Blog

Elfogadták a nemzeti várprogramot

Visegrád látnivalók: történelmi túra a városban

Visegrád látnivalók tekintetében egyértelműen bakancslistás helyszín a Dunakanyarban, hiszen a város apró mérete ellenére hihetetlenül gazdag történelmi jelentőségű emlékekben. Ha szívesen nyakatokba vennétek a várost, hogy megismerjétek a Fellegvár, a Sibrik-domb, a Királyi Palota vagy éppen a Salamon-torony múltját, tartsatok velünk egy történelmi kalandtúrára!

 

Tipp!

Amire mindenképpen szükségetek lesz: egy jó túracipő, egy fényképezőgép, térkép, és tengernyi jókedv! Étteremmel, fagyizóval több helyen is találkozhattok, így a túra után biztosan nem kell korgó gyomorral hazautazni.

 

Túra Visegrádon, Visegrád látnivalók

 

Visegrád látnivalók gyűrűjében – Induljon a túra!

 

Sibrik-domb – Visegrád első stratégiai pontja

A Sibrik-domb 176 méter magasan található Visegrád közelében, itt állt a város első vára és temploma, ezt megelőzően pedig a Duna mentén húzódó római kori limes egyik erődítménye. Az erődítményt 325-330 között építették, a Pone Navata nevet viselte és a leletanyag szerint a 4. század végén használták utoljára.

A 10. században újra megtelepedtek a területen. A feltárások szerint Visegrád vára korai megyeközpont volt, amely stratégiai szempontból fontos szerepet játszott a Dunakanyarban, amikor Géza fejedelem Esztergomban alakította ki a központját. Az ásatások során a táborfal, a tornyok, és a római kori erődítmény is többet mutatott magából.

A területet a tatárjárást követően már nem használták katonai célokra, később a 333 méter magasan álló Fellegvár és Salamon-torony szolgált Visegrádon erődítményként. A Sibrik-dombon található maradványok között sétálva garantálta egy időutazásban vesztek majd részt.

 

 

Fellegvár – Az 1335-ös Visegrádi Kongresszus színhelye

Tudjátok, mikor épült a kettős várrendszer?

1250-1260 körül építette IV. Béla király és felesége Laszkarisz Mária királyné, méghozzá a királynő hozományából. Ekkor a vár a hegycsúcsot övező erődítésfalakból, két toronyból és egy lakópalotából állt. A Fellegvárat az Alsóvárral völgyzárófal kötötte össze, mely egészen a Duna partjáig tartott, és ott egy őrtoronyban végződött.

A várat később Károly Róbert, Luxenburgi Zsigmond és Mátyás király is újította-bővítette. 1335-ben itt került sor a híres királytalálkozóra is, amelynek a Visegrádi Nemzetközi Palotajátékok 1985 óta állít emléket. A Fellegvár 1544-ben török kézre került, a törökök pedig egy teljesen lepusztult építményt hagytak maguk után.

 

Érdekesség!

A várban a történeti kiállítást, a rekonstruált makett-erődrendszert, a Szent korona történeti kiállítást, a panoptikumot és a vadászati, halászati és gazdálkodási kiállítást is érdemes megtekinteni!

 

Visegrádi vár megközelítése, Vác-Visegrád kirándulás

 

Salamon-torony – A magyar várépítészet kiemelkedő emléke

A IV. Béla király által épített erődítményrendszer fő részei voltak a Fellegvár, a Duna fölé magasodó lakótorony körül kiépült Alsóvár és volt egy harmadik része, ez az úgynevezett vízi bástya. A Salamon-torony a XIII. századi magyarországi várépítészet nagyrészt épségben megmaradt, kiemelkedő fontosságú emléke. Az Alsóvár a középkor folyamán uralkodói szálláshely volt, a XIV. század első felében pedig ispáni lakhely,  de az erődítmény természetesen katonai célokat is ellátott.

 

Maga a torony egyébként a korszak építészetében szinte egyedülállónak mondható. 34 méter magas5 emeleteshatszög alaprajzú, szabadon álló épület, az egész XIII. századi elrendezését az esetleges támadások elleni védelem határozta meg. Észak felé az egész erődítési rendszer sokkal hangsúlyosabb volt. Voltak lőrésekkel ellátott őrtornyok, csapóráccsal és reteszekkel ellátott kaputorony, valamint kitörő kapuk is. A déli oldal sokkal kevésbé volt megerősítve. A XVI.-XVII. századi ostromok és a sokszoros pusztulás ellenére egyébként egy szinte épségben megmaradt és a XIII. századi  magyar várépítészetnek egy abszolút kiemelkedő emlékéről van szó. – mesélte nekünk a toronyról Kováts István, régész.

 

Salamon-torony, Visegrád

 

Mátyás Király Történelmi Játszópark

A legkisebbek számára felejthetetlen élményeket nyújt a Királyi Palotával szemben található Mátyás Király Történelmi Játszópark, amely Mátyás király világába kalauzolja el őket. A játszópark minden érzékszervre ható játékai színes világot varázsolnak a gyerekek köré, akiknek eszük ágában sincs otthagyni a helyet, még szülői unszolásra sem. Erre mindenképpen készüljetek!

Ezen persze egyáltalán nem csodálkozunk, a játszópark felnőtt szemmel is nagyon bájos, az útvesztőt például mi is gyakran végigjárjuk.

 

A nyitva tartással és a jegyárakkal kapcsolatban több infót találhattok ide kattintva.

 

Mátyás Király Történelmi Játszópark Visegrád

 

Királyi Palota – Hunyadi Mátyás reneszánsz birodalma

Gondoltátok volna? A mai Királyi Palota területén Károly Róbert idején csupán néhány lakóház állt, Luxenburgi Zsigmond uralkodása alatt alakították palotává.

A palota Hunyadi Mátyás uralkodása alatt is sokat alakult, az uralkodó aragóniai Beatrixszal kötött 1476-os házassága során a reneszánsz építő- és szobrászművészet virágzott Visegrádon. Giovanni Dalmata szobrászműhelyében elkészült a palota leghíresebb dísze, a Herkules-kút is.

A palota a XVIII. századra szinte teljesen a föld alá került. Schulek János találta meg, de később Héjj Miklós, és Szőke Mátyás is dolgozott a felújításon.

 

 

Visegrádi Nemzetközi Palotajátékok

Már Károly Róbert idején is rendeztek lovagi tornákat a Királyi Palota udvarában kialakított területen, sőt, olykor a király is nyeregbe szállt. A Visegrádi Nemzetközi Palotajátékok Magyarország legrégebbi történelmi fesztiválja. A Kárpát-medencei térségen kívül Európa tíz országából fogad kiváló hagyományőrző csoportokat.

 

A háromnapos rendezvény több száz kosztümössel, kézműves vásárral, gasztronómiai élményekkel, és természetesen lovagi játékokkal várja az érdeklődőket öt helyszínen, reggeltől a késő esti órákig. A helyszínek a Lovagi torna pálya, a Királyi palota, a Királyi borudvar, a Parkszínpad és a Salamon-torony.

 

A Palotajátékok programjáról és további érdekességekről bővebben a rendezvény honlapján olvashattok!

 

Palotajátékok, várjátékok

Ugye már pontosan értitek, miért mondtuk, hogy Visegrád látnivalók tekintetében valódi kincsesbánya?

A történelem minden látogatót megérint a városban, korosztálytól függetlenül, éppen ezért ide visszatérni a lehető legjobb döntés. Koronázzátok meg a történelmi túrát az izgalmas lovagi tornákkal és bemutatókkal, nap végére garantáltan ti is vágytok majd egy saját páncélra, kardra, vagy talán még egy saját lóra is.

Reméljük, találkozunk veletek is a legszebb történelmi helyszíneken, és a Palotajátékok forgatagában!

 

Visegrádi szállások

Megosztás: