Blog

Farsang a magyar hagyományban

Farsang a magyar hagyományban

Farsang a magyar hagyományban:

Évek óta először téli, télre emlékeztető időjárásunk van, ezért tán minden eddiginél időszerűbb elgondolkodni azon, hogy vajon mit is jelent, miről szól a farsang, a télűzés a magyar népi hagyományban, és a kereszténységben. Ugyanis a farsangi „ünnepkör” is azon időszakok közé tartozik, ahol az ősi hitvilág, valamint a kereszténység igazán egyedi módon ötvöződik.

Hirdetés

Farsanghoz kötődő ünnepek

Mivel a farsang maga is kötődik Húsvéthoz, valamint a nagyböjthöz, így nem meglepő, hogy szintén úgynevezett mozgóünnepről beszélünk. Egészen pontosan a vége mozgó, hiszen az eleje mindig január 6., vízkereszt napja, míg a lezárása hamvazószerda, amely a 40 napos nagyböjt kezdő napja, és az idei évben a korai Húsvét okán február tizedikére esik.

A farsang a hosszú tartama ellenére mégis néhány napként él a fejünkben. Ennek oka, hogy a szokások, hiedelmek többsége többnyire „farsang-vasárnap, farsanghétfő és húshagyókedd” napjaihoz kapcsolódik. Még napjainkban is vitás kérdés, hogy vajon mikor volt a mostanság az éttermek reklámjai szerint csak torkos csütörtöknek nevezett hagyomány napja. A Magyar Néprajzi Lexikon a következőket írja:

Néhol, különösen Keleten és Északon a határa kitolódik. A hamvazószerdát követő napon az egynaposböjt után a böjtöt felfüggesztik, hogy a farsangi maradékot elfogyaszthassák. Ennek a napnak zabáló-, torkos- vagy tobzódócsütörtök a neve.

A 40 napos böjt

Eszerint épphogy elkezdték volna a böjtöt, máris befejezték egy napra, hogy a húshagyókeddről megmaradt húsokat elfogyasszák. Később a zsíros edényeket elmosva immár 40 napig (illetve már csak 38) semmilyen állati eredetű zsiradékot tartalmazó ételt nem ettek. Érdekesség, hogy a székelyföldi „kövércsütörtök, zabálócsütörtök, torkos csütörtök” elnevezés megegyezik az utolsó farsangi csütörtök nevével. Éppen ezért könnyen elképzelhető, hogy két szokás későbbi összemosódásáról van szó.

Dugonics András királyi oktató, piarista szerzetes Magyar példabeszédek és jeles mondások című munkájában azt írja, hogy „Kinek sok zabálócsütörtökje, annak sok hamvazószerdája és böjtje lesz.”. Ami egyrészt azt mutatja, hogy a vallásosság és a korszellem egyik fontos követelménye volt a manapság ismeretlennek tetsző mértékletesség, másrészt pedig könnyen elképzelhető, hogy eredetileg torkos csütörtök hamvazószerda előtt volt (ahogy az logikus is lehet).



Húshagyókedd

Húshagyókedden aztán megették a maradék húsételeket, kvázi a Farsang és a Böjt „összecsapásának” jelképeként, majd hamvazószerdán vezeklésképpen hamut szórtak a fejükre. E kis elméleti kitérő ellenére azonban kétség sem férhet ahhoz, hogy immár több évszázada torkos csütörtök, a hamvazószerdát követő napon van, ez rögződött a magyar hagyományban! A farsang kifejezés egy bajor-osztrák jövevényszóból, a „vaschang”-ból származik, amelynek első írásos megjelenését 1283-as adatokból ismerjük.

Hazánkban így nem meglepő módon német hatásra terjedt el a középkorban, a XV. században, előbb a királyi udvarban, majd a városi polgárság és a falusi lakosság körében. Az utóbbi kettő kapcsán jelentősebb a német hatás, ugyanis a magyar uralkodók környezetében inkább az itáliai befolyással kell számolnunk. Ennek következménye, hogy a nép körében a karnevál olasz jövevényszó nálunk a farsangra nem honosodott meg. A karneváli hangulat ettől függetlenül adott.

Álarc és maskara

A farsang legjellemzőbb eseménye az álarcos, jelmezes „beöltözés”, amely a farsangi szokások többségében elfordul. Ezek a szokások igen színesek, így megjelenik az adománygyűjtés, a mulatság színhelyén, vagy a házaknál előadott dramatikus játék, valamint az alakoskodás, a beöltözés pusztán önmagáért való hagyománya.

 

     Az adománygyűjtés jellegzetes és szellemes formáit a Csallóközből és a felvidéki magyarok köréből ismerjük. Mint a néprajzi lexikon szintúgy leírja, a csallóközi „dőre” legények egy nagyobb csoportja „húshagyókedden 15–20-féle jelmezbe öltözik: női ruhába, cigánynak, katonának, koldusnak, menyasszonynak, vőlegénynek. Fejükre rossz harisnyát húznak, vagy bekormozzák, esetleg belisztezik arcukat és házról házra járnak egy-két cigány muzsikus kíséretével. Nem szívesen engedik be a dőréket a házba, mert nagy felfordulást csinálnak. Felborítják az asztalt, kormos lével „bemeszelik” a falat stb., majd néma játékukkal és táncukkal szórakoztatják a háziakat és a kíváncsiskodókat.

A játék közben igyekeznek a háziak figyelmét kijátszva kolbászt, szalonnát lopni. Táncukért a gazdasszonytól lisztet, szalonnát vagy tojást kapnak. Az élelmet kosárba rakják és este a kocsmában közös mulatság közben elfogyasztják.” Valami hasonló rendben zajlik a felvidéki legényen úgynevezett bakkuszjárása is, amely ókori, görög és római hagyományokat elevenít fel. A fiatalok szamár-, vagy kecskebőrbe bújnak és így mulatoznak, mulattatnak a faluban az ajándékok reményében, hogy aztán a fonóba, vagy a kocsmába menjenek „felélni” azokat.



Farsangi játékok

A dramatikus játékok, mint a halottas játék, a betyárjáték, a lakodalmas játék és a rabvágás a farsang fénypontjai, ahol a beöltözött amatőr „társulatok” különböző mókás, vagy kevésbé mókás társadalmi eseményeket adnak elő tájegységtől függően. Részben ebbe, valamint a beöltözés körébe tartozik a Mohács környéki délszlávok, a sokácok alakoskodó felvonulása, a busójárás is. A télűzésen túl az eseményhez egy legenda is magyarázattal szolgál. Eszerint a menekült őslakos sokácok megelégelve a rabigát. Ijesztő álarcokba öltözve, maguk készítette zajkeltő eszközökkel, az éj leple alatt csónakokkal átkelve a Dunán, kizavarták a törököket Mohácsról. Ennek ugyan sok történelmi alapja nincs, de mindenképpen szép hagyomány.

A Felvidék némely területén a vasárnapja előtti úgynevezett kövércsütörtök a mulatozás első napja. A legények ekkor muzsikusokkal végigjárják a falu utcáit és lányos házak előtt táncolnak, majd házbeli lányt is megtáncoltatják, aki pénzt ad érte nekik.

Farsangi szalmabábúk

A farsang egyik legfontosabb velejárója a télűzés, téltemetés és a termékenységvarázslás.

Ugyan vízkeresztkor még javában a tél közepén járunk, de a böjt előtt, húshagyókedd tájékán már esedékes a tavaszvárás. Ehhez szorosan kapcsolódik, hogy a gazdálkodó falusi ember számára az évi termés minősége és mennyisége a túlélés záloga. Éppen ezért a különböző ősi szokásokkal (a kereszténység felvételét megelőzőekkel is) igyekszenek biztosítani azt. Ezek közé tartoznak bizonyos előírások, például a farsangi mulatságban nagyokat kell ugrani, hogy nagyra nőjön a kender, vagy a húslevesbe ugyane célból hosszú laskát kell főzni. Sokfelé elterjedt hit szerint húshagyókedden kell a vetnivaló kukoricát lemorzsolni, vagy bizonyos gyümölcsfákat, illetve a szőlő négy sarkán egy-egy tőkét megmetszeni.

A Dunakanyar is számos lehetőséget rejt számunkra, hogy megéljük a farsangi a hagyományokat a maguk gyönyörű valójában. Ismerjük hát meg őket és mulassunk, amíg lehet, mert közeledik a böjt, a komor, komoly gondolatok időszaka, mikor nem lesz mód ilyesmire!