Blog

Hidvégi-Üstös Pál

70 maratonnal folytatja útját a váci ultrasportoló

A környezetvédelem fontosságára hívja fel a figyelmet Hidvégi-Üstös Pál ultramaratonista (váci ultrasportoló), aki a „70 maraton a Dunáért” elnevezésű program keretében tíz országon keresztül fut végig a Duna forrásától a folyó torkolatáig.

Karácsony 2024 roadblock
Hirdetés

Augusztusban nyomon követhettük, hogy az extrémsportoló hogyan úszott Váctól Mohácsig 235 kilométert, 17-18 fokos vízben, napi 8-10 órás úszással. A Vácon élő sportoló útját mentőcsónakok, búvárok és speciális mentők kísérték. Pál a táv teljesítése után elmondta, hogy a hajóforgalom miatt váratlan forgók, és a kőzátonyok környékén keletkezett vízvisszafolyások miatt több helyen visszafelé kellett úsznia, Budapest területén pedig a hidakat és a beparkoló hajókat is figyelnie kellett.

A váci ultrasportoló célja

A sportoló célja az volt, hogy felhívja a figyelmet a környezetünk értékeire és védelmére, a kitartás, az erő és hit fontosságára, ezt pedig úgy szerette volna elérni, hogy minél több lakossal, sportolóval, strandolóval tudjon találkozni egy rövid köszöntés erejéig, és arra kérte a vízi sportolókat, kajakosokat, kenusokat, hogy minél többen csatlakozzanak hozzá néhány kilométerre.

A futás előkészítéseként két hónappal ezelőtt 750 km-t tekert 150 éves velocipedjével a Duna magyarországi szakaszának mindkét oldalán, idén ősszel pedig végigfutja a Duna teljes, 3.000 km hosszú partszakaszát. Szeptember 21-én indult el a Fekete erdőben található Donaueschingenből, és a Fekete-tengeri torkolatig 10 országon keresztül fut.

Váci ultrasportolóA sportoló célja, hogy kivételes teljesítményével felhívja a figyelmet a környezetbarát közlekedés fontosságára a Duna Régió Stratégia soros magyar elnökségének évében, és előmozdítsa a tiszta közlekedési módok terjedését. Hidvégi-Üstös Pál Magyarországon felkeresi a Duna menti iskolákat is, és személyesen közvetíti számukra a program üzeneteit, valamint csatlakozásra, közös sportolásra ösztönzi a gyerekeket a települések határain belül.Ha találkozni szeretnétek vele, jó ha tudjátok,október 18-án, szerdán érkezik majd Budapestre!

forrás: mti.hu, zebegeny.org, fotó: google.hu

Megosztás: