Blog

Nagymarosi szellem lakótelep

A nagymarosi szellem lakótelep nyomában

A „rejtvény” megfejtéséhez nem is kell mélyre ásnunk, hiszen egy ország-, világszerte ismert esemény következménye az ottmaradt épületegyüttes. Utánajártunk a nagymarosi szellem lakótelep sztorijának.

Mindegy, hogy vonattal, autóval, biciklivel, esetleg gyalog közelítjük meg Nagymarost, mindnyájunknak azonnal feltűnik a kisváros Kismaros felőli részén, a domboldalon emelkedő elhagyatott épületcsoport, amelyet nem tudunk mire vélni. Pedig a „rejtvény” megfejtéséhez nem is kell mélyre ásnunk, hiszen egy ország-, világszerte ismert esemény következménye az ottmaradt épületegyüttes.

Hirdetés

A nagymarosi szellem lakótelep

Hiszen ki nem hallott még a magyarok közül a bős-nagymarosi erőmű, vízlépcső terveiről, az e körött zajló politikai viharról, a rendszerváltás egyik legnagyobb eseményéről, előmozdítójáról. Ugyanakkor kevesebben foglalkoznak, tudnak arról, hogy mit okozott az egész eseménysor az ott lakók lelkében, az „építészeti örökségben”, mely a nagymarosi szellemlakótelep névre hallgat manapság.

Nagymarosi szellemlakótelep

A sztori   

Nagymaros népe a 70-80-as években nem várt és legfőképp nem kért nyilvánosságot kapott. A gyönyörű dunakanyari település korábban is híres volt csodás természeti adottságairól, és a visegrádi várról, de az országos méretű tüntetéshullám (és a máig tartó visszhangja) nem csak hazánk-, de Európa- és világszerte is ismertté tette. Az ott lakók többsége mégis örült az eredménynek, hiszen nagyon kevesen akarták, hogy a népszerű turisztikai célpontnak számító településüket elcsúfítsa egy „betonmonstrum”, veszélyeztetve ezzel az élővilágot is.

A munkálatok

A nagymarosi duzzasztót a 80-as években kezdték el építeni, és 88-89-ben, a rendszerváltás és a tüntetések hajnalán a munkálatok már nagyban folytak. A látvány pedig valóban nem túl szép és üdítő, hiszen a Dunát elterelték, a korábbi mederben pedig betonalapozás folyt. Végül a Németh Miklós vezette kormány 1989. május 13-án hozta meg a döntést az építkezés leállításáról.

Mi volt az épület célja?

Egyikünk sem vízügyi szakember, ráadásul e cikknek közelről és távolról sem témája a kérdés, úgyhogy ezúttal eltekintenék a konklúzió levonásáról, ugyanakkor a Dunakanyar szerelmeseként nem feledkezhetünk meg, hogy milyen máig élő nyomai vannak a történteknek. Bár ez esetben az élő erősen paradox jelző, hiszen a dunai betonpillérek mellett a leginkább látványos jele ennek az úgynevezett szellem lakótelep, Nagymaros „szálloda” körzetében.

A kormány ugyanis annak idején egy osztrák céget bízott meg a munkálatok elvégzésével, a vízlépcső kialakításával, akik számára éppen ekkortájt, 88-89-ben készült el az ominózus lakótelep, számos épülettel, szállókkal, kiszolgáló létesítményekkel.

Szellemlakótelep kilátás - Nagymaros

Az épületeket pedig valamikor a 90-es évek elején a magyar állam befejezte

Talán ezért sem fogadták kitörő örömmel a nagymarosiak, hogy a vízlépcső építését leállították, hiszen sokan apelláltak arra, hogy az itt dolgozó munkásoknak kiadhatják házukat, illetve fellendíthetik a más típusú vállalkozásokat is. Ezenfelül az is kérdéses volt a 90-es évek eleji eladósodott hazai viszonyokat ismerve, hogy vajon sikerül-e időben helyreállítani azt a kárt, látképet, amit a páratlan értékű környezetben okoztak.

Azt tudjuk, hogy hellyel-közzel az utóbbi kérdés megoldódott, az épületeket pedig valamikor a 90-es évek elején a magyar állam befejezte, arra gondolva, hogy az egykor munkásszállónak szánt komplexumból talán idővel szálloda lehet.

Nagymarosi szellemlakótelep - recepció

Mai napig üresen áll…     

Az épületegyüttes azóta is, több mint 25 éve üresen áll, volt szó nevelőintézetről, expo-faluról, művésztelepről és sok egyéb másról, de végül egyikből sem lett semmi. 2001-től a terület Nagymaros önkormányzatának tulajdona, de a mozdulatlan bénultság azóta is megölte az építőjellegű kezdeményezéseket. Talán egyszer megtalálhatják, hogy miért is mire is hasznosítható igazán (önkormányzati raktárként most is funkcionál), addig is ne csüggedjünk és tekintsünk erre az épületegyüttesre emlékhelyként, mementóként a 80-as, 90-es évek ízletes világából.

Képek: index.hu