Pilismarót

Pilismarót

INFORMÁCIÓK

Alapítva

1138

Népesség

2 114

Terület

44,62 km2

Pilismarót

Pilismarót a Pilisi hegyek lábánál, a Dunától 2,5 km-re, a folyó jobb partján fekszik Dömös szomszédságában. Ma használatos hivatalos elnevezése 1906-tól él.

A régészeti feltárásoknak köszönhetően tudjuk, hogy a község története az őskorig nyúlik vissza. A település határában nagyjából negyven helyen kerültek elő leletek, köztük temető, templom és őrtorony maradványok, rézkori emlékek és a Castra ad Herculem erődítmény nyomai.

A község a honfoglalástól fejedelmi, majd királyi, királynéi birtok volt, először a dömösi prépostság oklevelében említik írásban. 1493-ig a Bencések, majd 1786-ig a Pálos szerzetesrend birtoka volt. A 150 éves török uralom alatt a falu lakossága többször is újjáépítette a települést, mert az elpusztult. A török kiűzése után a Pálosok jobbágyok segítségével megművelték a földeket, és szőlőt termesztettek, így a község hamarosan virágzásnak indult.

A 19. század végén fellendült az idegenforgalom a környéken, amely Marótot is érintette, így felkapott kirándulóhely lett. A vízparton külön üdülőtelep épült, a strand pedig sokakat vonzott ide a fővárosból is.

Látnivalók Pilismaróton

Heckenast villa

Az 1860-as években Heckenast Gusztáv, neves nyomdász romantikus stílusú villát építtetett Maróton, Feszl Frigyes tervei alapján. A villa hamar a társasági élet színtere lett, emellett olyan neves írók, költők és zenészek is megfordultak a villában, mint Deák Ferenc, Jókai Mór, Vörösmarty Mihály, Bajza József, vagy éppen Volkmann Róbert. A kúria jelenleg a Pilisi Parkerdő Zrt tulajdonában van, nem látogatható.

Nepomuki Szent János-szobor

A festett szobor Szent Jánost papi ornátusban, kezében kereszttel és pálmaággal ábrázolja. Az 1800-ban készült szobor fölé íves fém esőtető készült.

Hirdetés

Dobozi Mihály szobra

Dobozi Mihály tiszteletére 1924-ben Pongrácz D. Szigfrid szobrászművész által készített emlékművet állítottak a falu főterén. A talapzatán elhelyezett emléktáblák az I. és II. világháborúban elesett pilismaróti lakosoknak állítanak emléket.

Dr. Lengyel Árpád emléktáblája

2008. augusztus 16-án a Pilismaróti Orvosi Rendelő falán emléktáblát avattak a Pilismaróton született orvos tiszteletére, aki a Titanic süllyedésekor a Carpathia hajón orvosi szolgálatot látott el. Lengyel Árpád elsőként sietett a túlélők segítségére, hősies helytállásáért számos elismerést kapott.

Szent Lőrinc plébániatemplom

A műemléki védelem alatt álló 200 éves katolikus templomot az 1787-1792 között épült körtemplom helyére építették.

Református templom

A Református Dombon található templom 1560-1590 között épült Szent Lőrinc tiszteletére. A török kiűzése után a katolikusok helyett már a reformátusok használták, 1810-1820 között klasszicista stílusban kibővítették. Tornya 1921-ben épült újjá egy tűzvész után. A gyülekezetben szolgált és elhunyt lelkészek egymás mellett álló síremlékeiből alakították ki az ún. „papsort”, a templom melletti temetőben.

Kirándulóhelyek

Pilismarót irányából számos gyönyörű kirándulóhely közelíthető meg, melyek közül talán a legismertebb a Hoffman-kunyhó, Dobogókő, és a Vaskapu. A Bitóci löszdombokon keresztül kiadós sétát lehet tenni Basaharcra, vagy a Vaskapura, amely Esztergom felett van, de a Hoffmann-forrás, az Aranka-forrás, a Kádár-kút, és Hamvaskő is csodaszép úti cél.

A közeli Búbánatvölgyben fekvő tavak családi kiránduláshoz remek célpontok. Itt babakocsival, kutyával is jókat lehet sétálni, de a horgászok számára is kedvelt pihenőhely. A közeli Pilismaróti-öböl szintén kedvelt horgászhely, a Duna-parton pedig a közkedvelt strandról nagyszerű kilátás nyílik a zebegényi panorámára.

Pilismarót megközelítése

Pilismarót autóval, távolsági busszal vagy akár biciklivel is megközelíthető, a 11-es számú autóúton. Esztergomtól 15 percre, Dömöstől alig 5 percre található.

Térkép

Programok Pilismaróton

Közelgő események

Szállások

Témába vág

Megosztás: