Blog

Kiderült, megépül-e a Dunakanyarban a váci híd!

Megkezdték a kivitelezését annak az öt új hídnak, amelyek összeköttetést biztosítanak a Duna két partja között, míg a hatodik, a váci híd csupán tanulmánytervben szerepel. Úgy tűnik, egyelőre nem épül meg a Dunakanyar várva várt hídja.

Hirdetés

Tartalomjegyzék:

Váci híd

Az a gondolat, miszerint éppen itt az ideje, hogy a Dunakanyarban a Duna két partja között ne csak komppal közlekedhessünk, már hosszú évtizedek óta beszédtéma a régióban élők, és az ide érkező kirándulók körében. Ha belegondolunk abba, hogy a jobb partot és a Szentendrei-szigetet összekötő Tildy Zoltán híd milyen nagy szolgálatot tesz a környékbelieknek, jogos a kérdés, hogy ugyanez Vácnál miért nem lehetséges.

Itt ugyan igen nagy befogadóképességű komp közlekedik, ám sajnos ez mit sem segít azon, hogy a legjobb esti programokon már nemigen vehetnek részt Vácon, akik ebből az irányból érkeznének, és az autós kirándulás is igen körülményes híd nélkül. A híd építésének hírét egyébként vegyes érzésekkel fogadták a környékbeliek. Sokan óvni szeretnék a nagy forgalomtól a térség nyugalmát, és csendjét.

Váci híd

Tervek

Bár már korábban elkészült az új műtárgy és csatlakozó útszakaszai rendezési tervének végleges változata, úgy tűnik, hogy a váci híd továbbra sem épül meg. Az elfogadott tanulmányterv szerint egyébként egy tizenöt méter széles híd ívelne át Váctól délre a Dunán.
A jóváhagyott változatban pedig a nyomvonal a váci déli csomópontból indulna ki.

Előnyök

A rávezető szakasz az autópályává bővülő új 2-es főút Vác és Sződliget között létesülő új csomópontjánál kezdődne. A leendő híd nemcsak Vácot kötné össze Tahitótfaluval. Sőt, nemcsak a Dunakanyar két partját – az M2-est a 2-es és a 11-es úttal – az M0-s hídjától északra 30 kilométerrel, de Esztergom és Gödöllő között is nyitna egy új, a fővárost elkerülő közlekedési folyosót.

A váci híd igénye magától értetődő, mind a gyalogosok, mind az autósok részéről. Sajnos azonban a képen látható öt híddal ellentétben mindmáig csupán terv a Dunakanyar váci hídjának megépítése. (bízunk benne hogy ez a helyzet a jövőben változni fog)

Forrás

Megosztás: