Verőce, ahogy mi ismerjük – II. rész
A török kor pusztításai után a 18. században Verőce újjáépült, lakossága pedig a betelepülő magyarok, svábok és szlávok révén felfrissült, a falu újfent megtelt élettel. Mégis az ipari forradalom időszaka, valamint a reformkor után a település egy teljesen új úton indul el, mint korábban, hiszen elsősorban a kulturális élet virágzik fel, Verőce üdülő településsé válik. Ilyen volt Verőce régen.
Az első Verőcét bemutató cikkünk folytatása:
A középkorban a gyümölcs-, és szőlőtermesztés, borkultúra révén igen jól prosperáló, mezővárosi rangot is elérő Verőce a 18. század során igyekszik újjáépíteni gazdaságát. Ebben nagy szerepet játszanak a dolgos és szorgalmas svábok, akik ekkortájt hozzák létre Kismarost is a szomszédban. 1786-ban szénbányát nyitnak Verőcén, jelezvén azt, hogy a település lakói keresik az új utakat, de bizonyára a bányászott szén nem volt elég jó minőségű, vagy a konkurencia volt túl erős, ugyanis néhány év után megszűnik a bányaművelés.
A XIX. század elején aztán sok minden megváltozik…
Vác szerepe a korábbiakhoz képest is megnő, és az ország első vasútvonala a környék kistelepüléseit is mindinkább bevonja a gazdasági életbe, aminek következtében Verőce korábbi fontos, mondhatni stratégiai szerepe mindinkább csökken. Ezt a helyzetét tovább rontja a XIX. század végi filoxéra járvány, amely során a település szinte összes korábbi szőlőültetvénye elpusztul. Mégis éppen ez az új helyzet kínálja a megoldást is.
Az ipari forradalom révén, Budapesten és környékén egy olyan gazdag, művelt polgári réteg jön létre, amely korábban nem volt ily mértékben jellemző Magyarországon. Ez a réteg fizetőképes és nyitott a kultúrára, valamint a kikapcsolódásra.
Verőce régen
Az 1846. július 15-én átadott Budapest-Vác vasútvonal (az ország első vasútvonala!) pedig „kinyitja” számukra a Dunakanyart, felfedezik a térség szépségeit és értékeit. Megkezdődik a nyaralóépítés, ami egyszerre teremt munkaalkalmat a térség ügyes kezű szakemberei számára, valamint felvevőpiacot a mezőgazdasági termékeknek, hiszen a városi nyaralóközönség szívesen fogyasztja a falusi zöldségeket, gyümölcsöket, tejtermékeket, baromfikat és a többi.
A polgárság mellett a gyönyörű természeti adottságokat felfedezte a művészvilág is, amely mindinkább pezsgő szellemi életet eredményezett. Az első ilyen híres nyaraló –és talán hatását tekintve a legfontosabb- Ybl Miklós volt, akinek tervei révén később megépült a Duna parti támfal, amely a környező településekkel szemben azóta is sikerrel óvja Verőcét az áradásoktól.
A fal és a teraszos függőkertekkel kialakított házsor egyedülálló az országban, településünk legfőbb nevezetességei közé tartozik, mely nem utolsósorban igen impozáns látványt is nyújt. Szintén a neves és jelentős személyiségek közé tartozott Rozsnyai Kálmán (írói álnéven Van der Hoscke), aki egyes vélekedések, információk szerint Oscar Wilde és Auguste Rodin barátja is volt. Rozsnyai a kor szellemi elitjét jól ismerte, így nála nyaralt Verőcén a többi közt Ady Endre és Léda is.
Több évet töltött Verőcén Kodolányi János is
aki itt írhatta az „Égő csipkebokor” című művét, de a teljesség igénye nélkül hosszabb-rövidebb időre megfordult Verőcén Karinthy Frigyes, Kosztolányi Dezső, Kodály Zoltán, valamint Giergl Kálmán építész is. Számunkra talán a legkedvesebb és fontosabb művészember mégis az a Gorka Géza, aki mintegy 4 éven át dolgozott az 1925-ben épült helyi cserépüzemben, majd innen indulva vált híressé és lett Kossuth-díjas keramikus. Munkásságát később leánya, Gorka Lívia folytatta, megőrizve a hagyományokat. Tevékenységük előtt napjainkban a villájukban létrehozott Gorka Múzeum tiszteleg.
Folytatjuk…
Képek: veroce.hu & fortepan.hu
