Királyréti Ákos büfé
Bizonyára mindenkinek vannak ilyen, vagy ehhez hasonló emlékei az Ákosvárról, amely nosztalgiával tölti el, a bezárást követően pedig egyértelműen űr keletkezett sokunk lelkében. Ilyen volt a királyréti Ákos büfé!
A Magas-Börzsöny „kapuja”
Királyrét a turisták, túrázók kedvelt célpontja igen hosszú idő óta. Mi több, „szabadidő-történeti” emlékezete egészen a középkorig nyúlik vissza, mikor is királyok, főurak, főpapok kedvelt vadászhelye volt a környék. A történelmi barangolást ezúttal elkerülve, egy sokunk szívéhez közel álló jelenség emlékezetéről, az úgynevezett Ákos büféről teszek közzé néhány gondolatot. Ezek talán megmelengetik az ide ezer szállal kötődők szívét, illetve közelebb viszik Királyréthez a „szűz talajon járókat”.
Ákos bácsi, és a királyréti Ákos büfé
Királyrétre érkezve, a kisvonatról, vagy épp a buszról leszállva minden utazó néhány vendéglátóhely közé csöppen. Éttermek, hotelek, amik jó eséllyel kielégítik sokak igényét, valamint egy kis fa bódé, egy hosszú történetet maga mögött tudó büfé, amelynek sok-sok éve ugyanaz az egyedi stílusú, joviális öreg kapitány a kormányosa, mindenki Ákos bácsija. Ez az a hely, mely idén örökre bezárta fedélzetét, és a kapitány utolsónak hagyta el a süllyedő hajót.
Előre bocsájtom, hogy ezen írásnak nem célja a tüntető jellegű kiállás egy már lezárt ügy ellenében, sőt, a határozott véleménynyilvánítás sem, ugyanis egyik oldal álláspontját és az ok-okozatokat sem ismerem részletesen, mi több, tudomásom van arról, hogy végül békével zárult le a történet az erdészet és Ákos közt. Ugyanakkor fontosnak gondoltam, hogy a szép emlékeket megőrizzük, a tüzet tápláljuk, hiszen egy igazi legendáról beszélünk.
Nevetés, jókedv mindenekfelett!
Visszatérve a tárgyra, talán mindegyikünk tud egy-egy olyan kedves történetet, mikor kimerítő túra, gombászás, esetleg munka után betévedt Ákos bácsihoz egy kávéra, vagy akár egy italra. Az „öreg” örökifjú mindig és mindenkit megismer, talán azt is, akit nem ismer, majd néhány ártatlan kérdéssel kezdetét veszi a csevej, és már észre sem veszed, hogy tulajdonképpen vásárló vagy. Nevetés, jókedv mindenekfelett, persze belesimulva a hétköznapok sivár valójába, iróniával elfedve a szomorúságot. Ez az a személyesség, mely megkülönböztette Ákos büféjét azon helyektől, ahol bár egy szépséges, mosolygó hölgy szolgál ki, stílusában és a „kirakatban” mégsem érződik semmi természetes őszinteség.
Fekete-fehér, igen-nem
Az öreg éppen feltűnő egyénisége miatt tán kicsit megosztó is, hiszen vannak és lesznek is széplelkek természetes módon, akik nem kedvelik a „fekete-fehér, igen-nem” húsbavágóan egyszerű és kíméletlen megközelítési módját, mi több, jó magyar szokás szerint megesett, hogy a politikai besorolás is megkezdődött… Ezt azonban zárójelbe helyezi az tény, hogy a büfé bezárásakor az eleddig is nagyon halk hangjuk végképp elnémult, hiszen maguk is szívesen gondoltak vissza a téli forralt borra, a nyári hűsítő sörre vagy üdítőre, illetve a jégkrémre, amit gyermeküknek vettek.
A Csóványos megmászása
Húsvét után jártunk, a Csóványos megmászására vállalkozott nagyobb társaságból alig 7-8 an maradtunk. Ebben a szűk körben vágtunk neki az általam megszokott Bajdázó-tó-Szénpataki kulcsosház- Fultán-kereszt – Csóványos – Nagy-Hideg-hegy – Királyrét túrának a szitáló esőben. Az elmúlt hetek nagy csapadékmennyisége után mindnyájan számítottunk rá, hogy az útvonal nem lesz túl „steril”, de mikor az táv első harmadában, a Fultán-kereszt alatt rázendített az eső, és a Csóványos meredek dél-keleti sziklatömbjéről a turistautak „medrében” patakként zúdult le a víz, csapatunk 2 főre apadt. A két „harcos” kissé csúszkálva, a jó ruházat ellenére mindenhol meg-, és átázva végül is sikerrel tette meg a távot, elértük Királyrétet, az ott váró autót, de előbb még „bevettük az Ákos-vár sáncait”.
„Úgy fogadott, mintha mindez természetes lenne”
Az öreg sokat látott erdei büfésként már fel sem rezzent azon, hogy két olyan turista lépett be az ajtón, akik sikerrel kiválasztották a létező legrosszabb napot a sétára, valamint azon sem, hogy náluknál bizonyára jóképűbb és tisztább vaddisznókat lelhetett volna a Széles-rét dagonyáiban.
Fél mosollyal úgy fogadott, mintha mindez természetes lenne. Amint megismer minket, a kezdeti udvariasság átcsap csipkelődésbe (persze zárójelesen érezhető, hogy tiszteli, hogy mégiscsak megtettük a távot), majd belemerül anekdotáiba, hisz nincs oly eset, amelyhez hasonló meg ne történt volna a hosszú itt töltött évtizedek alatt. Az italtól és a kedves szótól felmelegszünk, az ironikus humor pedig elfeledteti velünk, hogy lényegében a sár és a víz alatt egy kis ruha is van, bakancsunk lábfej középig vízzel teli, valamint, hogy a kora tavaszi hőmérséklet még nem oly meleg, hogy ilyen körülmények közt ne fáznánk.
Ákosvári emlékek
Bizonyára mindenkinek vannak ilyen, vagy ehhez hasonló emlékei az Ákosvárról, amely nosztalgiával tölti el, a bezárást követően pedig egyértelműen űr keletkezett sokunk lelkében. Mégis azt mondom, hogy az idő nem a szomorkodásra, vagy épp a felesleges ellenállásra, másokra való mutogatásra való, hiszen ennek valószínűleg így kellett történnie, hanem arra, hogy az emlékek ápolásával továbbvigyük a szellemiséget és elvárásainkkal lehetővé tegyük, hogy az új, létrejövő büfé, ha nem is ilyen, de hasonlóan barátságos és egyedi lesz. Egy szikla, ahová bármilyen céllal is érkezik az utazó Királyrétre, megvetheti lábát, kifújhatja a levegőt és kieresztheti a fáradt gőzt!
Képek: kiralyret.bloglap.hu, indafoto.hu, www.turistamagazin.hu.
