül páratlan élmény. Télen pedig, amikor a tó vize befagy, még korcsolyázásra is alkalmas a hely.

A Rétsághoz közeli tó a Dunakanyarban élők számára igazi kincs, amit évente többször is érdemes felkeresni, csodás fekvése miatt. Ha egyszer meglátjátok, beleszerettek, annyi bizonyos!

Bánki-tó

2. Feneketlen-tó, Göd

Ha van olyan vadregényes hangulatú tó a Dunakanyarban, ami messzemenőkig békés és csendes, akkor az a gödi Feneketlen-tó. A mellette futó örvényen érdemes végigsétálni, az egyik legromantikusabb hely, amit ismerünk. Göd egyébként is szuper hely, a tavat pedig minden alkalommal titokzatos hangulat lengi körül, talán éppen az elnevezése miatt.

Tudjátok, honnan kapta a feneketlen jelzőt?

Floch Henrik megvette Kis-Gödön, a Kis-sziget végétől a Pest-Váci országútig terjedő területet, a jó minőséggel kecsegtető gödi agyagdombbal együtt. A gödi gyár területe kb. 50 hold volt, téglái pedig a tó helyén kitermelt agyagból készültek. Az agyag bányászatának egy talajvízbetörés vetett véget. Így keletkezett a Dunához közeli alsógödi tó, amelynek nemcsak a medrében, de a partján is számos forrás fakad.

Mi azt tanácsoljuk, hogy fogjatok a kezetekbe egy könyvet, és üljetek ki a vízpartra. Ha csendre vágytok, itt megkapjátok!

Göd, Feneketlen-tó

3. Palatinus-tó, Esztergom

A Palatinus-tó mesterséges bányató, Magyarország egyik legtisztább vizű tava. Az ötvenes években homokkitermelés során keletkezett. Csak a talajvíz táplálja, ennek ellenére igen nagy területen fekszik, mélysége pedig néhol elérheti a 12 métert is. Több néven is ismerhetitek, ilyen a Pala, a Dorogi-tó, a Báger-tó és a Sátorkőpusztai-tó. A Palatinus nevet azoktól kapta, akik a fővárosból ide jártak fürdeni, szerintük ugyanis a tónak ugyanolyan jó minőségű a vize, mint a Palatinus Strandfürdőé.



Igen látványos környezetének köszönhetően nagyon népszerű hely, nemcsak a helyiek körében. Nyáron rengetegen járnak ide fürdeni, hiszen a tó vize amellett, hogy tiszta, elérheti a 21-23 fokot is.

A tó partján találhatjátok az Öböl Music Beach strandot is, ami szintén gyönyörű hely. A fotók alapján egy amerikai filmben is szerepelhetne, ezért is külön büszkeség az, hogy a tó a Dunakanyarban fekszik.

Szabadstrandok a Dunakanyarban

fotó: Palatinus-tó

Öböl Music Beach

fotó: Öböl Music Beach

4. Visegrádi Pisztrángos Tavak

A három, dán típusú tó a Dunakanyarban egyedülállóan értékes, annak ellenére, hogy 1990-től 2010-ig használaton kívül volt. Ekkor azonban újból beindult a halgazdaság, és 15 ezer pisztráng betelepítését kezdeményezték.

Az Apátkúti-patak völgyében fekvő tavakat a Kaán-forrás és a Telgárthy-rét közelében találhatjátok, a réttől néhány perces gyalogútra. Amikor utoljára jártunk itt, órákon át üldögéltünk egy padon, és a tavakban gyönyörködtünk, mert úgy éreztük, mintha egy mesébe csöppentünk volna. A kis faház és a tavak mesés környezetben vártak bennünket, az erdő csendjében. A pisztrángok vidáman ugráltak a levegőbe, mi pedig boldogan dörzsöltük össze a tenyerünket, hiszen tudtuk, hogyha kifogjuk őket, a saját halunkat ehetjük meg kisütve az Ördögmalom Erdei Étteremben.

Kirándulás közben megismerkedhettek a közelben folydogáló Apátkúti-patak élővilágával is, ezért érdemes autó helyett kerékpárral érkezni, mert a levegő kellemesen friss, a gyerekek pedig élvezni fogják, hogy szabadon rohangálhatnak a természetben. A Pisztrángos Tavak december 23-tól március 15-ig általában zárva vannak, mert a tó befagy és alkalmatlan a horgászatra. Bővebb információt ide kattintva olvashattok róluk.

Pisztrángos tó

5. Szakáts-kerti Horgásztó, Göd

A tó és a környéke azért is elképesztő, mert kissé kaotikus, dzsungel hangulatot áraszt. Minket azonnal megfogott a látvány, és a barátságos fogadtatás is a horgászok részéről. Erről a tóról is viszonylag kevesen tudnak, főleg azért mert leginkább horgászat céljából keresik fel, érthető és logikus okokból. Mi azonban, mivel nagy horgászok vagyunk, nyertünk ezzel a tóval egy újabb gyönyörű helyet, ahol élmény a horgászat éjszaka és hajnalban is, a csendben és a friss levegőn.

A Szakáts-kerti tó felejthetetlen élményeket ígér akkor is, ha csak sétálnátok egyet a partján. Telefonon megérdeklődtük, és erre is van lehetőség anélkül, hogy meg kellene csillogtatni a horgásztudományotokat. Sőt! A tó Facebook oldalán azt olvastuk, hogy a kirándulók mellett szívesen látott vendégek a kutyások és a bicajosok is!

A vadregényes környezetet még akár a hobbifestőknek is ajánljuk, keresve sem találnának ugyanis szebb helyet a természet szépségeinek megörökítéséhez.

Szakáts-kerti Horgásztó

fotó: Szakáts-kerti Horgásztó

6. Ligeti-tó, Vác

A tó a Duna öntésterületén keletkezett, és népszerű horgászhely évtizedek óta.  Egy váci kirándulás alkalmával mindenképpen keressétek fel, vigyetek magatokkal horgászbotot, vagy egyszerűen csak egy jó könyvet, és élvezzétek ki, hogy végre egy csendes helyen pihenhettek, csodás környezetben.

A tavat a Hétkápolna dombjának oldalában fakadó források táplálják, mely források védett természeti értékek. Az ártéri területen olyan átvonuló madarakat figyelhettek meg, mint a dankasirály, a szürke gém, vagy a kárókatona, de számos értékes növényfajjal is találkozhattok.

A Göncöl Alapítvány szakemberei egy fél kilométer hosszú tanösvényt létesítettek a ’90-es évek elején, így megfigyelhetitek az ártéri élővilágot. A Ligeti-tó és Váci Ártéri Tanösvény nagy élmény lesz számotokra, télen-nyáron gyönyörű.

Ligeti-tó Vác

7. Búbánatvölgy tavai

Búbánatvölgyben több tó is fekszik, ezek a 11-es út felől haladva sorban a Halas-tó, a Mini-tó, a Fürdő-tó, a Kerek-tó (ami egyáltalán nem kerek), és a Dédai-tó. Ha nem jártatok még a környéken, egészen biztosak vagyunk benne, hogy el sem fogjátok hinni, hogy milyen csodás kis nyaraló-pihenőhely bújik meg itt a fák között. A környezet arra biztat bennünket, hogy tegyük le az autót a főúthoz közel, és a további utat biciklivel tegyük meg, ezért érdemes már eleve ezzel érkezni. Ide nem illik a kipufogófüst (ahogyan máshova sem). Gyalogosan azért hosszabb időt vesz igénybe a völgy körüljárása, tehát azoknak ajánljuk, akik kifejezetten kirándulni érkeznek is.



A környéken játszóteret is találtok, vadonatúj játékokkal, amit még felnőttként is élvezet volt nézni. A közeli Kerek-tóban és a Dédai-tóban is lehet horgászni, a Kerek-tóban horgászversenyeket is szoktak rendezni. Mindkét tópart gyönyörű, a nádasok és a stégek azoknak is szimpatikusak lesznek első látásra, akik nincsenek oda a horgászatért. Akkor mit szóljanak a vérbeli, elszánt pecások?

Reméljük, hogy ez a vadregényes környezet még jó sokáig megőrzi a hangulatát, de ehhez az kell, hogy tiszteletben tartsuk a természet érintetlenségét. Tartsátok ezt szem előtt, mielőtt ide látogattok!

Búbánatvölgyi tavak

8. Pázsit Tófürdő, Pócsmegyer

Képzeljétek magatok elé a jelenetet, ahogyan a Szentendrei-szigeten kocsikáztok, és hirtelen megpillantjátok azt a kis tavat, ami olyan, mintha egy réges-régi, kedves meséből lenne számotokra ismerős. A Pázsit-tó ugyan nem túl nagy, de annál kedvesebb látványt nyújt az amúgy is hihetetlenül szép környezetben.

Nagyon gyakran találkozunk olyanokkal, akik a térségben élnek, de még sosem jártak erre, sőt! Mi a környéken nőttünk fel, de sosem jártunk itt addig, amíg célzottan annak idején el nem indultunk ide, hogy jobban megismerjük a szigetet. Szerencsére azonban mára már igen népszerű kirándulóhely, nyáron sokan fürdenek a kiváló tisztaságú vízben. A füves-homokos part 600 méteren terül el, nagyszerű piknikezőhely.

A közelben játszóteret, focipályát és röplabda pályát is találtok, de a fényképezőgépeket sem szabad otthon hagyni, hiszen a tóról igazán szuper fotókat készíthettek.

Pázsit tó strand Pócsmegyer

+1. Sződligeti Horgásztó

A tó azért +1-es, mert nem látogatható. Ennek ellenére nem hagyhattuk le a listáról, hiszen ez az egyik legszebb tó a Dunakanyarban. A csodás fekvésnek és a precíz karbantartásnak köszönhetően a tó megőrizte mesés hangulatát, nem véletlenül nevezik a környéken Mesetónak. Az apró kis tó a régi szeszgyár kubikgödreinek összekötéséből lett kialakítva, és a nemcsak a helyi horgászok vannak oda érte, de a kacsák is. Nekik valóságos Kánaán ez a hely.



Az apró kis horgászházikók olyan érzést keltenek bennünk, mintha egy manófaluban járnánk, a tavon ringatózó csónakok pedig valósággal arra biztatnak, hogy hagyjuk ott a szürke hétköznapokat, és pihenjünk ezen a különleges helyen. A tó kapuja csak a Sződligeti Sporthorgász Egyesület tagjai számára van nyitva. Ennek oka, hogy az elmúlt években akkora zsivaj vette körül, hogy kezdte elveszteni a varázsát, hiszen a horgászathoz csendre és nyugalomra van szükség. Azt gondoljuk, ez teljesen érthető, nem igaz?

A nádfedeles házikók látványa mindenesetre valóban mesés, előzetes egyeztetés esetén esetleg lehet arra lehetőség, hogy megtekintsétek. Mindenesetre a kapun bepillantva is elképesztően szép, érdemes Sződligeten már csak ezért a néhány percért is erre sétálni.

Még többet olvasnátok a tóról? Ide kattintva megtehetitek!

Sződligeti horgásztó

Egy hétvégi kirándulás alkalmával tehát érdemes felfedezni (ha eddig még nem tettétek meg), hogy a térségben nem csak a kilátók és erdei túraútvonalak lehetnek szépek, hanem a tavak is. Akad több olyan tó a Dunakanyarban, ami talán annyira elnyeri majd a tetszéseteket, hogy télen-nyáron szívesen keresitek majd fel újra és újra.

Mondjátok, szívesen piknikeznétek egyet a partjukon?

Megosztás: