Blog

Hunyadi vízre bocsátása

Régi hajó új köntösben! – A Hunyadi vízre bocsátása és felújítása

Ki ne ismerné azt a felemelően szabad érzést, amikor a Hunyadi elindul a Dunán? Reméljük, tudjátok milyen csodás élmény, mert ez azt jelenti, hogy hajózhattatok a Hunyadin az elmúlt évtizedekben. Remek hírünk van számotokra! A hajó felújítása után augusztusban megtörtént a Hunyadi vízre bocsátása is, ami nagyon érdekes és izgalmas látvány volt. Kukkantsatok be velünk a kulisszák mögé!

Hunyadi hajó

Az igazi Hunyadi-élmény

Tavasszal már elújságoltuk nektek, hogy megújulnak a dunai hajók. Bár az ígéretek arról szóltak, hogy a hajók technikailag lényegesen megbízhatóbbak lesznek, fontos volt számunkra az is, hogy a korábbi retró dizájnt meg szerette volna őrizni a MAHART.

Most őszintén: ki ne lenne boldog, ha felidézhetné a Hunyadin a boldog gyermekéveket? 20 évvel ezelőtt izgatottan várakoztunk több százan a dunabogdányi hajóállomásnál, hogy felszállhassunk a Hunyadira. Ezen a hajón úgy utaztunk minden év augusztusában Esztergomig és vissza, hogy a helyi zenekarok zenéjére roptuk megállás nélkül. Emlékszem a hajó üléseire, minden helyiségére, és a dízel illatára, amely belengte a levegőt induláskor.

Hirdetés

Odarohantunk a hajó hátuljához, hogy megnézzük a mögöttünk emelkedő hatalmas hullámokat, és az út során mindenhol integettünk a strandolóknak. Az sem volt ritka, hogy a strandon álltunk, és befutottunk a vízbe, hogy a Budapestről érkező hajó utasai nekünk integessenek.  Biztos vagyok benne, hogy ez az élmény 20 év elteltével nem csak számomra fontos. Remélem, hogy a Hunyadi eddigi összes utasa ezt érzi, ha a hajóra gondol.

Kirándulás a Hunyadival

A Hunyadi fénykora

Mielőtt megmutatnánk nektek, hogy milyen volt a Hunyadi vízre bocsátása, kitérnénk arra, milyen volt a dunai hajózás az ’50-es évek végén. Ebben az időszakban egy hajópark-korszerűsítési program zajlott. Nem csak a kisebb személyhajókat és uszályokat korszerűsítették, de kiselejtezték a „Duna gyöngyszemeit”, a lapátkerekes meghajtású gőzösöket is. A Kossuth múzeumhajót a Lánchíd közelében, a pesti oldalon a mai napig megtekinthetitek.

Az első motoros hajók, amelyek az újpesti hajójavítóban épültek, a Rákóczi, a Táncsics és a Hunyadi testvérhajók voltak. Legkésőbb, 1966-ban a Hunyadi épült meg, és mivel a lapátkerekes gőzhajók kiváltására szolgált, ezért már dízel meghajtású hajó volt. Eredetileg nem turisztikai célt szolgált volna, és mire megépült, már valóban csak rövid ideig járt a Dunán kofahajóként.

Hunyadi Táncsics testvérhajók

Ezek a kofahajók egyébként Mohács-Budapest-Komárom érintésével közlekedtek a folyón. Kistermelők hozták fel velük Budapestre az árujukat, aztán a hajóról alagutakon keresztül vitték az árukat a csarnokba, ahol aztán eladták a terményeiket.

Gondoltátok volna?

A Hunyadi a MAHART legnagyobb befogadóképességű hajója, 700 fő is utazhatott rajta egyszerre. Ezért kirándulásokhoz és rendezvényekhez is kiváló helyszín volt, a felújításnak köszönhetően pedig napjainkban is az!

A Hunyadi hajó felújítása

Bármennyire érdekes a Hunyadi vízre bocsátása, még mindig nem mutatjuk meg nektek, ugyanis biztosak vagyunk benne, hogy imádni fogjátok a felújítás történetét is. A felújítás véglegesen 2018. augusztus közepén fejeződött be. Az átépítési tervdokumentáció mellett nagyon fontos tényező volt az is, hogy változik-e a hajó látványa, és formája.

„A hajó eredeti alakjához, formavilágához nem szándékoztunk hozzányúlni. Ezt annak idején elődeink nagyon szépen megtervezték” – nyilatkozta Sági Gábor, a MAHART PassNave üzemeltetési vezetője.

Tudjátok, hogy hogyan oldották meg a Hunyadi esetében, hogy az utastér olyan legyen, mint 50-60 évvel ezelőtt? Mivel a Hunyadi a MAHART számára épült, megőrizték születésétől fogva az összes dokumentációt. Erre támaszkodtak az újítás során.

Hunyadi Újpesten

Rozsdás Hunyadi

Hunyadi felújítása

Mi újult meg a hajón?

Az elektromos hálózat részeit sok helyen teljesen kicserélték, sőt, a teljes burkolatot le kellett bontani a helyreállításhoz. Új navigációs berendezések, és klíma is beszerelésre került, a legnagyobb nehézséget mégis a rozsda okozta. A korróziós részek kijavítása miatt a felújítás és a Hunyadi vízre bocsátása csaknem másfél hónapot csúszott.

Érdekesség!

Rengeteg szakmai feladat volt a hajón: hajógépészet, csőszerelés, klímaszerelés, asztalosmunkák, burkolás, üvegezés, villanyszerelés, lakatos- és hajólakatos-munkák, és természetesen festésre is szükség volt.

A hajó korábban olyan raktárakkal és belső helyiségekkel rendelkezett, amelyekre a mai felhasználáshoz nincs szükség. A belső terek, és a raktárak egy része más funkciót kapott, és a kabinokat is átalakították. Szennyvíztartályokat szintén építettek, hiszen a hajó ezekkel eredetileg nem rendelkezett.

A nagy, nyitott fedélzet rendezvényekhez most már tökéletesen megfelel, és teljesen korszerű is. A hajó bérlésével kapcsolatban IDE kattintva kaphattok bővebb információt!

A Hunyadi vízre bocsátása

Sokszor még azt is álmélkodva figyelitek, hogyan origamiznak fel 8-10 autót egy kamionra a szállításhoz? Akkor képzelhetitek, mekkora munka volt az immár elkészült, és teljes pompájában fénylő Hunyadi vízre bocsátása!

A hajó jelenleg tökéletesen alkalmas arra, hogy nagy rendezvényeket, pl. esküvőket, céges összejöveteleket rendezzenek rajta. Elfér rajta több száz ember, akik a fedélzeten állva, a vízben gyönyörködve biztosan felteszik a kérdést: „Van ennél jobb hely a világon?”.

Mi pedig – a videót látva – ismét nosztalgiázni kezdtünk, mert tudjuk, hogy amíg a Hunyadi a Dunán közlekedik, addig bármikor alkalmunk nyílik arra, hogy kiélvezzük a Hunyadi-élményt, a hozzá tartozó dízel illattal együtt.

Megosztás: