Visegrád, a Dunakanyar ékköve
Mindegy, hogy a Duna jobb, vagy épp bal partján élünk, mi dunakanyariak mindig szeretettel és megbecsüléssel gondolunk egyik legnagyobb épített kulturális értékünkre, ami nem más, mint Visegrád. Mégis számos dolgot nem tudunk róla, mikor épp csak felületesen körbejárjuk a Fellegvár területét. Ezért érdemes utánanézni, majd újra és újra felkeresni ezt a csodát!
Visegrád a történelem során mindig is fontos szerepet játszott
-fekvése, stratégiai szerepe miatt nélkülözhetetlen volt a térséget uraló államok, birodalmak számára. A gőzgépet, valamint a robbanómotort megelőző ezredévekben a folyóvizek a legfontosabb hadi-, és kereskedelmi útvonalak voltak. Aki tehát Visegrádot felügyelte, az a dunai „mozgást” tartotta kezében. Ezen hosszú idők során előbb a kelták, majd a germánok, rómaiak, avarok és magyarok lakták a Dunakanyar térségét, akik mind nyomot hagytak Visegrád környékén is. A Római Birodalom is felismerte a hely stratégiai jelentőségét, hiszen Nagy Konstantin császár idején építette meg a mai vár elődjét, a Sibrik-dombon elterült Pont Novatus nevű castrumot (erődöt), amely a Duna menti limes tán legjelentősebb építménye volt. Az erőd maradványai mellett megtalálhatóak Visegrádon a római uralom más emlékei is, például egy őrtorony Szentgyörgypusztán.
A Nyugatrómai Birodalom bukását követően
jó ideig olyan népek uralták a környéket, akik körében a várépítésnek nem volt túl nagy jelentősége. Hunok, germánok, avarok, majd az árpádi magyarok. Ezért a környék ugyan lakott volt, de jelentősége némiképp csökkent, egészen a Szent István király koráig. Első koronás főnk nevéhez fűződik Visegrád várának és megyéjének az első írásos említése a veszprémi püspökségnek adott 1009. évi adománylevelében. A forrás szerint ekkor már állt a késő római erőd alapzatán, kövei segítségével kialakított ispáni vár, valamint a megye első plébániatemploma is. Később a templom helyére a XI. század második felében egy új esperesi templom épült, amely aztán a XII-XIII. században (tán a Tatárjárás idején) pusztult el. Maradványait 1976-79 között a Mátyás Király Múzeum tárta fel.
A XI. századi visegrádi vár
mint említettem, egy IV. századi római erőd romjaiból épült újjá, amely egy szabálytalan alaprajzú építmény volt, és eredetileg minden bizonnyal tizenkét U alaprajzú torony, a sarkokat pedig három legyező alakú saroktorony védte. A rómaiak 400 körül hagyták el az erődítményt, az ezt követő néhány évtizedben a helyi lakosság húzódott meg benne. Nemsokára azonban teljesen elnéptelenedett és a X. század végéig nem használták.
A X. században Árpád fejedelem törzse idővel felismerte azt, amit mi magunk is tudunk, a Dunakanyar kincsei páratlanok, így szép lassan a környék erdőségei a birtokukba kerültek. Olyannyira, hogy Géza fejedelem Esztergomban építette ki székhelyét, az egykori Solva római erődjében, így Visegrád szerepe is újra felértékelődött. Valószínűsíthető, hogy már ekkor használatba vették a vár falait és megkezdték a javítási munkálatokat, hiszen több mint 500 évig nem használták, 1009-re, Szent István idejére pedig már egy teljesen ép ispáni várról olvashatunk. Nem sokkal ezt követően újabb építkezések indultak a várban. A délkeleti sarokban egy kőpalotát építették, amely feltehetően az ispán, alkalmanként pedig a király lakóhelyeként szolgált. I. András és fia, Salamon király jelentős építkezésekkel fejlesztette a települést, amelyet talán alkalmi szálláshelyként is használtak pilisi vadászataik alkalmával.
András király alapította a rév fölé emelkedő teraszon a Szent András apostolnak szentelt görög monostort, amelyről mindössze egyetlen forrás, Szent Gellért püspök nagylegendája emlékezik meg. A század negyedik negyedére a visegrádi vár jelentősége némiképp csökkent, ugyanis az ispán átköltözött Esztergomba, 1083 után az erődítmény már csak Salamon király börtönéül szolgált.
Az 1241-1242-es tatárjárás viharai az ispánsági várat is romba döntötték. IV. Béla építette helyére azt a hatszög alakú, vastag falú lakótornyot, amit a néphagyomány később Salamon-toronynak nevezett el. Míg a várépítő, második honalapító uralkodó a Duna partján építkezett, addig felesége, Mária királyné a magas sziklacsúcsra emelt erődítményt. A két várrészt egészítette ki, kötötte össze a meredek hegyoldalon végigfutó zárófal, amely egészen a Duna-partig futott le.
A vár fénykorát egyértelműen a 14-15. században élte
ugyanis bár az 1300-as évek legelején Csák Máté tartományúr fegyveresei szállták meg, de Anjou Károly Róbert visszafoglalta tőlük és királyi központtá tette. Felépítette a Duna partján a királyi palotát (a palota történetéről nagyszerű szemléltető videó látható itt), míg a sziklacsúcs és a torony zordon kővárában a helyőrség állomásozott.
Visegrádra sohasem látott pompa költözött, itt rendezték meg a többi közt a híres nevezetes 1335-ik évi királytalálkozót, ahol a magyar, a cseh és a lengyel uralkodó kötött igen nagy jelentőségű keresi fel a lengyel küldöttség, s ajánlja fel a lengyel koronát számára. A koronázási ceremónia után a magyar Szent Korona mellett a lengyel koronát is a Fellegvár kincseskamrájában őrizte a koronaőrség. Luxemburgi Zsigmond változtatott ezen, ugyanis a királyi székhely uralkodása alatt került Budára, Visegrád pedig megmaradt amolyan vidéki királyi palotának.
Károly Róbert halála után fia, Nagy Lajos is Visegrádon székelt, a palota mit sem vesztett fényéből. Lajos királyt Visegrádon keresi fel a lengyel küldöttség, s ajánlja fel a lengyel koronát számára. A koronázási ceremónia után a magyar Szent Korona mellett a lengyel koronát is a Fellegvár kincseskamrájában őrizte a koronaőrség. Luxemburgi Zsigmond változtatott ezen, ugyanis a királyi székhely uralkodása alatt került Budára, Visegrád pedig megmaradt amolyan vidéki királyi palotának.
Ez nem volt másképp Mátyás király alatt sem, de nagy királyunk mégis beleszeretett a fenséges dunakanyari palotába és majd annyi időt töltött itt, mint Budán. Mátyás nagyszabású építkezésekbe, felújításokba kezdett, amelyek nyomán kialakult a késő gótikus részletekkel gazdagított palota együttes. Mátyás király a reneszánsz művészet nagy mecénása, pártolója volt, uralkodása alatt az udvarban a kor jelentős személyiségei fordultak meg, és bölcselkedtek a tudományok, a filozófia, az irodalom témájában, támogatták a művészeteket. E virágzás egészen a török időkig tartott, amikor is ország más tájaihoz hasonlóan óriási hanyatlás és pusztítás vette kezdetét. A harcok során a vár szinte teljesen megsemmisült, megmaradt részeit 1702-ben I. Lipót osztrák császár parancsára felrobbantották.
A vár, a palota, a plébániatemplom és a Szent András monostor fokozatos feltárására és/vagy újjáépítésére, valamint a település feléledésére a 19. század második felétől került sor, amikor kijelenthető, hogy a környék a turizmus egyik fellegvára lett. Mai állapotát e majd 150 éves kitartó munkának köszönheti. Keressük hát fel ezt a csodás történelmi emléket!
Képek forrása: Fortepan
